KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság a költségvetés egyensúlyának javítására beterjesztett javaslatok közül egy törvénymódosítást és egy kormányhatározatot tárgyalt. Az előző a családi pótlékokkal, a második pedig a bizonyos nyugdíj jellegű juttatásokkal és a rendszeres szociális segélyekkel kapcsolatos.
A bizottság a Kormány előterjesztését ebben a két kérdésben támogatja, noha a szociális intézkedések mértékével elégedetlen. Ennek magyarázatául engedjék meg, hogy röviden elmondjam azt, ami a bizottságban véleményként kialakult.
Tisztában vagyunk mindannyian azzal, hogy a Kormány milyen szűk lehetőségek között lavírozhat, tisztában vagyunk, hogy gazdasági helyzetünket, külföldi kötelezettségeinket elődeinktől örökölte. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a költségvetést az előző Országgyűlés fogadta el, és ezen belül a nyugdíj fedezetéül szolgáló Társadalombiztosítási Alap helyzetét különösen megnehezíti és behatárolja, hogy semminemű tartalékkal nem rendelkezik; máról holnapra napi befizetésekből gazdálkodik, gyakran bankkölcsönök segítségével tudja fenntartani fizetőképességét.
Mindezek mellett bizottságunk azt is tudja, hogy ma a jelen Kormány felelős a polgárok szociális biztonságáért és egészségügyi ellátásáért. Erre tekintettel javasoljuk a Kormánynak:
– először: a kormányintézkedéssel elhalasztott gyógyszeráremelés – eddig a Társadalombiztosítási Alapot terhelő – többletkiadásának átvételét a költségvetés részéről;
– másodszor: az alkoholár-bevétel növekedéséből eredő többletjövedelem egy részének átutalását a társadalombiztosítás egészségügyi célelőirányzata számára;
– harmadszor: a társadalombiztosítás javára fennálló államadósság, a mintegy 30 milliárd forintnyi hosszú távra lekötött kölcsön egy részének felszabadíthatóvá tételét; annak érdekében, hogy ez a társadalombiztosítási kiadások fedezetéül szolgálhasson és ne kelljen kamatterheket jelentő bankkölcsönöket e célra felvenni. Végül – mint ahogy Békesi képviselőtársunk említette – igen nagy a Társadalombiztosítási Alap kintlévősége; igen magas összeggel – 15 milliárd forinttal – tartoznak a vállalatok. Mindenképpen szükségesnek tartjuk ezek behajthatóságának az elősegítését, akár a büntető bírság, kamat emelésével, akár oly módon, hogy ezeket a követeléseket előbbre rangsorolják – akár a munkabérek után a második helyre – mind az adósságok sorában, mind a csődeljárások követeléseinek érvényesítésekor.
Ezeket a javaslatokat fenntartva és támogatva, állásfoglalásunkat bizottságunk két tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el. Köszönöm. (Jobb oldalon taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem