3.
3.
A kettőnk titka ez már. Senkinek
nem fedhető fel, őrzi csókkal-záros
ajkunk. Hiszen tél jön, ajtócsukó hideg,
és elbújunk, mint hó alá a város.
nem fedhető fel, őrzi csókkal-záros
ajkunk. Hiszen tél jön, ajtócsukó hideg,
és elbújunk, mint hó alá a város.
Az álmainkba öltjük himesen,
mesélünk róla hangtalan szavakkal,
bújtatjuk – mint az őszi hivesen
búvó betyár pólyált lábú lovakkal –
a mi titkunk. Mert hiába beszélik
mögöttünk, mindhiába, mégse tudják.
A tűzhelyig nem jutnak, csak a télig
s a jégrózsák az ablakunk befutják.
mesélünk róla hangtalan szavakkal,
bújtatjuk – mint az őszi hivesen
búvó betyár pólyált lábú lovakkal –
a mi titkunk. Mert hiába beszélik
mögöttünk, mindhiába, mégse tudják.
A tűzhelyig nem jutnak, csak a télig
s a jégrózsák az ablakunk befutják.
