DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy Schvarcz képviselőtársam behozta azt az elemet, amelyet ősz óta vitattunk, és a parlament egészségügyi bizottságának ellenőrző albizottsága írásban a minisztériumba is eljuttatta azon javaslatát a felelősségbiztosításról, hiszen az orvos-beteg, a rendszer-beteg kapcsolat vagy az állampolgár és az egészségügyi ellátórendszer kapcsolata egy szerződéses jogviszony, és a szerződésben a teljesítésnek, a nem teljesítésnek, a hibás teljesítésnek és a káros teljesítésnek vannak anyagi jogi következményei.
A jogkövetkezményeknél a felelősség tetten érhető; tetten érhető, és akkor tisztázott, hogy kit terhel a felelősség. De van az a hiba, amely nálunk torzult, mert rossz fordítással, rossz szóhasználattal mint műhiba került a rendszerbe. Ezt módosítottuk, és rendszerhibaként fogalmaztuk meg még az ősszel, és nagyon örülünk, hogy első alkalommal a rendszerhibáért való felelősség bekerült mint állami, kormányzati felelősség az ilyen esetekben. Ezt csak üdvözölni lehet, és felhívnám a minisztérium figyelmét arra, hogy ez általánosan is igaz, tehát megfontolandó, hogy valamilyen általános módon bekerüljön az egészségügyi jogalkotásba, mert az más kérdés, hogy az ellátónak kell kötnie egy felelősségbiztosítást, de valahol az államnak ezért a rendszerhibáért való felelőssége megmarad. Itt pedig tetten érhető, mert egy kötelező elemről van szó, ahol nemcsak magát a vakcinációt írjuk elő kötelezettségnek, de még az ott felhasználandó oltóanyagot is.
Én nagyon örülök, hogy ez végül is mint bizottsági módosító javaslat bekerül. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem