DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Örülök, hogy Jakab Róbertné hozzászólásában megemlítette azt, hogy ma van az emberi jogok napja. Azt gondolom, indokolt megemlékeznünk arról, hogy 49 évvel ezelőtt az ENSZ elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Indokolt talán megemlíteni ezt azért, mert megítélésem szerint a magyar parlament a mai napon és az elkövetkezendő tárgyalási napokon egy régi adósságát, az emberi jogokkal összefüggő szabályozási adósságát teljesítheti, illetve szüntetheti meg. Bízom abban, hogy az emberi jogok 50. évfordulóján, 1998. december 10-én legalább 13 nemzetiségi képviselő fog ülni ezekben a padsorokban.
E sokféle megközelítés és hozzászólás után engedjék meg, hogy én egy másfajta megközelítésből, másfajta szempontból szóljak hozzá ahhoz, hogy szükséges-e, lehetséges-e, alkotmányosan megoldható-e a nemzetiségek képviselete a parlamentben - különösen egykamarás parlamentben - vagy sem. Úgy gondolom, nyilvánvaló az, hogy a modern parlamentek ma már sokfunkciós munkaszervezetek, tehát nemcsak képviseleti funkciójuk, döntéshozói funkciójuk van. Nagyon sokan kissé ironikusan döntéshozó gyárnak, üzemnek tekintik a parlamenteket, de kétségtelen tény, hogy azért választják a képviselőket, hogy döntéseket hozzanak - ez a hatalmi funkció. A másik funkciója a parlamentnek az, hogy a társadalomban megnyilvánuló politikai diskurzusok számára nyilvánosságot, koncentrált szervezeti nyilvánosságot biztosítson. Ezenkívül a képviseleti funkció, amely, nem tagadható, mióta létrejött a modern parlament, azóta a modern parlament az érdekeknek, többféle szempontú érdekeknek az artikulációját végzi el.
Az is nyilvánvaló, hogy a modern parlamentek elsősorban pártképviseleti alapon működnek, a pártok versengése alapján a parlamentbe bejutott képviselők pártok szerint tagolódnak, és ez a képviselet az elementáris erejű, ez a jellemző, ez az elsődleges, ez az alapvető. Kérdés, hogy emellett helye van-e más jellegű érdekartikulációknak, érdekkonfliktusok megjelenítésének vagy sem.
Nagyon nagy hiba, ha valaki leszűkíti pártképviseletre a parlamenti képviselet fogalmát, ma már szinte minden parlamentben a pártképviselet mellett más típusú érdektagoltság is megjelenik, például a területi érdektagoltság. Van - különösen a szövetségi országokban -, ahol ez kifejezetten intézményesül; van, ahol nem; van, ahol megengedik például, hogy a képviselők területi elv alapján képviseleti csoportot alakíthassanak; van, ahol ezt tiltják. Például a magyar parlamentben is ma tiltják, 40 éven keresztül pedig ez a területi érdekképviselet volt szinte az egyetlen - igaz, hogy a diktatúra álképviseleti rendszerében -, amely félig-meddig, valamilyen módon még működött. Azt gondolom, hogy a területi érdekek képviseletétől azonban semmilyen módon nem zárkózhat el a parlament.
Emellett, akár tetszik, akár nem, de szakmai és réteg-érdekképviselet is megjelenik a parlamentben, még akkor is, ha ez nem intézményesül képviselőcsoportok formájában. Van, ahol a második kamara formájában ez is megjelenik, munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviseletek és egyebek.
Végül hadd utaljak arra, hogy a modern parlamentek jelentős részében vallási képviselet és etnikai képviselet is van. Egyszerűbb és könnyebb megoldani az etnikai képviselet ott, ahol két kamara van, mint ahol egy kamara van, de nem lehet, azt gondolom, elzárkózni ettől a típusú képviselettől egykamarás rendszerben sem.
