DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Melamint találtak Szegeden egy gyerektejitalban. Ez az a kínai élelmiszer-hamisításhoz adagolt műanyag, amitől tavaly hat csecsemő meghalt az ázsiai országban, írta szombaton a Dél-Magyarország. A napilap információi szerint a kínai forgalmazót, aki a terméket ellenőrzés nélkül behozta az Unióba, keresik, az eddig árusító Cora áruházat pedig kötelezték, levette polcairól a tejterméket.
A napokban egy szegedi vásárló véletlenül figyelt fel a kínai “Milk drink” feliratú dobozos gyerektejitalra, írja tovább az újság. További információ, hogy a szegedi Cora hipermarketben 34 dobozt koboztak el az említett feliratú termékből, és a Cora áruház nyilatkozata szerint ősz óta árulták, összesen 60 doboz volt belőle.
Tisztelt Miniszter Úr! A hír hallatára a következő kérdések merültek fel bennem, amit szeretnék önnek továbbítani. Először: amikor Kínában halálos ítéleteket hoztak az utóbbi idők egyik legtragikusabb következményeivel járó élelmiszer-hamisítással kapcsolatban, hogyan kerülhetett be az Európai Unióba ellenőrzés nélkül a mérgezett termék? Amikor a botránytól hangos az egész világ, a Cora áruház hogyan meri kirakni a polcra a mérgezett gyermekitalt? Talán azt gondolják, hogy ebben az országban minden lehetséges? Ez egy következmények nélküli ország? Hogyan lehet az, hogy ősz óta árusították, még ha kis tételben is, és egy vevő figyel fel rá? Azóta nem volt ellenőrzés?
(15.50)
Mikor döbben rá a kormány, hogy az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési állomások átszervezése, az élelmiszer-ellenőrzés tekintélyének rombolása, degradálása milyen veszélyekkel jár? Végül: milyen büntetést kapott a vétkes Cora áruház? (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem