CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvényjavaslat és a csatolt módosítások általános vitájában e törvényjavaslatok célszerűségének, időszerűségének, társadalmi hasznosságának kérdését, értelmes voltát avagy éppen értelmetlenségét kívánom néhány töprengő mondattal megvilágítani.
Valamely törvény megalkotására akkor van szükség, ha a társadalom a törvény nélkül nem képes rendben működni. A törvényeket Mózes óta egy-egy nép fennmaradása érdekében a jövő szavatolása céljából alkotják. Szabályozni a mindig kusza és zavaros jelent, hogy legyen tiszta, közös jövő. A demokrácia ugyanakkor a törvények uralma is. A magára talált közösség önként és szabad elhatározásából a maga alkotta törvények uralma alá helyezi magát.
Ehhez azonban az is kell, hogy a törvényei igazak és ennél fogva tiszteletet kiváltók legyenek.
Elmondhatjuk-e mindezt a benyújtott törvényjavaslatokról? Azok az intézmények, amelyeknek pártatlanságára felügyelni e törvény a jövőbeni bizottságot rendeli, romokban vannak. Azt még senki nem tudja, hogy a működésükhöz szükséges elherdált, szétszórt, elbundázott milliókat vagy milliárdokat honnan lehet előteremteni, hogyan lehet működésben tartani őket, de mi, a pártok már bőszen a pártatlanságukra akarunk felügyelni, és hatalmas pofonokat osztunk ki egymásnak azért, hogy a mi saját pártunk pártos pártatlanságát érvényesíteni tudjuk. Ez szánalmas és nevetséges eljárás. Semmi köze a törvényalkotáshoz.
Azt is mondják – és ez igaz is –, hogy ezek az intézmények a pártállam intézményei voltak, azaz most a régi rendszer maradványai. Bizonyára többen észrevették történelmi érdeklődésű képviselőtársaim közül, hogy hányszor volt már ún. régi rendszer nemzetünk életében éppen ebben a XX. században. Ez a régi rendszerek százada a magyar történelemben. Folyton elérkezünk egy pontra, amikor azt kiabáljuk a hátunk mögé, hogy ott van a múlt rendszer. És közben nincs előttünk semmi új. Sok minden rosszat ott folytatunk, ahol abbahagytuk. Hol van az új? Az új csak munkából jöhet létre. Nem sokkal inkább arra kellene bizottságot felállítani, hogy segítse működésbe hozni ezeket az intézményeket? Támogassa a kinevezendő új vezetőket, és közben mellesleg alkossa meg ezen intézmények pártatlanságát is. Ha a pártatlanság nincs beleszerkesztve ezen tájékoztatási intézmények szervezetébe, akkor teljesen hiábavaló a bizottság tevékenysége, hiszen a megtörtént, elhangzott kár eseménye, a pártatlanság nem orvosolható. Mivel mire a bizottság elé kerül már elhangzott és mérgezett, tehát egy utólagos bizottsági feddés, ítélet csak azt magyarázza meg a megbetegítettnek, hogy mitől betegítette meg a gyomrát. A rajtakapott szerkesztő pedig megpróbálja kiegyenlíteni a számlát, és miközben igyekszik megfelelni a bizottság tanári tekintetének, elszürkül, megkeseredik, elromlik, vagy a bizottság eminense lesz, akit bizony a közönség megutál. Kell, hogy most a bizottság szája íze szerint szerkesszenek műsorokat az eddig a Lakatos Ernő magas tetszését szolgáló szerkesztők? A régi rendszer, amit annyit szidunk, álintézményekkel, látszatszabadsággal fedte el, hogy mindent egy központban intéznek, és most ha ez a bizottság felállna az előterjesztő javaslata szerint, akkor nem egy ilyen látszatszabadság-szerű intézmény jönne létre, amelyben ugyanazon emberek ellenőrizik magukat, a saját pártatlanságukat, akik ezeket az intézményeket lakják, akik a szakember voltuk önkényes kinyilvánításával a feltörekvő új erőket távol tartják. A rendszerváltozás Országgyűlése hozzon létre egy olyan intézményt, amely egy belterjes szakmai kör számára állítja a tbc-s marhák hamis marhaleveleit? Vállvetve szidjuk a régi rendszert – joggal természetesen –, mert hisz bűneik kifogyhatatlanok és pusztításaik mérhetetlenek, de ebben aztán ki is merül új társadalomalkotási igyekezetünk, és észre sem vesszük, mennyit rombolunk mi magunk most a tehetetlenségünkkel, a rosszul felfogott érdekérvényesítéseinkkel. Mikor kerül sor, milyen körülmények között a bizottság felállítására? Amikor úgy látszik, hogy az Országgyűlés nem tud kijutni