Úgy gondolom tehát, hogy nehéz tagadni azt, hogy a modern parlamenteknek a képviseleti tartalma gazdagodott és gazdagodni fog, és ennek a gazdagodásnak az egyik jele az etnikai képviselet megjelenése. Kelet-Közép-Európában, ahol szinte nincs etnikai szempontból homogén ország, azt gondolom, elég sok érv hozható fel amellett, hogy az etnikai képviseletet valamilyen módon intézményesíteni kell. Hadd mondjam el azt, bár azt hiszem, képviselőtársaim nagy része ezt tudja, hogy a legtöbb környező országban - Horvátországban, Szlovéniában, Romániában, de Nyugaton is, már említette Németh Zsolt képviselőtársam Schleswig-Holsteint, vagy Finnországban is, tehát nemcsak Kelet-Közép-Európában - intézményesítetten, a pozitív diszkrimináció alapján az alkotmányos elvekkel összhangban megoldották a nemzetiségek képviseletét.
Persze, lehet azt mondani, hogy a nemzetiségek képviseletét nemzeti elv alapján szerveződő politikai pártokban oldjuk meg. Van erre is példa, például Szlovákiában viszont rögtön hozzá kell tennünk azt, hogy ha az etnikai kisebbségek képviseletét az ideológiai, világnézeti alapon szerveződő pártok képviseletével helyezem egy szintre, és az ő számukra is ugyanazt a szerveződési, mandátumszerzési lehetőséget biztosítom, akkor ez bizony hátrányos megkülönböztetés a képviseleti elv, a nemzeti képviseleti elv tekintetében.
A magam részéről úgy gondolom, hogy arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon szükséges-e, indokolt-e Magyarországon, Magyarország egykamarás parlamentjében a nemzetiségi képviseletet megteremteni, különböző kérdésekre kell előzetesen válaszolni. Az egyik az, hogy van-e számottevő nagyságú, számarányú és heterogenitású, tehát megosztott, vagyis többféle nemzetiségi képviselet Magyarországon, vagy nincs. A másik, hogy kell-e, indokolt-e, hogy a parlamentben jelenjenek meg ezek az etnikumok, nem pedig más, a döntéseket befolyásolni tudó szervezeti rendszerben, hiszen nemcsak a parlamentben születnek nemzetiségeket érintő kérdések. Ez a második kérdés tehát, amit meg kell válaszolni, hogy indokolt-e a nemzetiségiek kifejezetten parlamenti képviselete. Végül a harmadik, hogy megoldható-e szavazástechnikai szempontból a nemzetiségek képviselete úgy, hogy ne sérüljenek a választásokkal kapcsolatos alkotmányos elvek.
A magam részéről mindhárom kérdésre igennel válaszolok. Nem biztos természetesen, hogy ez meggyőző mások számára, de el tudom fogadni, hogy mások nem igennel válaszolnak ezekre a kérdésekre.
Úgy gondolom, hogy Magyarországon van számottevő nagyságú etnikai képviselet, és ráadásul többféle. Tehát egymástól is elkülönülő etnikumok vannak Magyarországon, hiszen körülbelül egymillióra tehető az összes nemzetiségi lélekszáma - ez nem a választójogosultak számát jelenti -, ez 10 százaléka a magyar lakosságnak. Ezek között a legnagyobb a cigány etnikum - most a számháborúba vagy találgatásokba nem akarok belemenni, hogy mennyi -, amely a mértékadó becslések szerint is 600 ezer körül van, és a német, valamint a szlovák etnikum száma több százezres, tehát összességében nemcsak a 13, országos fórummal, szervezettel rendelkező etnikumot figyelembe véve körülbelül majdnem 1 millióra tehető Magyarországon a nemzetiségi képviseletek száma. Azt gondolom, hogy ez a számarány elegendő alapot ad arra, hogy valamilyen módon a parlamenti képviseletüket meg kelljen oldani.
A másik kérdés, hogy kifejezetten a parlamentben indokolt-e a jelenlétük, indokolt-e az ilyen alapon való megválasztásuk révén parlamenti mandátumhoz jutásuk. Azt gondolom, hogy számarányuk és jelentőségük alapján mindenképpen indokolt, és indokolt azon az alapon is, ami az emberi jogokkal összefügg, hogy ahhoz, hogy ezeknek a kisebbségeknek a kontinuitását, saját kultúrájukhoz ragaszkodását, önszerveződő képességüket, saját érdekeik képviseletét biztosítani lehessen, ehhez igenis szükség van a parlamentben való jelenlétükre.
