KARDOS LÁSZLÓ: VÉSZ ÉS KALAND • Remenyik Zsigmond könyve − Athenaeum
KARDOS LÁSZLÓ: VÉSZ ÉS KALAND •
Remenyik Zsigmond könyve − Athenaeum
Remenyik Zsigmond könyve − Athenaeum
A könyv első személyben beszélő hőse európai, majd dél-amerikai kalandozásait mondja el. Nyomorban eltöltött fiatal évek rajzát adja. Az ifjú kalandor térdig jár a züllöttség sarában és könyökig turkál a csavargóélet szennyében. Minthogy egy írói hajlamú, művelt fiatalemberről van szó − s azonkívül mert az író maga is így tájékoztat bennünket - elhisszük, hogy a hőst a "vész és kaland" démoni vágya kergeti-vonja végig e rossz szagú és mocskos alvilág ronda barlangjain. Elhisszük, de magát a könyvet nem feszíti semmi démonizmus. A hős szalmabábként, hűdéses, kifejezéstelen arccal lökődik ide-oda, valami siketnéma érzéketlenségben, csempészhajók, lebujok, zugügynökök és prostituáltak között. S ami elbeszélésében érdekes, az a személyétől függetlenül az, s érdekes volna akkor is, ha egy merőben más figura táncolna az események habjain.
A hősnek ezt a közönyös arcát, ezt a bábszerű élettelenségét megpróbáltam valami rejtettebb és magasabb művészi szándék vonalába beállítani, de sehogy se igazolódott. A különben eléggé nehézkes beszédű Remenyik Zsigmondnak nyilván volt valami stilizációs terve, amikor régibb, idegen útleírók szenvtelen és naivul, körülményesen tárgyias és tüzes előadásmódját játszotta meg, de ez a terv fonákul kereszteződött egy lírai stílushajlam igényeivel, egy stílushajlaméival, amely csiklandósan emlékeztet − Szomory Dezső patetikus, humorba feszülő "zengéseire". A könyvben felsorolt kalandok, alakok, helyek (sajnos) nem mind olyan ötletesek, mélyek és megragadók, hogy így, a figyelmet magára szívó, egyéniség-erejű hős nélkül is ébren tudnák tartani olvasókedvünket.
De azért sok élvezetes pontjai is van e műnek. A "holland királyi ügynök" kalandja például − vaskos póztalanságával, duzzadó komikumával − nagyon jó. Szerencsés egy dél-amerikai vendéglő életének mozgalmas, hiteles rajza is. A színen áthúzó sok csavargó között is akad néhány emlékezetes profil.
A könyv igazi értékét azonban az utolsó harminc lap teszi. Itt − egy szerencsétlen vadházasság kemény, bátor rajzában − az zörgő papucshős egyszerre emberré sűrűsödik, az események, amelyeknek tűrő vagy cselekvő részese, sorssá nőnek, s a mondatok közül végre fölmagasodik az Író, aki az előző kétszáz lapon csak percekre ha fölsejlett előttem. Ez az író most már mellen ragad, legyőzi gyanakvó ellenzéseimet. S mikor a történet végén kiereszt a markából, fölbolygatva érzem, hogy rajtamhagyta körme nyomait.
