GICZY GYÖRGY, DR. (KDNP)
GICZY GYÖRGY, DR. (KDNP)
GICZY GYÖRGY, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem mint kormánypárti akarok felszólalni most, mert hiszen a sajtóról van szó, és a Kereszténydemokrata Néppárt a sajtó vonatkozásában még sohasem érezte, hogy hatalmon van. (Derültség a KDNP soraiban.) Kósa Ferenc tiszteletreméltó módon védte a szakmát, szólt az újságírók és a szakemberek érzékenységéről. Semmit sem akarok levonni az ő valóban tiszteletreméltó szavainak értékéből, de most nem a szakma, hanem a nézők és a hallgatók érzékenységéről szeretnék beszélni.
A Pártatlan Tájékoztatás Bizottságáról szóló törvényjavaslat, akár Haraszti képviselő úr, akár dr. Kulin Ferenc képviselő úr által a kulturális, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság nevében beterjesztett formát nézem, valóban sürgősen megoldandó, alapvető problémák nyomán született. A tömegkommunkáció szerepét, az úgynevezett nemzeti médiák jelentőségét egy demokratizálódó társadalomban aligha lehet túlértékelni. Az is ismeretes, hogy különféle országokban egymástól eltérő módon szabályozzák az elektronikus sajtót, illetve különböző módon igyekeznek biztosítani ezek szabadságát és függetlenségét.
Lengyelországban például – ha jól emlékszem – van egy 50–60 tagú sajtóügyi tanács, amely próbál gondoskodni a sajtó szabadságáról, illetve a sajtóetika betartásáról. Van, ahol a parlament és van, ahol közvetlenül a kormány felügyeli a médiákat.Az utóbbi megoldás sem idegen a nyugati demokráciáktól.
Például Franciaországban "A Tömegkommunikáció és a Szabadságjogok Nemzeti Bizottsága" néven egy tizenhárom tagú testület szabja meg a televíziózás és rádiózás jogi és műszaki feltételeit, valamint a műsorkészítést. A bizottság összetétele a mindenkori hatalmi viszonyokat tükrözi. A Kormány mindenkor erőteljesen meghatározza a médiák működését. A választások eredményétől függően –a kormányzó párt kicserélődése esetén – változnak például a televízióra vonatkozó jogszabályok és természetesen a vezetőség is.
Ezt a példát azért tartottam szükségesnek elmondani, mert bizonyítja, hogy többpárti parlament esetén, amikor a kormány is kicserélődhet, az éppen hatalmon levő kormány közvetlen beleszólása következtében sem szenved sérelmet a demokrácia. Következésképpen nincs, nem lehet veszélyeztetve a sajtószabadság. Tehát minden olyan párhuzam, amely az egypártrendszer kézi vezérlését próbálja a mostani viszonyokban felismerni, teljesen indokolatlan.
A másik félreértés, hogy amikor a médiák kritkus megnyilvánulásait kritikák kísérik - akár a politikusok részéről –, rögtön a sajtószabadság megsértéséről beszélnek. Ha közelebbről is szemügyre vesszük a hazai tömegkommunikációs viszonyokat és a politikai életet, konkrétan a Kormány és a médiák kapcsolatát, akkor meg kell állapítanunk – és ugye erről nincs vita ebben a Parlamentben –, hogy ez a Kormány mégiscsak szabad választások eredménye.
De ugyanakkor fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy minek eredménye a mai sajtó? (Taps a jobb oldalon.) A sajtó – strukturális értelemben – mindenképpen az elmúlt negyven év eredménye. Tisztelet a kivételnek, és tisztelet azoknak a személyeknek, akiket Kósa Ferenc említett. Márpedig az írott és az elektronikus sajtó birtoklása komoly ideológiai feltételekhez kötődött állapotban alakult ki, olyannyira, hogy egy példát említek. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége iskoláján a tájékoztatáspolitika előadója, tanára egy rendőralezredes volt.
Ezt azért tartottam szükségesnek megemlíteni, mert Haraszti Miklós képviselő úr is használta tegnapi felszólalásában azt a kitételt, hogy szakmai önállóság. Márpedig egyértelmű, hogy a magyar újságíró-társadalom kialakulása nem mindig és nem feltétlenül a rátermettség, a szakma és a hozzáértés alapján történt. Hanem különféle csoportok kezébe került, akik a mai napig birtokolják a médiákat, és bizonyos híreket, információkat áramoltatnak, sokszor nagyon is elkötelezett múltjuk feledtetése miatt, mostani függetlenségüket hangoztatva. (Szórványos taps a jobb oldalon.) A Pártatlan Tájékoztatási Bizottság – akár Haraszti képviselő úr, akár Kulin képviselő úr által beterjesztett formában – ezeket a problémákat nem képes megoldani. Elnevezése, hogy pártatlan, eleve egy olyan fogalmat épít mindkét törvénytervezetbe, amelynek nincs semmiféle kritériuma. Ma a magyar társadalomban senki sem tudja megmondani, hogy ki a pártatlan. Főleg nem lehet megmondani a magyar sajtó esetében. Itt mindent megtehetünk, hogy független médiák jöjjenek létre, mindentől függetleníthetjük a magyar sajtót, egytől nem függetlenítheti még egy ilyen tiszteletreméltó testület sem, mint a Parlament – a saját múltjától. (Taps.)
Nemcsak a Pártatlan Tájékoztatási Bizottság felállításával, hanem funkciójával sem értek egyet. Az utólagos véleményezés a kritika dolga és nem egy bizottságé. Egy bizottság létrehozásának akkor van értelme, ha van valamilyen operatív funkciója, de nincs értelme, ha utólagosan véleményez.
Röviden összefoglalva: a probléma felvetését indokoltnak tartom, a megoldás ilyen formáját reménytelennek. A sajtó, a médiák esetében valóban légy esett a poharunkba. A megoldásra – márpedig arra, ha légy esik a poharunkba – a Talmud három lehetőséget kínál.
– Dobjuk el a poharat, vegyünk elő egy újat. Ennek a megoldásnak az a hátránya, hogy elveszik a pohár is és az ital is.
– A másik lehetőség: öntsük ki az italt léggyel együtt. Itt már csak az ital megy veszendőbe.
– A harmadik lehetőség, hogy megpróbáljuk kipiszkálni a legyet az italból. Ha sikerült, fogyasztható. (Zaj.)
A két törvénytervezet azonban egy negyedik lehetőséget ajánl ebben az összefüggésben, – amit a Talmud nem ismer –: rátöltenek a légyre, hogy ne fickándozzon annyira. (Derültség. Taps.) Ennek a megoldásnak is megvan a maga előnye: megmarad az ital is, a pohár is, de a légy is. Ezt a nem egészen gusztusom szerinti megoldást nem tudom elfogadni, ezért a tisztelt Háznak mindkét javaslat elutasítását ajánlom. Köszönöm. (Taps.)
