április 10. szerda
április 10. szerda
Este a Nemzeti Színházban egy rémségesen édeskés darabot, az "Abbé Constantin"-t adták, véghetetlenül édeskésen.
A nemzeti színházi előadások határozottan romlanak, majd mind túloztak, és a közönség majd mindig akkor tapsolt, amidőn pisszegnie kellett volna. Ez egy bizonyos fokig a Paulay Ede hatása, ki csak a "hátgerinc" nélküli előadásokat szereti.
Színház után teára Battyhányékhoz, Latinovich Régine elkezd velem és Battyhány Istvánnal disputálni… a dzsentrit illetőleg, amellyel azonosítja magát. Haragszik, hogy kifejtjük, hogy a szociális atmoszféra a kiállhatatlan, amely körülveszi. Engem megtámad, hogy "fújok"! Ezt nem foghatja rám senki sem – arról azonban nem tehetek, hogy ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás – – – kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak.
Semmi műveltség, és így – majd semmi jövő.
A legeslegutolsó zsidó íróval, zsurnalisztával, kinek van műveltsége, jobban szeretek lenni, mint egy "dunaszögi" földesúrral, kire nézve a világ agarászat, ivás, és – váltó.
Ezen Régine úgy megharagszik, hogy már felmegy a beteg Margithoz.
Mintha őróla mondtam volna! Különös asszony, de alapjában kitűnő teremtés.
Tea után még soká Istvánnál.
