LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az intézkedési javaslatok 3., 12. és 13. pontjához szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Szűcs képviselőtársam az imént említette, hogy a gazdasági bizottság az indoklásával a 3-as ponttal és feltehetően a 12-es ponttal nem ért egyet, mivel úgy tűnik, mintha az állam kivonulna a műszaki fejlesztés és a kutatás területéről. Én idézek két mondatot: "A műszaki fejlesztés elsődlegesen vállalkozási kategória, e területen az állam központi szerepvállalásának csökkennie kell, ehhez igazodóan 2 milliárd forintot indokolt átcsoportosítani a költségvetésbe."
Vagy a másik: "Saját célra végzett kutatási-kísérleti-fejlesztési tevékenység közvetlen K+F ráfordításai 10 százalékának megfelelő adókedvezmény megszüntetését javasoljuk."
Megmondom őszintén, hogy nem tudom ezt másképp értelmezni: hogy nemcsak a látszat, hogy kivonul, hanem valóságban kivonul az állam, vagy legalábbis erősen szűkiti ezeket a ráfordításokat.
Minden gazdaságnak talpköve az, hogy új termékeket támogasson, az új termékek megjelenjenek és profitábilissá váljanak. Tévedés, óriási tévedés az. A világ fejlett részeiben éppen ellentétes tendencia tapasztalható. A bevezetés időszakában jelentős és növekvő állami szerepvállalás van ezen a területen. Az Egyesült Államokban az új termékek bevezetésénél 50 százalék körül van az állami részesedés. Japán gépkocsiiparát, számítógépiparát, biotechnológiáját több mint 50 százalékos állami hozzájárulással alakította ki. Az NSZK-ban az átlagos állami kutatás-fejlesztési hozzájárulás 35 százalék körül van. Nem is beszélek a "tigris"-államokról, amelyek úgy nőttek fel szinte egyik napról a másikra, hogy óriási állami támogatás volt – szigorúan abban az időszakban, amikor a bevezetés történt.
Mit jelent az, hogy bevezetési időszak? Ez a legkülönbözőbb. A gyógyszergyártásban általában 6-8 év, az elektronikában 3 év, a gépiparban 2-4 év között van az az időszak, amelyet bevezetési időszaknak tekintenek. Ebben az időszakban tehát nélkülözhetetlen a támogatás, ebben az időszakban sehol a világ fejlett országaiban – de különösen ott, ahol fejleszteni akarnak –, nem piaci kategória. Szó sincs arról, hogy ez vállalati, illetve piaci kategória!
Ezután jön a profittermelésnek, a termőre fordulásnak az ideje, amikor az állam valóban már kivonul a támogatásból, sőt többszörösen visszanyeri azt, amit befektetett ebbe! Egy negatív piaci helyzetben – abban, amiben jelen pillanatban vagyunk – ezt a tevékenységet éppen támogatni kell, nem pedig kivonulni ezekből a tevékenységekből.
Mi a megvonásnak a következménye? Ennek a 2 milliárd forint megvonásnak közvetlen következménye, hogy százas nagyságrendben kell felbontani a már érvényes szerződéseket, tudniillik nincs már szabad pénz, érdemben valamennyi pénz le van kötve a különböző tárcák által megkötött szerződések keretében. Tehát fel kell bontani kutatás-fejlesztési szerződéseket, meg kell szüntetni és le kell állítani bizonyos kutatásokat.
Ezen belül különösen problémát okoz, hogy valószínűleg áldozatul fog esni két speciálisan kiemelt cél: a kisvállalatok alakítása és az exportfejlesztő műszaki fejlesztésnek a kérdése, amely célra a kormány másfél milliárd forintot szándékozott elkülöníteni. Magyarul: ez egy lehetetlen helyzetet fog teremteni. Ebben az esetben számos komoly fejlesztést ennek érdekében le kell állítani.
