Imecs Béla: Mosoly
Virágon, ég peremén,
Most koromfekete,
Holnap átjárja a fény,
Őt hívja a lemondás
És idézi a remény.
Hogy emléke se marad,
Eltünhet úgy a tenger,
Hogy helyét se mutatja hab,
Nyomtalan elmehetünk
Szétomló felleg alatt,
A sohase-tünt mosoly.
Mállik bölcső, koporsó,
Vér szárad és újra omol:
Ő, mindig új szinbe borul
És mindig győz valahol.