Végül a harmadik kérdés, hogy megoldható-e szavazástechnikai szempontból úgy a nemzetiségek képviselete, hogy az alkotmányos elvek - a titkosságtól kezdve az egyenlőségig és a többi elv - ne sérüljenek. Megítélésem szerint megoldható, jó néhány országban van rá példa. Lehet vitatkozni a technikán, lehet vitatkozni, hogy a kétcédulás vagy a háromcédulás szavazási rendszer jobb-e. Az egyik esetben, a két cédula esetében választás elé állítom a nemzetiségi képviselőkre szavazni kívánókat, hogy vajon világnézeti, ideológiai, pártképviseleti kötődésüket és támogatásukat akarják-e inkább kifejezésre juttatni, vagy pedig saját nemzetiségükhöz való ragaszkodásból a nemzetiségi képviselőnek a támogatását kívánják-e preferálni. Ez a kétcédulás rendszer hátránya. Előnye az, hogy nem sokszorozza meg a választás lehetőségét, a választás egyenlőségének elvét pozitív irányba nem téríti el. A háromcédulás választásnak az az előnye, hogy mindenkinek lehetősége van arra, hogy éljen ezzel a kettős kötődésével. Megnehezíti viszont azoknak a számbavételét, annak az alanyi körnek a lehatárolását, amelyik egyáltalán Magyarországon nemzetiségi érdekkötődés, kulturális kötődés szempontjából jelen van.
(12.30)
Hiszen nem kizárt, hogy olyanok is fognak nemzetiségi jelöltekre szavazni, akik egyébként nem tartoznak nemzetiségiekhez ilyen, olyan vagy amolyan okok miatt. Mindkét megoldásnak vannak tehát előnyei, hátrányai, megítélésem szerint két választási ciklus esetén ki lehet próbálni és stabilizálni, véglegesíteni lehet a technikát.
Az alkotmányossági elveket a pozitív diszkrimináció, tudjuk jól, nem sérti, abból kiindulva, hogy a demokrácia elsődleges elve a többség uralma, a többség akaratának az érvényesítése. Viszont ez az elv csak akkor biztosít demokráciát, ha a kisebbségek oltalmazásával jár együtt. A kisebbségek oltalmazása pedig nem mehet el odáig, hogy a kisebbségek jogát a többség jogának a szintjére emeljem, mert akkor megszűnik az első elv, de azt feltétlenül magában foglalja, hogy a kisebbségeknek számarányukhoz képest meglévő súlyukat technikákkal, eszközökkel, ebben az esetben a pozitív diszkriminációval, a háromcédulás technikával, illetve a kedvezményes mandátumhoz jutással biztosítani kell.
Úgyhogy úgy gondolom, nemcsak azokat az érveket hozhatjuk fel, amelyek azt bizonyítják, hogy nemzetközileg nem ritka ez a típusú képviselet egy- és kétkamarás rendszerben egyáltalán, és hogy megoldható technikailag és jogelvi, alkotmányossági szempontok alapján, hanem azt az érvet is felhozhatjuk e mellett a megoldás mellett, hogy a demokrácia teljessége, a többség uralma és a kisebbségek védelme, oltalmazása csak pozitív diszkriminációval oldható meg. Ez a megoldás és egyáltalán a nemzetiségi képviselet megoldása a Szocialista Párt választási programjában szerepelt, a koalíciós kormányprogramban szerepelt, és a tárgyalások során ennek a szükségességét mindvégig kifejezésre juttatták a Szocialista Párt részéről tárgyaló Gellért Kis Gábor, Jakab Róbertné, Toller László vagy Tabajdi Csaba egyaránt.
Most megítélésem szerint a magyar parlament nem jó időben - ezt elfogadom, mármint a választásokhoz való túl közeli időben, elfogadom ezt a kritikát -, de olyan döntési helyzetben van, amikor politikai döntést kell hozni hosszú távra. 1992 decembere óta nem alkotta meg a többség vagy a többségek azt a törvényt, amely biztosítja a nemzetiségek képviseletét, hiszen 1992-től kellett volna már az alkotmánybírósági határozat alapján megoldani. Tehát hogy most ki felelős és ki nem felelős, melyik többség, a korábbi többség, ez a többség és milyen mértékben, ezt most nem firtatnám a magam részéről. Azt gondolom, fontosabb az, hogy ma van a parlament előtt egy megoldási javaslat, megítélésem szerint van egy olyan törvénytervezet, amely az alkotmányossági igényeknek megfelel, és az alapvető érdekartikulációs képviseleti igénynek szintén megfelel. Erről politikai döntést kell hozni.