De ugyanez a probléma a 10 százalékos adókedvezmény-megvonással is. Az előbb említett 30 és 50 százalék között mozgó állami támogatás esetén ez egy jelképes értékű volt szinte, hogy a magyar állam a saját kutatás-fejlesztési tevékenységnél egy 10 százalékos adókedvezményt adott vállalatoknak. Ennek is a megvonása: miként lehet ezt másként értékelni, hogy még ezt a jelképes értéket is visszavonja, és tulajdonképpen azzal jelzi, hogy nem kíván ezekbe belemenni. Az indoklása pedig különösen furcsa, hiszen azt mondja, hogy azért van ez így, mivel ezek a kutatások függetlenek attól, hogy sikeres, vagy sikertelen-e a fejlesztés eredménye. Márpedig természetes, azért vállal az állam kockázatot ezekben, mert lehetséges, hogy ezek a kísérletek, kutatások netalántán negatív eredménnyel járnak. Ez a világon mindenütt magától értetődő, hogy ilyenkor a kockázatot az állam részben átvállalja magára.
Ennek következtében ilyen mértékű jelzése annak, hogy az állam nem kíván hozzájárulni, vagy legalábbis szűkíteni kívánja a hozzájárulását; a magam részéről ezt nem tudom elfogadni, és ezért semmiképpen nem tudom támogatni.
A másik terület, amelyet már érintett Tellér, illetve Békesi képviselőtársam, ez a 13-as pont, amelyik azt mondja, hogy az állami tulajdon utáni osztalék mértékét 7 százalékponttal, vagyis 18 százalékról 25 százalékra kell emelni. Én azt hiszem, nem volt egészen világos, hogy mi is ez. Itt arról van szó, hogy miután már a 40 százalékos nyereségadót kifizették a vállalatok, amikor már túl vannak a világ legmagasabb színvonalú társadalombiztosítási hozzájárulásának a kifizetésén, és még egyében – lásd a beruházási áfának a kérdését –, ezek után, miután mindent leadóztak, a maradék tiszta nyereségnek az egynegyedét ezen kívül be kell fizetni.
Kérem szépen, én beszéltem legalább nyolc-tíz vállalatvezetővel az utóbb időben. Mindegyik azt mondta, hogy már eddig sem volt érdemes nyereségre termelni. Ez egy abszolút ellenérdekeltséget teremtő, nyereségességet kiküszöbölő intézkedés, amelynek semmi értelme nincs. Ebben az esetben ugyanis ma már túlnyomórészt veszteséges, vagy minimálisan nyereséges vállalatokkal állunk szemben, amelyeknek nincs ilyen kötelezettsége. Tehát csak abból lehet fizetni, ami van, ennek következtében kizárólag a nyereséges vállalatokat fogjuk sújtani ezzel az intézkedéssel. Azok mit fognak csinálni ezután? Már közölték is nagyjából.
Minimalizálni fogják a nyereségüket: nem érdemes nekik a negyedét leadni a nyereségből, inkább kifizetik valamilyen formában; vannak lehetőségek, hogy bér formájában ezt kifizessék. Tehát nyereségnövelés helyett egy inflációs faktort építettünk be, ami bérnövekedést, ennek következtében áremeléseket fog okozni.
A másik probléma, hogy hozzájárul, vagy ösztönöz a spontán privatizációra. Pont afelé tendál, amit a kormánypártok olyan mértékben kritizáltak; hogy nem szabad a spontán privatizáció felé menni. Számos ilyen spontán privatizáció volt éppen ennek következtében, mert a nyereségellenes ösztönzési rendszer van jelen pillanatban. Mindennek tekinthető ez, csak nem versenysemlegességnek. Ennyi bőrt már nem lehet a rókáról lehúzni. Valóban teljesen nyereségszegények lettek gyakorlatilag a magyar vállalatok, alig-alig van valahol, ahol egyáltalában be tudják fizetni ezt a bizonyos 25 százalékos osztalékot.
Összefoglalóan: továbbgyűrűző hatásában beláthatatlan, mérhetetlen inflatorikus hatása lesz ennek. Ennek következtében a magam részéről ezeket a pontokat nem tudom elfogadni a programból. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
