Fenyő László: Az örömhöz
Fenyő László: Az örömhöz
Ó, hol vagy? Merre bujkálsz, fátyolos?
Míly tompitókkal aggattad körül magad?
Napittas voltál, táncos és merész,
Most holdsütötte folt vagy holt fenyéren.
Míly tompitókkal aggattad körül magad?
Napittas voltál, táncos és merész,
Most holdsütötte folt vagy holt fenyéren.
Gyengéd hajlású, mint hegedűk nyaka,
vonó-suhantán erős zengedező,
tündöklő táncod eltört, hova csuklott?
Ó, lassan belehelt – nem futó leheléssel,
mint tükrök arcát a bánatos leány –
alig bőrző zománccal vont be végkép
valami fagy, valami kéreg,
valami tartós, visszavonhatatlan.
vonó-suhantán erős zengedező,
tündöklő táncod eltört, hova csuklott?
Ó, lassan belehelt – nem futó leheléssel,
mint tükrök arcát a bánatos leány –
alig bőrző zománccal vont be végkép
valami fagy, valami kéreg,
valami tartós, visszavonhatatlan.
Ó, egyszer látnálak még meztelen,
egy őzsuta vagy egy kisded szemében:
oly igazán, oly eszméletlenül –
egy őzsuta vagy egy kisded szemében:
oly igazán, oly eszméletlenül –
mint amiképen a lejtő patakvíz
lombot, faágat s csillogó halat visz,
öröm, te kékhasú, kis, csillogó hal,
evezve ringj ártatlan uszonyoddal,
egy napos pillanatban vesd fejed fel,
tátogj, buktasd le és végkép temesd el:
ezt lássam s hulljon szürkeségbe minden
öröm-látott, halálos szemeimben.
lombot, faágat s csillogó halat visz,
öröm, te kékhasú, kis, csillogó hal,
evezve ringj ártatlan uszonyoddal,
egy napos pillanatban vesd fejed fel,
tátogj, buktasd le és végkép temesd el:
ezt lássam s hulljon szürkeségbe minden
öröm-látott, halálos szemeimben.
