FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Nagyon kedves Képviselőtársaim! Higgyék el, hogy Önök nagyon nehéz közönség! Azért merem ezt így elmondani, mert eléggé nagy tapasztalatom van a közönség megítélésében. Amikor a színészek felállnak a közönséggel szemben, és valamit el akarnak mondani, valamit el akarnak játszani, akkor elsősorban felmérik a potenciális ellenfelet, a közönséget, amelyet meg akarnak hódítani.
Bár ez a ma délutáni előadásunk igen jelentős erőket vonultatott fel az MDF oldaláról, roppant fontos tanulságokkal szolgált. Ma délután igen nagy a csend. Ez természetesen a jelentős erőknek is köszönhető, de azt hiszem, hogy a darab szerkezetének vagy várható kimenetelének is. Nagyon tanulságos volt Csurka István. Amikor felállt, eleve ez az elfogultság jellemezte mind a két oldalról a reakciót. Ennek naponta tanúi vagyunk. Ez nagyon nehézzé teszi a felszólaló dolgát, akinek egyetlenegy dolga van, hogy együttérzést keltsen a mondandó iránt, vagy ha nem is együttérzést, akkor azzal, hogy megosztja a tömbként eléje meredő közönséget, legalábbis kételyt ébresszen bizonyos kérdésekkel kapcsolatban.
Egyre nehezebb kételyeket ébreszteni, hiszen már az előző szavazás is azt mutattta, hogy tulajdonképen teljesen mindegy volt, hogy mi a törvény tartalma, az volt a lényeg, hogy ki terjesztette be, és a számtáblán az eredmények szinte befolyásolhatatlanok voltak. Én mégis megkísérlem – mondom, nagyon nehéz közönség Önök –, hogy kételyt ébreszszek.
Teszem ezt azért: mert Csurka István darabjaival eddig még nem találkoztam, de Kulin Ferencnek volt szerencsém játszani a darabjában. Úgy gondolom, hogy elég sok szál köt össze bennünket mind a két oldalról, hiszen a sajtószabadság kérdésében nagyon sok közös vonatkozás van, de, mint gyakorló színházi embernek, engedjék meg azt, hogy azt feltételezzem, hogy nem minden a dialóg, nem minden a szavak ereje. A rendező általában megnézi azt, hogy kinek áll érdekében a helyzet megváltoztatása, és kinek áll érdekében a helyzet tartása. Ebből a szempontból próbálom meg értékelni az elhangzott szavakat.
E szubjektív bevezető után engedjék meg, hogy bizonyos kételyeket ébresszek! Akkor járnak jól, és akkor tudják követni, amit mondok, ha megnézik a két javaslat közötti különbséget, tehát az eredeti és a módosított javaslat közötti különbséget. Rögtön a 2. §-ban azt látjuk, hogy a módosított javaslat nem tartalmaz egy félmondatot. Ez rögtön megvilágít bizonyos szándékokat, vagy legalábbis gyanakvást kelthet bizonyos sajtószabadságot illető szándékokkal szemben.
Az eredeti javaslatban van egy félmondat, amely így hangzik: "… valamint a közszolgálati médián belüli újságírói véleménynyilvánítás szabadságát érintő panaszokkal." Ez a módosított javaslatból hiányzik. Tehát – még egyszer mondom – az újságírói véleményszabadság panaszaival foglalkoznak.
Fel kell tenni a kérdést, hogy miért maradt ez ki a módosított javaslatból. Nem pusztán technikai oka van ennek. Azt hiszem, hogy itt érünk el a lényeghez, hogy mit céloz meg a PTB felállítására vonatkozó javaslatom. Elsősorban az újságírói vélemény szabadságát hajlamos védeni. Miért kellene védeni? Engedjék meg, hogy utaljak általában az eddigi sajtóirányításra! Lakatos Ernő nevét ismerjük, de vajon ki a soron következő Lakatos Ernő, hogy fogják hívni? Telefon létezik. A Televíziónak akkor is volt elnöke. Mindannyian tudjuk, akik közvetlenül érdekelve voltunk a dologban, hogy telefondramaturgia szerint zajlottak a dolgok.
Hadd emlékeztessek arra – és itt áttérnék Gáspár Miklós módosító javaslatára, amelyet most kaptunk meg, de amellyel igazából korrelál az is, amit Csurka István mondott –, hogy a Gáspár Miklós-féle javaslat az elkészült műsorokra vonatkozik. Azt mondja, hogy csak az elkészült műsorok felett mondjon ítéletet a Pártatlan Tájékoztatási Bizottság. Szeretném figyelmeztetni Önöket arra, hogy az elmúlt 40 évben az el nem készült műsorok voltak azok, amelyek leginkább figyelemre méltóak voltak.
Hadd mondjak csak három adatot! Az egyik nyilatkozatomat – nem dicsekvésképpen mondom – Aczél úr vetette ki a rádióból, és utána nem tudott a dologról sem a főosztályvezető, sem a Rádió elnöke. Aczél úr személyesen telefonált le, hogy vegyék ki, mert akkor Cservenkáné érdekeit sértette egy színházi akció.
