ROTT NÁNDOR (KDNP)
ROTT NÁNDOR (KDNP)
ROTT NÁNDOR (KDNP) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már eddig is rendkívül tanulságos vita volt, amely számos meglepetéssel szolgált. Gondolom, mi magunk is meglepődtünk – de gondolom, ugyanígy meglepődtek a tv-nézők is, vagy akik kívülről nyomon követik ezt a vitát – azon a rendkívül nagy egyetértésen, amely a velem szemben lévő házfél két része között alakult ki. Azt hiszem, ebben van valami pozitívum. Azok a híresztelések, hogy itt akkorák lennének az ellentétek, látványosan cáfolódnak meg, mert az MSZP és a szabad demokraták rögtön úgy megtapsolták egymást, hogy ez mindenkinek a szívét csak boldogsággal töltheti el. (Taps, zaj a bal oldalon.)
A vita egyébként is sok vonatkozásban álvita volt. Tudniillik itt – főképp az ellenzék soraiban – úgy viselkedtek, mintha most értesültek volna arról, hogy az új Kormány ez alatt a nem egészen két hónap alatt elherdált 10 vagy 16 milliárd forintot, és most azért fordul a Házhoz, hogy ezt a lyukat valahogy tömjük be.
A dolognak a lényege maradt rejtve: hogy itt egy olyan örökölt deficitről kell dönteni, annak az eltüntetéséről, amelyik senkit nem érhetett meglepetésszerűen; hogy ekkora deficit van. A kritikák főképp két irányba irányultak.
Az egyik a deficit eltüntetésére tervezett lépéseknek a méreteit találta túlzottnak. Megjegyzések hangzottak el, hogy a Kormány többet kíván a deficit eltüntetésére bevonni, több adót, támogatáselvonást kíván behajtani, mint amennyire szükség lenne. Nagyon minuciózus, nagyon pontos számítgatások folytak arról, hogy ez hány milliárddal több, mint amire feltétlenül szükség lenne.
Szilárd meggyőződésem, hogy ha a Kormány – ne adj isten – kevesebbet kért volna, vagy kevesebbet terjesztene elő, akkor 4-5 hónap múlva ugyanez az ellenzék azért tenne szemrehányást a Kormánynak, hogy nem gondolt előre azokra a várható eseményekre, amelyeket velem szemben ülő képviselőtársaim legalább olyan jól ismernek, mint mi, a teremnek ebben a fertályában. Nevezetesen a szovjet relációjú külkereskedelemben már most mutatkozó nehézségek, a már bejelentett olajszállítás-korlátozások, a korábbi német állammal folytatott forgalmunknak a látványos visszaesése – ez mind olyan súlyos többletterheket fog a Kormányra, illetve az ország gazdaságára róni, amik szerintem még ezt a költségvetési deficitfinanszírozást is előbb-utóbb elégtelennek fogják mutatni.
A kritika másik ága az arra mutatott, hogy az egyes költségvetési megtakarítások azok indokolatlanok, és helyettük valami mást kellene csinálni. A költségvetési, a bevételi és a kiadási struktúra tételei között sok ezer variáns elképzelhető. Mindegyik költségvetési megtakarítás mellett meg ellen hozhatók fel érvek. Ezek mindegyike csak valamiféle valószínűségi szinten igaz. Következésképp ezen az alapon nincsen olyan költségvetési korrekciós javaslat, amelyik ugyanannyi energiával vagy fáradsággal ne lenne vitatható, mint ez a jelenlegi.
Ezért úgy érzem, hogy a felhozott ellenérvek egy álvitának a részei, és igen nagy részben nem is szakmai meggyőzést szolgálnak, hanem egy választási propagandának megelőlegezett hullámait. Hogy mennyire nehéz egy elfogadható variánst kiválasztani a sok lehetséges változat közül, azt éppen Soós Károly Attilától hallottuk, aki elmondotta, hogy a bizottsági vitában a kisebbségben maradt ellenzéki képviselőcsoportok sem tudtak megegyezni abban, hogy melyik tételekből milyen megtakarítást kellene a Kormány által előterjesztettel szemben javasolni.
Mikor ennyire képtelen az ellenzék egy pozitív javaslattal előállni, csak egyenként az egyes tételeket támadja meg; de olyan alapon, amilyen alapon bármelyik tételt támadni lehet, akkor azt hiszem, hogy ez a vita valóban egy álvita és nem azok a szűk szakmai érvek döntőek benne, amelyekre az ellenzék olyan sokat hivatkozott.
Ezért én ezt a Kormány által előterjesztett javaslatcsomagot – nem állítom, hogy ez a legjobb, de ez az egyik lehetséges, megvalósítható, és összességében reális költségvetési korrekciós csomag, és ezért elfogadását javasolom. (Taps a jobb oldalon.)
