CSENGEY DÉNES (MDF)
CSENGEY DÉNES (MDF)
CSENGEY DÉNES (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rosszkedvünk és vonakodásunk teljességgel érthető: mások kártyaadósságát megfizetni ugyanis nem nagy passzió. Ez nem az a feladat természetesen, amiben az ellenzéki pártok vetélkedőre kelnének a felelősséggel kétségkívül erőteljesebben megterhelt kormányzópártokkal. Márpedig ez a feladatunk, és ezt a penzumot tűztük napirendünkre: mások kártyaadósságának a megfizetését, kétszeres értelemben is. Egyfelől a Kádár-korszak gazdaságpolitikája és a 20 milliárdot megfölöző államadósság hozta abba a helyzetbe ezt az országot, hogy sorskérdése legyen, hogy tudja-e teljesíteni a Nemzetközi Valutaalap követelését a költségvetési hiány 10 milliárd forint alatt való tartására – ezt mindannyian tudjuk. Másfelől – és itt most egy kicsit Békesi László felé pillantanék, aki ma lendületes érvekkel támadta a Kormány előterjesztését, és remek öteleteket mondott, hogy a csomagban foglalt intézkedések helyett milyen intézkedéseket kellene foganatosítani, továbbá azt igyekezett bebizonyítani, hogy ő a kormánynál jobban ki tudja számítani az ez évben várható gazdasági folyamatok mértékét. Csak emlékeztetem Békesi Lászlót, az egész kérdés azért került napirendre, mert az a költségvetés, amelyet ő terjesztett be, nem bizonyult tarthatónak, az a költségvetési hiány, amit ő előre jelzett, már az év első felében lényegesen nagyobb lett annál, mint amit a Nemzetközi Valutaalap eltűrt. (Taps a jobb oldalon.) Békesi úr már annak idején is tisztában volt azzal, hogy ezt a költségvetést csak az imádság tartja, nyilván azért fohászkodott fel Luther Márton szavaival a mennyben valóhoz. Talán ez volt az első előrejelzése annak, hogy kereszténydemokrata vénával is megáldott Kormány következik majd, amelyiknek be kell tartani ennek a költségvetésnek az előirányzatait. Ezt a jóslatot, mint elsőt, köszönjük, azonban meg kell állapítanunk, hogy az imádság nem tartotta meg ezt a költségvetést, és nem lehet kérdés az számunkra, hogy ezt a bizonyos kártyaadósságot – mások kártyaadósságát – megfizetjük-e vagy sem. Aki azt mondja, hogy nem, az az ország fizetésképtelenségére szavaz, és nem hinném, hogy komoly jelentkező volna erre a szerepre – nem is volt egyébként – ezt meg kell állapítani – a parlamenti vitában.
Békesi Lászlón kívül mások nem terjesztettek elő alternatív javalatokat, hanem csak támadták az egyes tételeket és azok hátrányos, húsbavágó voltát ecsetelték. Nekik kétségtelenül igazuk van, ezek a tételek igen hátrányosak, igen húsbavágóak, mint ahogyan minden áremelés húsbavágó és minden támogatásmegvonás is az egy olyan országban, amelyiknek a gazdasága forráshiánnyal, tőkehiánnyal küzd; egy olyan országban, amelyiknek a népe, az anyagi tartalékainak a végefelé jár, természetesen ennek a fájdalmasságával mindannyian tisztában vagyunk, a kormányzópárt éppen úgy, mint az ellenzék. Alternatívák azonban sem az SZDSZ, sem a FIDESZ részéről nem hangzottak el. Békesi úr ugyan lendületes érveléssel alternatívákat mondott, de ennek a hatását nagyban lerontotta – amit már az előbb említettem – hogy ő ennek a költségvetésnek az ügyében egyszer már rossz jósnak bizonyult, és meg kell érteni, mi inkább a kormányszakértők szavának és a pénzügyminiszter úr előterjesztésének adunk hitelt. Kérem, hogy viselkedjen megértéssel ez iránt a döntésünk iránt. (Taps jobb oldalon.)
Más alternatívák – mint említettem – nem hangzottak el. Történtek elszórt kísérletek arra – általában a Kádár-korszakban is gazdasági vezetői pozíciókat betöltő személyek részéről, hogy most, ennek a kétségtelenül nehéz helyzetnek az előidézésével saját maguk helyett az új Kormányt vádolják meg. Sok szót ne vesztegessünk rá, legfeljebb egy halvány mosollyal jutalmazzuk ezeket a bágyadt kísérleteket. (derültség a jobb oldalon) . és ezzel térjünk fölöttük napirendre.
Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet ezzel kapcsolatban; az ellenzék titkos kulcsmondatát a mindig őszinte politikusnak megismert Fodor István mondta ki a függetlenek részéről, ugyanis azt mondta, hogy itt a legfontosabb dolog, ennek az intézkedéscsomagnak a felelőssége lehetőleg a kormányzó pártok erkölcsi tőkéjét terhelje. Tökéletesen értjük az ellenzéknek ezt a törekvését, de ilyen szép, tiszta, kristályos formában kizárólag Fodor Istvánnak sikerült megfogalmazni. Köszönet, hogy erre a titkos rugóra rávilágított. (Derültség.)
