Mohácsi Jenő: Bánk bán kettős tragikuma
Mohácsi Jenő: Bánk bán kettős tragikuma
Ahogyan a legmélyebb Szentírás-magyarázat is újabb vizsgálódások után teszi sóvárrá a hívő és hitetlen elmélkedőt, úgy a Bánk bán klasszikus kommentárjai, Arany Jánosé és Gyulai Pálé, valamint Péterfy Jenő és Hevesi Sándor magyarázó kiadásai nem lehetnek kerékkötői egy-egy új kérdés felvetésének. Gyulai Pál nagy könyve, Arany János csonka tanulmánya és számos jegyzete a leglelkiismeretesebb munka: esztétikai, pszichológiai és talán még filológiai is. Logikus, a legapróbb részletekre kiterjedő érvelésük oly meggyőző, hogy a velük párhuzamos gondolkodás tiszta örömét ajándékozza az olvasónak. A Bánk bán pepecselgető fordítása közben ezek a művek igen nagy hasznomra voltak. Most, a fordítás * munkája után, mely örök szomjjal jár, a tökéletesség soha be nem teljesedő vágyával, a részletek kultusza után feltámadt bennem – szinte törvényszerű visszahatásképpen – a Bánk bán monumentalitásának lelkettágító, boldogító érzése. Ebből az érzésből fakadt az az eretnek-gondolatom, hogy Bánk tragikuma, mely Arany János és Gyulai Pál fejtegetéseinek magva, tulajdonképpen kettős.
József Katona: Bánk bán, Dr. Vajna & Bokor, Budapest/Leipzig.
*
– Mint vándor a hófúvásokban, úgy lelkem ingadoz határtalan kétség között s eszem egy nagy óceánban lebeg, veszejtve minden csillagot. – Bánk e hamleti kételytől fűtött szavai a harmadik felvonás első jelenetében, melyeket Arany dagályos, legalább nem a helyzethez illő soroknak tart és Gyulai is rosszal, szerintem pontos elválasztói Bánk idáig már elvégeztetett első és ettőlfogva kifejlődő második tragikumának. E két tragikumnak az a közös jellemvonása, hogy Bánk bűnössé mind a kétszer a köz szolgálatában lesz, amiért mind előbb, mint utóbb magánéletében bűnhődik meg.
*
Bánk bán, Magyarország nádora és a király után első embere, az országot járta. Petur üzenetére hazasietett. Most, hogy Peturral találkozik, ezt mondja: – Hazánk külön-külön vidékein jajt s bánatot találtam. – Bánk bűne legelőször az, hogy a magyar népet, amelynek keserveit ismeri és fájlalja, elfelejti. Sőt el is árulja azzal, hogy lefegyverezi, lecsendesíti Peturt és a békétleneket, akik a királynét, a magyar nép nyomorúságának okozóját, és minden pereputtyát és kísérőjét ártalmatlanná akarják tenni. Bánk itt mint a magyar nép előljárója, úgyszólván közéleti szereplésében teszi meg lépését, mely tulajdonképpen bűn a nép, Bánk népe ellen, és ezért a bűnéért meg is lakol, magánélete körében, Melinda meggyaláztatása által. Hogy Melinda Bánk érzéséletének középpontja, az kiviláglik a tragédia számos helyéből. A sors, mely lesujtott az ártatlan, a bűntelen Melindára, lesujtott vele Bánkra is, sőt reá jobban, mert Melinda az elviselhetetlen való világból az őrület sötét országába menekül, de Bánknak nincs hova, nincs mibe menekülnie.
*
– Hogy Bánk leüljön a setét szövetség gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb, mint bánki sértődés kívántatik. – Bánknak e második felvonásbeli három verssorát (mely a Bánk bán Császár Elemér által kiadott első alakjában meg nem található) mind Arany János, mind Gyulai Pál igen megrójja. Gyulai szerint e hibás vagy legalábbis nem eléggé érthető sorokat Bánk nem mondhatja; ez igen öntudatos célzás a jövő eseményekre, melyeket nem sejthet, míg másfelől ellenkezik nemcsak azon céllal, melyet a jelen percben el akar érni, de későbbi tettével is, mert Bánk még akkor sem folyamodik az összeesküdtekhez, midőn a bánki sértődés csakugyan megtörtént. Arany magyarázata szerint a bánki sértődés nem egyéb, mint ama nagy sérelem, mely e percben csak megkísértve, de végrehajtva nincs: Melinda tényleges gyalázata. Ha így van, Bánk e szavakkal olyat anticipál, mi csak később fog kifejleni, s ez hiba. Itt nem Bánk, itt a szerző beszél, mint aki tudja, mi fog következni.
