HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:
HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:
HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Azt hiszem, eléggé furcsa helyzetben vagyunk mi, egynéhányan, hogy tudniillik a mostani pénzügyminiszter terjeszti elő az elmúlt évi költségvetés teljesítéséről szóló jelentést, ehhez fűz megjegyzéseket az Állami Számvevőszék elnöke, aki akkor – tudniillik az előző évben – még nem volt az Állami Számvevőszék elnöke. Mivel a Pénzügykutatási Intézetet gyakorlatilag likvidálták – miután a "Fordulat és reform" című tanulmány megjelent –, visszakerültem az Egyetemre, és ott pénzügyes hallgatókat próbáltam oktatni. Ez azt jelenti, hogy az előző évben az Állami Számvevőszék nem létezett, nem tudott ellenőrzéseket végezni, ezért a mostani előterjesztésünk két dologra támaszkodik. Egyrészt makroökonómiai számításokat végeztünk, s ezeknek az eredményeit közöljük, másrészt egynéhány, már lezárult ellenőrzési tapasztalatot próbálunk felhasználni.
Azt hiszem, mentegetőznöm is kell. Mentegetőznöm azért, mert nem számítottunk arra, hogy a kormányváltozással a Pénzügyminisztérium ilyen gyorsan meg tud birkózni azzal a feladattal, hogy az előző évi költségvetés teljesítéséről már beszámol, ezért mi a munkatervünket úgy ütemeztük, hogy ha szeptemberben került volna sor erre a beszámolóra, akkor lényegesen alaposabb hozzászólással tudtunk volna jelentkezni.
Néhány dolgot azért kötelességemnek érzek elmondani. Az egyik dolog, hogy úgy érezzük, a nyereségadó-rendszerben még mindig nagyon sok olyan kedvezmény érvényesül, amely nem elsősorban amiatt – de amiatt is – káros, hogy a költségvetés bevételeit csökkenti, hanem azért, mert megítélésünk szerint nem kényszeríti a gazdasági alanyokat, hogy komoly versenyfeltételek között igazodjanak a már régen megváltozott gazdasági körülményekhez.
Úgy gondoljuk továbbá: a nyereségadó-kedvezmény nem ösztönzi, hogy lehetőség szerint nagyobb összegű külföldi tőke áramoljon be az országba, így a kisebb tőkebeáramlást olyan támogatásban részesítjük, ahol a nyereségadó-kedvezmény magasabb, mint amennyi eredményt jelent a külföldi tőke bevonása.
Foglalkoztunk azzal továbbá, hogy a tanácsok likviditása jelenleg hogyan áll. Ezt azért tartom fontosnak, mert napok óta hallgatjuk az önkormányzatokról szóló vitát. Ne felejtsük el, hogy az önkormányzatok majd olyan pénzügyi lehetőségeket örökölnek, amilyeneket a jelenlegi rendszer rájuk hagy. Kimutattuk, több olyan megye van, amelyben az eladósodottság foka bizony elég magas. Nagyon valószínű, hogy az önkormányzatok komoly nehézségekbe kerülnek. Még akkor is ezt kell mondanom, ha van olyan város vagy vármegye, mint Szolnok, ahol olyan népgazdaságilag fontos beruházásokat finanszíroztak hitelből, mint a Tisza-híd – és még sorolhatnám –, s ezért eladósodtak. Kétségtelen tény, hogy nehéz helyzetben lesznek a következő években.
Annyit még megjegyeznék: úgy érzem, a következő évben már nem lesz elfogadható, ha a Parlament kizárólag a költségvetést vitatja meg. A bizottsági vitában is elhangzott, hogy nem szerepel ebben az anyagban Bős–Nagymaros. Valóban nem. Ezért helyesnek tartanám azt, ha a következőkben a Parlament nemcsak az állami költségvetést tárgyalná, hanem egyidejűleg az országos hitelmérleget és a nemzetközi fizetési mérleget is. Ezek mutatják ugyanis a gazdaság tényleges állapotát, tényleges helyzetét.
