KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Szomorú vagyok amiatt, hogy a gazdasági kényszerintézkedések függvényében kell szólni szociálpolitikai intézkedésekről, de hát ez a helyzet.
Mindenekelőtt le szeretném szögezni, hogy a társadalombiztosítási alap ez évben deficites, és 1,2 százaléknyi szufficitet garantál a költségvetés. Ezért van az, hogy a költségvetés-módosítási vita függvényében kerül szóba a szociálpolitikai intézkedés is. Ennek nyomán teljesen egyértelmű, hogy számunkra felső korlátos volt ez a 2,5 milliárd forint, hiszen azt szerettük volna, hogy újabb és fokozottabb áremelések nélkül tudjunk segíteni a lakosságnak. Nyilvánvalóan minél nagyobb összeget próbálunk meg kihasítani a költségvetésből; mindaddig, amíg összefügg a társadalombiztosítási alap és a költségvetés, addig ezek egymást gerjesztő folyamatban függnek össze.
Én nagyon remélem, hogy a társadalombiztosítási alap bevételei alapján még idén, talán szeptemberben visszatérhetünk a nyugdíjemelés kérdésére. Lehet, hogy naiv vagyok – de remélem.
Én úgy képzelem a Népjóléti Minisztériumban a továbbiakban követendő politikát, hogy törekednünk kell teljesen leválasztani a társadalombiztosítást a költségvetésről; úgy, hogy vagyonnal is ellátott legyen, és egy önfinanszírozó rendszer tudjon felállni. Akkor tudunk szociálpolitikát, egészségügyi politikát folytatni úgy, hogy nem kizárólag a költségvetés függvényében történik ez. Azt hiszem, a legjobb szociálpolitika az antiinflációs gazdaságpolitika, ezért szeretnénk ebben az irányban kifejteni tevékenységünket a Kormányon belül. Az a célunk, hogy a szociális kedvezmények a továbbiakban beépüljenek az adótörvénybe.
A napokban a kezembe került a Szabadság című lapnak egy száma, amelyben a múltkori interpellációra adott válaszomat sértőnek és felháborítónak minősítették. Elhangzik, hogy tulajdonképpen ezért én is, és mindazok, akik elfogadják, szégyelljük magunkat. Én nem tudom, nekünk kell-e szégyellni magunkat. Nem tudom, hogy mennyiben világos, micsoda kényszerintézkedések következményeként kerültünk ebbe a helyzetbe. Gondoljunk csak arra, hogy a májusi nyugdíjkompenzáció ígéretét nem mi tettük, és előtte álltunk. A gyógyszerrendelet elő volt készítve, s nem lépődtünk meg a 400 milliós kihatása miatt. Tudjuk azt is, hogy a felszámolási eljárást – amely a társadalombiztosításra vonatkozott – már márciusban országgyűlési határozat érvényesítette, és mégsem történt törvénymódosítás ebben az ügyben.
Azt hiszem, a pénzügyminiszter úr nem hangsúlyozta túl ezt a kérdést, de kétségtelen, hogy az előző Kormányzatnak bizony vannak mulasztásai, áthárításai számunkra.
Ami a társadalombiztosítást illeti, említés történt róla, ezért csak röviden szólnék arról, hogy a családi pótlékot három hónapig ebből finanszíroztuk ebben az évben; a lakásalap-kötvény szintén lekötött egy nagy részt, és ott van a kintlévőség kérdése – sok-sok milliárd.
A kintlévőség kérdésében magunk is léptünk. A Minisztertanács elé terjesztettük azt, hogy a sorbanállás esetén, tehát ha a felszámolási eljárásra sor kerül, akkor a bérkifizetések után mindjárt a második helyet foglalja el ennek a tételnek a rendezése. A kintlévőséggel kapcsolatban azzal az indítvánnyal éltünk, szintén a Minisztertanácson, hogy havi két százalékról négy százalékra kell ezt felemelni. Örömmel közölhetem, hogy ezt a Minisztertanács jóváhagyólag vette tudomásul.
Békesi képviselő úrnak majdnem viszont-kérdésként szeretném feltenni: hogyha országgyűlési határozattal történt, minisztertanácsi határozattal már a korábbiakban is ilyen intézkedés, akkor – a jogalkotási törvény érvényben volt – miért nem törvénytervezettel és törvénnyel léptek az Országgyűlés színe elé a nyugdíjkérdésben? A társadalombiztosítás alapjának csökkentése, az önálló gazdálkodás lehetőségének beszűkítése tulajdonképpen egész egyszerűen azt jelentette, hogy az alap kiürült. Én nem tudnék nyugodtan a büfében még egy tál ételt sem elfogadni, hogyha arra gondolnék, hogy közben mások emiatt kerültek szorult helyzetbe. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)
