BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tájékoztatom az Országgyűlést arról, hogy az önkormányzati, valamint az alkotmányügyi bizottság együttes jelentése ezekben a percekben készült el mind a két előttünk álló törvényjavaslatról. Az önkormányzatról szóló tör! vényjavaslathoz negyvennégy oldalas, tehát egy kötetnyi jelentés van készen, amelynek a beszámozása, illetve sokszorosítása most folyik. Mindkét bizottság rengeteget dolgozott, gondolom, ezt nem kell részleteznem. Az alkotmányügyi bizottság ma hajnali negyed háromkor fejezte be a munkát. Vele párhuzamosan a jogi osztály és a Parlament apparátusa egész éjszaka talpon volt, megszakítás nélkül, és most értek a munka végére.
Úgy gondolom, hogy kötelességünk a Ház dolgozóinak ezért a köszönetünket kifejezni. (Nagy taps.)
Ismeretes, hogy a munka gyorsítása érdekében több bizottság párhuzamosan ülésezett, de a képviselők ezek közül természetesen csak az egyikbe tudtak elmenni. Ez azzal járt, ha az egyik bizottságban netán visszavonták a javaslatukat, erről a másik bizottság egyidejűleg nem értesült, és azt érdemben is letárgyalta.
A jelentés készítése során sikerült valamennyire - reményeink szerint talán teljes körűen - egyeztetni ezeket a kérdéseket. Felhívom azonban arra a figyelmet, hogy elég nagy a hibalehetőség - ezt kár lenne tagadni -, ezért az a kérésünk, hogy amikor mindenki megkapja az együttes jelentést, azok a képviselők, akik nem vonták vissza módosító indítványaikat saját indítványaik tekintetében, tüzetesen vizsgálják át a jelentést - minden más feladatot megelőzően -, és ha bárhol hibát észlelnek, a tévedés forrását megpróbáljuk kideríteni, és azt még korrigálni lehet.
Nagyon kellemetlen lenne, ha a mai szavazás végén - becslésem szerint éjfél körül - derülne fény arra, hogy valakinek van egy elkallódott módosító indítványa.
A másik, ami ebből következik: eddig még nem volt előttünk 117 §-os törvénytervezet, és ilyen nagy tömegű módosító javaslat sem.
Úgy gondolom, valamennyiünk érdeke, hogy a nap innenső felén befejezzük a szavazást, ezért csak kérem - személyemben -, hogy aki fel kíván szólalni, és valamennyiünk által már nagyon ismert álláspontot kívánna ismételten kifejteni, gondolja meg, érdemes-e ezt megtennie. Köszönöm. (Taps.)