A technikáról lehet vitatkozni, lehet módosító javaslatokkal is javítani még ezt a törvényjavaslatot, hogy az 5000-es szavazati szám vajon nem túl alacsony szám-e a mandátum szerzéséhez. Nincs alternatíva a jelenlegi törvényjavaslatban, a korábbi tervezetekben alternatív megoldások szerepeltek. Tehát ez, hogy egy-egy technikai elemével valaki nem ért egyet, megítélésem szerint még talán nem elegendő indok arra, hogy magával a képviselettel ne értsen egyet, hiszen módosító javaslatokkal lehet javítani akár a mandátumszerzés számát, akár a kettő- vagy háromcédulás rendszeren is lehet javítani. Nem lehet azt mondani, hogy az egyik abszolút jó és a másik abszolút rossz, mind a kettőnek vannak előnyei és hátrányai. Erről megítélésem szerint értelmes vitát lehet folytatni, de a legfontosabb kérdés, amire egyértelmű választ kell adni, hogy akarja-e a magyar parlament, hogy a nemzetiségek képviselete valamilyen módon megoldódjon, vagy nem akarja.
Ez a fő kérdés, és a magam részéről örülök annak, hogy a legtöbb parlamenti párt - nem mindegyik, de a Fidesztől kezdve az MDNP nevében felszólaló Farkas Gabrielláig, a Fidesz részéről Németh Zsolt, Wekler Ferenc és az MSZP - egyértelműen támogatta ezt a megoldást. A Független Kisgazdapárt részéről már nem volt ennyire egyértelmű, ő egy kétkamarás rendszer keretében támogatta volna - legalább is így nyilatkoztak többször - a nemzetiségi képviselet megoldását, egykamarás rendszerben ezt nem látja megoldhatónak. Ez azonban azt jelenti, hogy a parlament messze túlnyomó többsége - nem minden pártja és nem minden frakciója - politikai akaratát, szándékát tekintve egyetért azzal, hogy 1998-ban nemzetiségi képviselők is bekerülhessenek a választások révén a magyar parlamentbe.
Hadd térjek ki még két dologra! Az egyik az, hogy jó-e, hogy ennyire a választásokhoz közeli időpontban kerül sor - feltehetően sor kerül - a választójogi törvény és a választási eljárási törvény módosítására. Nem jó, ezt kár tagadni. Nem jó, nagyon nagy hiba! Valóban legalább két évvel a választások előtt illik - nemcsak illik, hanem szabad - hozzányúlni a választási törvényhez, vagy pedig úgy kell meghozni a választójogi törvényt, annak módosítását, hogy ne a következő választásokon, hanem csak az azt követő választásokon lépjen életbe. Azt gondolom azonban, hogy ebben az esetben talán két dolog támasztja alá, hogy ezzel a szigorú elvvel lehessen szakítani.
Az egyik, hogy nagyon-nagyon régen, 1992 óta kellett volna ezt a dolgot már megoldani, de nem oldottuk meg, vagy nem oldotta meg a magyar parlament.
A másik, hogy a magyar választási rendszert a javasolt rendszer alapvetően csak kiegészíti, de nem változtatja, nem nyúl hozzá a 386 képviselői hely megszerzésének egész rendszeréhez, a vegyes rendszerhez, az egyéni választókerületekhez, azok számához, a kerületek beosztásához, a kompenzációs listához. Tehát magát a parlamenti választási rendszert nem érinti, mintegy kiegészíti csak, és nem reformálja meg, nem változtatja meg ez a javasolt, a törvényjavaslatban szereplő nemzetiségi képviseleti rendszer.
