DEVECSERI GÁBOR: AZ AUTOBUSZ A DUNA MELLETT
és buzaföldek közt visz el,
fölöttük arcod rajza repdes,
igy kerülök tehozzád, kedves,
ha távolodva is, közel.
félmerev kép, mint ezelőtt
egy évvel, hanem mint a friss kert,
mozgékonyan, számtalan ismert
szinben csillog szemem előtt.
tulparton prüszköl a vonat,
a tutaj uszik, és terád
emlékezem: megy a világ,
rendben, mint a parancsolat.
szárak közül egy szemtelen
kedves kis ördögképü macska
kémlel ki feketén a napra
s amig lát, szembenéz velem.
villantja fel a képeket;
végetér mindjárt: ez itt már a
szentendrei kis határcsárda,
kutyája lomhán lépeget.
de nem örökre. Jól tudom:
benne a lét üteme vallat
és majd ha leteszem a tollat,
betük nélkül továbbfonom,
ahová sorsom kivetett:
a rettegő part közelében,
félelmek és szörnyek vizében
sétáló boldog szigetet.