A következő kérdésben soha nem tudott a Rádió elnöke, nem tudott a felelős vezető arról, amit egy telefon el tudott intézni, hogy fényt kapjon egy nyilatkozat, amelyet annak idején adtam a színházi alkotóközösségbe. Nagyon változatos módja volt az el nem készült és be nem mutatott anyagoknak. Ezen nem segít az, hogyha a már elkészült anyagokat vizsgáljuk. Még egyszer: én nem tételezek fel senkiről semmi rosszat. Én tudom, hogy nagyon kevés esetben fog letelefonálni akár egy újság szerkesztősége, akár egy államtitkár. Én tudom, hogy nagyon kevés számú olyan alkalom lesz, amikor a Televízióba vagy a Rádióba fog bárki telefonálni, akár államtitkár, akár osztályvezető, de engedjék meg azt, hogy ilyen lehetőség létezik, és nem bástyázzuk körül garanciákkal – amire szolgál ez a bizottság –, ismétlem, az újságírók védelmében, addig mindannyiunk számára, ismétlem, nemcsak a kormánypárt számára és nemcsak, most külön kiemelem, az MDF számára, hiszen vannak különbözőségek az MDF-en belül és a Kormányhoz való viszonyukban is, és nemcsak a szabad demokratákon belül, de mindenkinek a számára ez a garancia tulajdonképpen a létezést teszi lehetővé.
A 2. §-ból kimaradt egy olyan dolog, amely a haladéktalan nyilvánosságra hozással foglalkozik. Hallottuk a véleményeket, de kérdezem én, amikor így fejeződik be a módosító javaslat: "vizsgálatát negyedévenként", és ezt tegyük zárójelbe, hogy ez mit jelent, van-e ennek valamilyen jelentősége, mi is volt negyedévvel ezelőtt, "vizsgálatát negyedévenként állásfoglalással zárja le". Hova? Hova? Mit mond ez a paragrafus? Hova kerül ez az állásfoglalás? Melyik szekrénybe? Melyik fiókba? Kinek a kosarába? A mi javaslatunk az, hogy ez az állásfoglalás ott jelenjék meg – ismétlem: az újságírók védelmében –, ahol a téves döntés megszületett. Semmi probléma nem lesz ezzel.
A következő kérdés erre a bizonyos módosító javaslatra terjed ki, amelyet Gáspár Miklós adott be.
Amikor Önök megtapsolták Orbán Viktort, aki siettette ennek a határozatnak, illetve ennek a törvénynek az elfogadását, ezzel tulajdonképpen véleményt mondtak. S azt mondták, hogy ez a most beterjesztett, Gáspár Miklós-féle indítvány igazából egy hétre eltolja ennek a javaslatnak az elfogadását. Nem értem, miért tapsoltak?
A következő megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a 4. §-ban a pártok tagjait kizárja ebből a bizottságból. Nem szólván arról, hogy ez abszolút alkotmányellenes dolog. Hiszen senki nem tudja, ki melyik pártnak a tagja. Melyik pártra vonatkozik ez? Mind az 52-re? Honnan tudják például azt, hogy a szabad demokraták farkcióján belül hány ember tagja a Szabad Demokraták Szövetségének? Nincs rá pontos adat. Nem is kell bevallani ezt. Nem köteles senki bevallani sem származását, sem pártállását. Egyáltalán nem köteles. Nyilván egy nyomozás következhet be.
Ugyanakkor Önök felülbírálják a javaslatukban azt, amit egy demokratikus szervezet – amikre itt célzást tettünk, tehát a saját működési szabályzattal rendelkező demokratikus szervek, mint az újságíró-kamara vagy a tévés kamarák – nem kérdez meg a tagjaitól. Tehát nem kérdezik meg, hogy melyik párt tagjai. Akkor hogyan válasszák meg? Jobbra a párttagok, balra a nem párttagok? Micsoda diszkrimináció ez?
A következő kérdés az – s engedjék meg, hogy egy kicsit könnyedebb legyek –, ami szinte nevetséges, az alkalmazottak kizárása. Tehát, hogy nem lehet a nemzeti médium alkalmazottja. Mert – és hallottuk Kulin Ferenctől – ez megzavarhatja – mondta tegnap – a munkahelyi viszonyokat. Ez megint egy nonszensz.
Attól, hogy valaki alkalmazottja egy intézménynek, ugyanakkor valamilyen módon mint állampolgár szeretne beavatkozni a politikába, ez a két dolog nem zárja ki egymást.
Tessék. Egy abszurd példát mondok. Én egy munkahelyi vezető vagyok, egy színháznak a főrendezője. És nem hiszem, hogy meg fogja zavarni a munkahelyi viszonyaimat az, hogy főnöke vagyok a belügyminiszter feleségének. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Képtelenség. Még egyet, és itt már a színház vonatkozására térek át. Teljesen természetes, és nagyon rokonszenves volt Isépy államtitkár úr metaforikus beszéde több helyütt, ahol azt mondta, hogy a Kormány bizony néha azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Illetve egy ilyen hasonlatot tett, nem állító mondat volt ez, hanem egy függő beszédből egy idézet.
Azt gondolom, hogy a sajtó – és ezzel remélem, nem bántok meg senkit, az írott és az elektronikus sajtót sem – ellentétben a nevével, amely hímnemű, a médium inkább nőnemű. A sajtó bizony néha kokott is, és ez a tulajdonsága. Lázadó, mint egy nő, kritikával illet mindenkit, és bizony hajlamos a lojalitásra, a túlzott lojalitásra.
Amikor Önök férjként fognak viselkedni a sajtóval szemben, ne várjanak önzetlen és tiszta szerelmet. Kérem, ne tartsák ki a sajtót, hódítsák meg, hozzanak olyan intézkedéseket, amelyeket a sajtó dicsérni fog! Köszönöm. (Hosszú taps az SZDSZ soraiban.)