Hosszan lehetne még a Kádár-korszak gazdaságpolitikájáról beszélni, de nem szeretnék Torgyán József nyomába eredni, aki a tőle megszokott lendülettel ütött szét a Kádár-korszak bolsevikjei között. (Derültség.) Ő vetette fel azonban azt a kérdést, a költségvetés hiányainak foltozgatását nem lehetne-e valahogy összekapcsolni az elszámoltatással . (taps a jobb oldalról) és Eörsi Mátyásnak is voltak aggályos kérdései. Én magam úgy gondolom, természetesen az elszámoltatás elkerülhetetlen: ahol bűnök voltak, ott felelősök is vannak. Ahol zsebek megteltek, ott egy kicsit be kell pillantani azokba a zsebekbe – mindez természetes. Nem tartom azonban elképzelhetőnek, hogy a költségvetési hiány fedezésének az akcióját összekapcsoljuk az elszámoltatás akciójával, hiszen nyilvánvalóan nem mocskolhatjuk be az új demokráciát koncepciós perekkel, még gazdasági koncepciós perekkel sem. Az is nyilvánvaló, hogy az elszámoltatáshoz nem küldhetjük úgy ki a jogászgarnitúránkat, mint ahogy a boldog pártállamban a rendőröket küldték ki annak idején bírságolni az utcára azzal, hogy annyi vétséget fedezzenek fel, amennyit a kasszába vár a bevételi terv. Mind a két dolog fontos, de egymással nem kapcsolható össze.
Csendesen még annyit jegyeznék meg, nehogy véletlenül illúziókat keltsünk: az elszámoltatásnak meg kell lennie – és meg is lesz. De nem fogjuk visszakapni azt, amit elveszítettünk a diktatúra során. A meggyalázott igazság visszakapja, de ez a kifosztott ország nem kapja vissza, amit elveszített ennek a hosszú, sötét diktatúrának a során. Ilyen illúziókban nem reménykedhetünk. Sajnos, nem úgy tűnt el ez a 20 milliárd forint, hogy kikutatható zsebekben ott van és elővehető. Sajnos ebben nem tudunk reménykedni.
Egyetlen dolgot szeretnék még mondani, és ez egy nyomatékos kérés a kormányhoz. Az előterjesztésben egyebek között adókedvezmények csökkentése között szerepel a következő; "A kulturális és sporttevékenység jelenlegi körében megszüntetendő a könyv-, brosúra-, folyóirat-forgalmazásához kapcsolódó adókedvezmény, valamennyi hanglemez, videofelvétel, kazetta stb. forgalmazása, valamint a kulturális egyéb szolgáltatásnak minősülő tevékenységek – könyv- és folyóirat-kiadás, filmgyártás, videofelvétel-készítés stb. kedvezménye." Két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani.
Konzultáltam közgazdászokkal: a csomagnak ez a tétele a bevételben szinte jelentéktelen, úgyszólván elhanyagolható. Ugyanakkor viszont ez, mint tendencia, mint kormányintézkedés, teljességgel tarthatatlan. (Taps a bal oldalon, szórványos taps a jobb oldalról.) A kormánykoalíció összes pártjának szellemiségével, kultúráról vallott felfogásával ellentétes, és nem tükrözi azt a tényt, mely szerint a magyar könyvkiadás, a magyar folyóirat és a magyar film a nemzeti vagyon része. Ne felejtsük el: ezt az országot nekünk nemcsak gazdaságilag kell talpraállítanunk! Itt a szellem reneszánszának, a gondolat reneszánszának kell eljönnie, megkezdődnie, mert ebben a pillanatban kétperces televíziós igazságok cirkálnak közöttünk nagyívű, korszakokat megalapozó gondolatok helyett. Hogyha azt a terepet – könyvkiadást, a folyóirat-kiadást –, amelyen a nagy gondolatok, az esszé megszülethet és képessé tehet egy népet, hogy ezeket a tektonikus méretű változásokat, amelyeket most el kell szenvedni, illetve amelyek megadattak – ez a kettő ugyanaz, a nagy adomány és a nagy szenvedés együtt van –, ezt a kultúrának kell feldolgoznia; ebben a helyzetben a magas kultúrának. Máris tapasztalhatjuk, hogy a kommersz, a pornográfia, a csillag- és tenyérjóslás kisöpörte az országból az értékes kultúrát, a valódi irodalmat, a népszerűen művelt történet- és társadalomtudományt, vagyis mindazokat az ágait a kultúrának, amelyek erkölcsi és lelki kapaszkodókat adhatnak egy népnek ilyen rémületesen nagy kaptatón, mint aminek előtte állunk. Ezt nem tehetjük meg, mert ha sikerül is gazdaggá tenni ezt az országot, ez akkor is olyan gazdag ország lesz, aminek én nem szívesen volnék polgára.
Tehát még egyszer ismétlem: az a kívánságom, hogy a Kormány ebben az ügyben igazítson a koncepcióján, mégpedig – nem vagyok pénzügyi szakember – nagyjából a következőképpen. A kommersz, a pornográfia és más egyéb, a könyvpiacot elöntő áru természetesen semmiféle adókedvezményre nem jogosult, sőt, véleményem szerint még a luxusadó kategóriájába tartozó. (taps a jobb oldalon) elbánásra jogosult. Ámde minden könyvkiadó vállalat, pontosan olyan mértékben, amilyen mértékben hajlandó értékes kultúrát, a nemzet gerincéhez, a nemzet törzséhez tartozó kultúrát – ezt nem úgy mondom, hölgyeim és uraim, hogy a magyar kultúrának bármelyik részét érteném alatta, félreértés ne essék; kizárólag érték-kritériumokat szabok meg – támogatja, kiadja; így jöhet le először a normális adószintre, s ha még többet támogat; így juthat adókedvezményekhez. Ezzel tesszük lehetővé, hogy kiküszöböljük azt a konfliktust, ami ebben a pillanatban és ebben a javaslatban, az ország gazdasági felemelkedése és az ország szellemi felemelkedése között látszik feszülni, mert ilyen konfliktust demokratikus gondolat – és főképpen a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Kisgazdapárt égisze alatt – nem támaszthat, mert ez a konfliktus nem lehetséges. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb olcalon.)