*
Így szól Gyulai és Arany. Nekem azonban úgy tetszik, hogy ez a három sor, melyben korántsem a szerző, hanem Bánk beszél, Katona József írói zsenialitására vall. Majd száz évvel a modern lélektan kísérletező kutatásai előtt a költő hatalmas méretű, bár ide-oda ingadozó, érzéseiben «tipegő-topogó» Bánkjának egy lelki csücskébe enged bepillantást, ahol ennek kevésbé nemes indulatai tanyáznak. Bánk ezeket az áruló sorokat önmagának mondja tulajdonképpen, nyugodtan állhatna itt ez a szerzői utasítás: félre. Magánsérelmét hajlandó megbosszulni egy, a közre kiható tettével. Ezt a lelke mélyéből feltörő vallomást Bánk rögtön lereagálja: erélyesen lép fel Petur ellen.
*
Pedig Bánk nagyon is ismeri a nép, magyar népe szenvedéseit. – Énreám tevé le a szegény paraszt elfáradt csontjait, – mondja az első felvonás utolsó, hatalmas monológjában (melynek csak végső néhány sora ellankadó). Bánk tehát igenis érzi felelősségét a nép irányában. E felelősség tudatosodása lesz egyik oka annak, hogy megöli a királynét (pedig «hallatlan Magyarországban ilyen eset!» – kiáltja Myska bán). – Felért az égre a sanyargatott nép jajgatása s el kellett neki akármikép is esni, hogy hazánk ne essen el polgári háborúban. – Ezzel a király előtt indokolja tettét Bánk, akit az országba széjjelnézni Gertrudis küldött, a nép sanyargatásának okozója. (Biberach Bánkhoz, a második felvonásban: – Így hogy egyikének, vagy másikának útjában ne légy, el kelle ország-vizsgálásra menned. – Gertrudis nagy jelenetében Bánk szemére hányja: – Te mint egy éjjeli tolvaj jövél foglalatosságaidból az udvarunkba vissza. Illik-e ez?) Gertrudis így ezzel is oka lesz saját halálának.
*
– Szánom keserveiteket, emberek! – Tiborchoz szól ekképpen Bánk, akiben összeforrottsága a néppel még jobban felismeréssé lesz, amikor e nép megtestesítője eszébe hozza, hogy valamikor megmentette életét: – Jáderánál egy rossz velencei akart téged s atyádat. –
*
Népéért síkra szállva, bánki sértődését megbosszúlva, de tettére végezetül azzal felserkenve, hogy Gertrudis le akarja szúrni: Bánk megöli a királynét. Ezzel halálos sebet ejt monarchikus érzelmein, sárba rántja nagy közjogi méltóságát, meggyalázza királyhelyettesi voltát. Ebből a bűnéből, melynek következményeit mind Arany János, mind Gyulai Pál örökérvényű érveléssel fejtegeti, nő ki az utolsó felvonásban bűnhődése. Ez Bánk bán második tragikuma.
*
Bánk most is, mint először, közjogi szférájában követi el bűnét. Amott a népet árulta el, itt a népért áll ki. Akkor nádori méltóságánál és tisztjénél fogva a fenyegetett királyné mellé állt, akinek bűnét jól ismerte; most ő, a király helyettese, elárulja méltóságát és királyát azzal, hogy megöli a királynét. Az, hogy e közjogi bűnéért közjogi állásában bűnhődik, számára még nem büntetés. Bánk maga Endréhez intézett első szavával és gesztusával lemond tisztéről: – Király! Gertrudisod koporsóaljára vágom a hatalom jelét.
*
Bűnhődés Bánkot most is magánélete körében éri. A nép elárulásáért Melinda meggyaláztatása által lakolt. A királyné megöléséért Melinda erőszakos halála a bér. Csakis e halála miatt nincs a teremtésben vesztes csak ő – csakis Melinda halálraválása teszi oly szörnyűvé azt, hogy Endre király büntetni nem tud és ezzel Bánk bánt életre ítéli!
