ZELK ZOLTÁN: ÉJSZAKA IROM
ZELK ZOLTÁN: ÉJSZAKA IROM
Utcák, terek lebukva imbolyognak,
iszapteli szájjal, akár a holtak
feküsznek hátukon az emberek -
alattam a világ, a fulladó nap.
iszapteli szájjal, akár a holtak
feküsznek hátukon az emberek -
alattam a világ, a fulladó nap.
Harmadik éjem ez már, hogy hiába
búvok az éj sűrű árny-nádasába,
hunyom pilláim, takarom szemem:
kivet a láp, az álom ingoványa.
búvok az éj sűrű árny-nádasába,
hunyom pilláim, takarom szemem:
kivet a láp, az álom ingoványa.
Számol, veri a perceket szivem.
Nincs bűvölet, varázsszer, így hiszem,
mely az ébrenlét poklából kiváltna -
megállnék én már tó szinén, vizen...
Nincs bűvölet, varázsszer, így hiszem,
mely az ébrenlét poklából kiváltna -
megállnék én már tó szinén, vizen...
Az ördögökkel vívok, kik fülembe
súgják: "Az ablak párkányáról vesd le
magad! oly tájra érkezel, hol tudnak
majd írt szivedre s álmatlan szemedre!"
súgják: "Az ablak párkányáról vesd le
magad! oly tájra érkezel, hol tudnak
majd írt szivedre s álmatlan szemedre!"
És vívok véled, ha vigasztalónak
ajkad kínálod, múzsa, s a valónak
szép visszáját lehelled a papírra:
endalomba fullva vigasztalódjak...
ajkad kínálod, múzsa, s a valónak
szép visszáját lehelled a papírra:
endalomba fullva vigasztalódjak...
Így vívok véled, vers, a legnagyobbat
sikoltsd, miként szülő anyák sikoltnak!
Miként ebek sírnak sintérhurokban! -
Leheld csak kénes gőzét a valónak.
sikoltsd, miként szülő anyák sikoltnak!
Miként ebek sírnak sintérhurokban! -
Leheld csak kénes gőzét a valónak.
Mindég csak így! S inkább dadogva-törve,
ha máskép nem birod, zilált-hörögve,
de oly hangon, mint a madár, ha társát
figyelmezteti a kerengő ölyvre!
ha máskép nem birod, zilált-hörögve,
de oly hangon, mint a madár, ha társát
figyelmezteti a kerengő ölyvre!
Van-e hazád, költő, tiéd e nép?
Fölé hajolva hallgattad szivét?
S fölismered-e ujjongva, szivében
önnön-szivednek gyermek-énekét?
Fölé hajolva hallgattad szivét?
S fölismered-e ujjongva, szivében
önnön-szivednek gyermek-énekét?
Vagy nem találtál itt más, csak a nyelvet,
mellyel idegen vér zúgását zenged?
Ha nem lelked a nyelv, melyen dalolsz,
némulj akkor hazug, szakítsd ki nyelved!
mellyel idegen vér zúgását zenged?
Ha nem lelked a nyelv, melyen dalolsz,
némulj akkor hazug, szakítsd ki nyelved!
Hazám a vers... – hitted. Még nem hazád!
Öld meg szívedben apád és anyád!
Igy halj halált! s főnikszként ujra kelve,
meglelheted majd igazi hazád!
Öld meg szívedben apád és anyád!
Igy halj halált! s főnikszként ujra kelve,
meglelheted majd igazi hazád!
Milyen mély börtön volt gyerekkorom
a gyertyaszagu templomudvaron!
A levegő, mit ittam, s mely fölöttem
feketéllett, az ég: füst volt s korom.
a gyertyaszagu templomudvaron!
A levegő, mit ittam, s mely fölöttem
feketéllett, az ég: füst volt s korom.
Mily mélyből buktam föl a napvilágra!
Alattam még a vének jajgatása
mormolt. S bokám után kígyók haraptak:
évezredek ezernyi barna árnya.
Alattam még a vének jajgatása
mormolt. S bokám után kígyók haraptak:
évezredek ezernyi barna árnya.
Ó, kamaszkor! első szabadulásom!
Kertek, lovak, kutyák... szép ámulásom
a Homoród partján! Én ott tanultam
tipegni, ott, a tiszta lankás tájon...
Kertek, lovak, kutyák... szép ámulásom
a Homoród partján! Én ott tanultam
tipegni, ott, a tiszta lankás tájon...
Csak ott lettem gyermek, inaskoromban,
szemem a világra csak ott nyitottam.
S ajkatok lesve, gyár népe, parasztok,
ha szóltatok, már veletek dadogtam.
szemem a világra csak ott nyitottam.
S ajkatok lesve, gyár népe, parasztok,
ha szóltatok, már veletek dadogtam.
Vagongyár kürtje, szekerek zörgése,
ti tanítottatok dalra-zenére:
a ti rikácsoló dalotok fújom -
Te vagy hazám vasöntők, földek népe!
ti tanítottatok dalra-zenére:
a ti rikácsoló dalotok fújom -
Te vagy hazám vasöntők, földek népe!
Halkul szivem már. Egyre csendesebben
veri az éjt. S ott, hol a hajnal lebben:
tolla hull, húsa foszlik a Sötétnek,
csontváza dermed a hüvös egekben.
veri az éjt. S ott, hol a hajnal lebben:
tolla hull, húsa foszlik a Sötétnek,
csontváza dermed a hüvös egekben.
Emelkedik a táj. Nyujtják a fák
nyakuk az ég felé, mint a libák.
mintha visszfényként tó tükrén lebegne:
olyan szelid, sejtelmes a világ.
nyakuk az ég felé, mint a libák.
mintha visszfényként tó tükrén lebegne:
olyan szelid, sejtelmes a világ.