Azt elfogadom, amiről Farkas Gabriella beszélt, hogy a Házszabályhoz valamilyen módon hozzá kell nyúlni, és hozzá kell igazítani az új megoszlást, hogy vajon a bekerülő nemzetiségi képviselők alkothatnak-e önmagukban, a maguk heterogenitásában... - mert különböző nemzetiségekhez tartoznak -, mégis lehet-e, hogy olyan közös érdekük van, amely képviselőcsoport megszervezésére alkalmassá teszi őket vagy nem, le lehet szállítani a képviselőcsoport-alakítás létszámát 10-re, ahogy volt a '90-'94-es ciklusban. Ebben az esetben például már alakíthatnak. Kérdés, hogy be kell-e őket zárni egy egységes nemzetiségi képviselőcsoportba, miközben ők maguk egymás között is nyilván vitáznak és vitatkoznak.
Azt gondolom, ezek nyitott kérdések. Megítélésem szerint ezt majd a választások után összeülő új parlamentnek kell megoldania, ahogy mindenhol a világon úgy oldják meg, hogy a Házszabály lényegesebb módosítására... - a kialakult parlamenti arányokat, esetleg új elemeket - ebben az esetben a nemzetiségi képviselők megjelenését - figyelembe véve önmaga arcára módosítja, változtatja, alakítja egy kicsit, nem alapvetően, de egy kicsit, az indokolt mértékben a Házszabály. Tehát megítélésem szerint sem a gettóba zárás veszélyével nem jár ez, amiről Farkas Gabriella beszélt, és a többséghez igazodás kényszere sem úgy vetődik fel, ahogy ő mondta; egyrészről a nemzetiségi képviselők is eltérő pártokhoz vagy politikai mozgalmakhoz állhatnak közelebb, másrészről nekik föl kell mérniük azt, ha komoly és hatékony érdekképviseletet akarnak megoldani, akkor jobb-e, ha pártokhoz kötődve, esetleg pártfrakciókba, pártalapon szerveződő frakciókba, különböző frakciókba lépnek be, vagy a maguk heterogenitásában is egységes képviselőcsoportot alkotnak, vagy más megoldást választanak. Azt gondolom, ennek a problémának a végiggondolását rá kell bízni majd az új parlamentre és a parlamentbe bekerülő nemzetiségi képviselőkre, hogy ők döntsék el azt, hogy a parlamenten belüli szerveződésük szempontjából a pártalapú szerveződéshez hasonlító vagy ugyanolyan megoldást választanak-e, vagy valamilyen más megoldást.
(12.40)
Végül hadd szóljak még arról, hogy a 386, pártalapon megosztott, tagolódó képviselőhöz képest 13, nem pártelv alapján tagolódó képviselő jelenléte nem fogja felborítani - nem boríthatja föl - a parlamenten belül kialakuló pártképviseleti arányokat. Hiba lenne, ha ez fölborítaná! Hogy végül is milyen megoldást választ az új parlament a nemzetiségi képviselők képviselőcsoporthoz kapcsolódása vagy önálló képviselőcsoport-alakítása szempontjából: ez egy fontos kérdés, amit meg kell oldani. Megítélésem szerint nem most kell megoldani, legföljebb fel kell jegyeznünk, hogy ezt a problémát az új parlamentnek - valamilyen módon - a megalakulást követően viszonylag rövid idő alatt meg kell oldania.
Úgy gondolom viszont, hogy az az igény, hogy a mintegy hatéves mulasztásos alkotmánysértés után a magyar parlamentnek igent vagy nemet kell mondania arra, hogy akarja-e a nemzetiségi képviseletet a magyar parlamentben megoldani vagy sem - ezt meg kell tenni. Megítélésem szerint annak ellenére, hogy rendkívül közel vagyunk már a választásokhoz - vagy feltehetően februárban közel leszünk a választásokhoz, ha döntésre kerül sor ebben a kérdésben -, meg lehet tenni; azért lehet megtenni, mert nem a választási rendszer egészét vagy annak valamely lényeges elemét érinti, hanem kiegészítő szabályt, megoldást jelent a magyar választási rendszeren belül. Ráadásul a 386-hoz képest 13 képviselői helyről van szó.
Mindezek alapján magam is úgy érzem, hogy ennek a parlamenti képviseletnek a megoldására szükség van, lehetőség van, alkotmányosan megoldható, a technikákról és a megoldási módokról lehet értelmes, ésszerű vitát folytatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