Egy dologról szólnék valamivel hosszabban, ez pedig a költségvetési hiány. Nem tudok most olyat mondani, hogy nem értek egyet a pénzügyminiszter úr azon javaslatával, amely szerint a rövid lejáratú hitelt alakítsuk át hosszú lejáratú hitellé. Úgy tűnik, ma ennél jobb megoldást nem találhatunk. Mégis azt hiszem, fel kell hívni az ország és a Parlament figyelmét arra: nemcsak az évi deficit nyomja ezt a gazdaságot, hanem a deficit kumulációja, amely azért most már 1300 milliárd forintot ér el. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a költségvetés tulajdonképpen viszonylag olcsón jut ehhez a hitelhez, ha 6-7 százalékot fizet a Nemzeti Banknak. Ez azt jelenti, hogy általában a hitelrendszer ennyivel kevesebb hitelt képes adni a gazdálkodóegységeknek. Tehát ha a költségvetés nagyon erősen rátelepszik a gazdaságra, akkor ez a más gazdálkodó egységek – ha úgy tetszik, kisvállalkozók, vállalkozók – lehetőségeit szűkíti. Ha arról beszélünk, hogyan alakult ki ez a helyzet, én úgy gondolom, gyakorlatilag 1972 óta alakult. Tulajdonképpen 1987-ig tartott, amikor ebben a periódusban – megítélésem szerint – az ország rossz gazdaságpolitikát folytatott, és ez a rossz gazdaságpolitika jelentkezett a költségvetési deficitben, az ország eladósodottságában. Hangsúlyozni szeretném, hogy '87-ig. Úgy gondolom, a Németh-kormány már nagyon sok mindent tett annak érdekében, hogy ebből a helyzetből az ország kilábaljon.
Nem tartom véletlennek, hogy jelentős kitüntetéseket kapnak Horn Gyula vagy Kulcsár Kálmán azért, mert jelentős szerepet töltöttek be az átmenet ilyen jellegű megoldásában, mint ahogy az történt. Amiben nem tudott ez a Kormány továbblépni, az megítélésem szerint az, hogy nem jutott el oda, hogy privatizálni kell az állami vagyont. És azt hiszem, hogy amennyiben ez az új Kormány ezt is magáévá teszi, hogy privatizálni kíván, akkor azt hiszem, hogy remény van arra, hogy két-három éven belül a gazdaság fejlődésnek indulhat, még akkor is, ha nem hiszek abban, amiben egyesek hisznek – a Kormány tagjai is –, hogy mondjuk már a következő évben a forint konvertibilis lehet.
Egy mondatot még engedjenek meg. Ez a hiány. Valamikor a hiányt lebecsültük. Emlékezetes az, hogy 1972-73 után általánosan elterjedt volt az a vélemény, hogy külföldön ugyan infláció van, de mi az inflációval szemben védekezni tudunk. És hogyan védekeztünk? Költségvetési eszközökkel, jelentős támogatásokkal; és akkor is már igazolható volt – igazoltuk is egynéhányan –, hogy ez a gazdaságpolitika katasztrófához vezet. Csak akkor – a jelek szerint – nem hallgatott meg bennünket senki.
Na most, azt hiszem, hogy most viszont a költségvetési deficitet úgy kezeljük, mint ami az állami költségvetés deficitje, pedig azt hiszem, hogy itt a filozófiánkon kellene változtatni. Úgy gondolom, hogy ez a költségvetés jelentős mértékben hozzájárult, hozzájárul ahhoz is, hogy az állami vagyon gyarapodott. Következésképpen a költségvetési deficit mögött azért állami vagyongyarapodás is áll. Át kellene gondolni, hogy nem kellene-e a deficit egy részét az állami vállalatokhoz telepíteni. És amenynyiben ott privatizálásra kerül sor, akkor ezekből a bevételekből lehetne a Magyar Nemzeti Banknak visszafizetni a deficit egy részét. Ezt megfontolásra ajánlom, és amennyiben a költségvetési bizottság kész foglalkozni ezzel, nagyon szívesen veszünk részt ebben a munkában, és azt hiszem, hogy lehetne lehetőséget találni, hogy itt egy jobb megoldást találjunk.
Végezetül pedig az ellenőrzéseink alapján nem látunk okot arra, hogy a Parlamentnek azt tanácsoljuk, hogy ne fogadja el ezt a zárszámadást, ellenkezőleg: azt mondjuk, hogy fogadjuk el és szívleljük meg a tanulságokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