az obstrukció sűrű bozótjából, és nem képes megalkotni az önkormányzati törvényt, nem képes megteremteni a régi rendszer helyett a valóban új rendszert. Hírlik, hogy bizonyos parlamenti körök e törvény, e jelentéktelen törvény – általuk kívánt formájában – elfogadásához kötik hozzájárulásukat az önkormányzati törvényhez. Szomorú volna, ha ez igaznak bizonyulna. Ennek a törvénynek az elfogadására akkor kerül sor, amikor a Tisztelt Háznak nincs új, többpárti testére szabott Házszabálya. Amikor a szóban forgó intézményekben az Országyűlés rossz példájához hasonlóan többpárti vagy legalábbis kétpárti szervezkedések folynak, ún. kamarák alakulnak, hogy némelyek ezzel szerezzék meg a delegálás jogát ebbe a bizottságba. Szakemberek azzal vannak elfoglalva, hogy ebbe a felesleges bizottságba embereket küldhessenek, természetesen az ellentábor pártatlanságára felügyelni. Tessék mondani, érdemes egy haláltáncnak paragrafusok dobverőjével ütemet adni? Kell majd egyszer egy ehhez hasonló bizottság, majd ha ezek az intézmények talpra vannak állítva és működnek. Ez a törvényjavaslat, mint az tudvalevő, a kétpárti megegyezés egyik tétele. Hogy magába a megegyezésebe melyik fél kívánságára került bele, azt az előterjesztők buzgalma szemlélteti. Érthető és elfogadható volt a megállapodás megkötése idején, közvetlenül a választások után, amikor a nagy tájékoztatási intézmények pártatlansága vagy részrehajlása eleven, élő seb és dühödt indulatok forrása volt. Akkor érthető volt, hogy ezen intézmények vezetése birtoklására vagy felügyeletére nyomatékkal tértek ki a szerződő felek. Mostanra azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. A helyhatósági választások kampányaiban sokkal kevesebb országos pártszerűség fog bevonulni, mint ami az országgyűlési választásokat jellemezte. Itt helyileg ismert emberek fognak versenyezni egymással, és ezt könnyűszerrel lehet a műsorokban arányosítani. A pártatlanság felügyelete tehát most, amikor az új vezetőkkel ezek az intézméynek még nincsenek beüzemelve, nincs indokolva. Nem lehet, hogy ne legyen annyi belátás a szerződő felekben, hogy belássák, az idő meghaladta ezt a bizottságot. Ami annak idején jogos önvédelemnek látszott, az mára, ha az előterjesztők szándéke szerint állna fel a bizottság, nem szolgálna egyebet, mint a hatalomátmentést. Ezt világosan ki kell mondani. Ma pedig semmi sem gyűlöletesebb az egyre többet nélkülöző emberek szemében, mint ez és az erre irányuló kísérletek. Éppen azoknak, akik a rendszerváltás élharcosainak állították be magukat még néhány hónappal ezelőtt nem volna szabad ennyire kevéssé rugalmasnak lenniük, és mereven a régi szerkezetek konzerválásának irányába fordulniuk, amikor az általános rendszerváltás után megnyílik az út a részletes rendszerváltásba.
A tisztelt Ház előtt most két rossz javaslat fekszik. Azt javaslom, ha egyáltalán választ, és ha nem utasítja el mindenestül ezt a törvényjavaslatot, akkor a kisebbik rosszat, a kulturális bizottság által előterjesztett módosító indítványt fogadja el, azzal a szigorú fogadalommal, hogy ezzel most már véget vet a felesleges szavak özönének, eláll minden változtatást lassító közbevetéstől, ellenáll minden áldemokratikus utcai kezdeményezésnek, minden olyan politikai zsákutcásításnak, amely csak tovább növeli a szakadékot a kiszolgáltatott vezetés és a másképpen kiszolgáltatott tömegek között. Mindenkinek be kell látnia, hogy a változásnak nincs alternatívája, és a kormány, a kormányzat működésképtelenné tétele nemcsak a kormányt buktatja meg, hanem magát a rendszerváltozást is. Ma olyan gödröt ásni, amelybe nem együtt zuhanunk bele, nem lehet.
Végezetül egy idézet: "Vezetővé, irányítóvá pedig csak a tehetség, a műveltség és a szakértelem képesíthet valakit. A tehetség, a műveltség, a szakértelem uralmát kell megteremtenünk, ha azt akarjuk, hogy a magyarság életben maradjon, hogy jobb napok jöjjenek a mocsárláz szörnyű víziói után." 1923-ban keltek ezek a sorok. Szabó Dezső vetette papírra őket. Szomorú, hogy ennyi rendszerváltás után is változatlanul időszerűek. (Nagy taps.)
