KÓSA FERENC (MSZP)
KÓSA FERENC (MSZP)
KÓSA FERENC (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy a pártatlan tájékoztatás bizottsága létrehozásával és működési rendjével kapcsolatos módosító indítványom csupán árnyalatokban tér el Haraszti Miklós, illetve Kulin Ferenc képviselőtársaim indítványaitól. Mivel azonban a javaslatom bizonyos pontokon mindkét említett törvényjavaslattól különbözik, az illetékes parlamenti bizottság tudtával a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának önálló módosító indítványaként terjesztem a tisztelt Ház elé. Haraszti Miklós eredeti, illetve Kulin Ferenc módosított és a bizottság többsége által támogatott törvényjavaslatában számos olyan törvényi rangra érett passzus található, amelyet fenntartás nélkül elfogadhatónak vélek magam is. Javaslatomba igyekeztem ezeket szó szerint integrálni.
Engedjék meg azonban, hogy a tiszteletköröket megspórolva, azokról a mozzanatokról szóljak, amelyekkel kapcsolatban mindkét előterjesztésben gondjaim vannak.
Megítélésem szerint Haraszti Miklós képviselőtársam törvényjavaslatában leginkább a pártatlan tájékoztatás bizottságának összetételére vonatkozó passzusok vitathatók. A Parlament kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottságában nem véletlenül alakult ki éles és hosszadalmas vita éppen a PTB lehetséges és optimális összetétele körül.
Mint ismeretes, Haraszti Miklós képviselőtársunk azt javasolja, hogy a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda, három-három küldöttet delegálhasson a pártatlan tájékoztatás bizottságába. Szándékát megértem, sőt tiszteletreméltó törekvésnek vélem, hogy az érintett intézmények szakmai közösségei megfelelő képviselethez jussanak a bizottságban.
Nekem is az a véleményem, hogy a pártállami diktatúrában agyonirányított, agyongyötört, gyakran létbizonytalanságba és tudathasadásba kényszerített szakma eleget kínlódott már ahhoz, hogy végre-valahára fellélegezhessen és érvényesíthesse saját érdekeit a munkáját megítélő, esetleg a sorsát eldöntő fórumokon. Mi mást is mondhatnék, hiszen a tévések esetében kollégáimról van szó, hivatásbeli társaimról, barátaimról, akik folyamatos megaláztatását – hogy úgy mondjam – sorstársi közelségben érzékelhettem, mivel a terület hajdani "fura ura" több más gondolkodó társammal együtt engem is tűrhetetlennek titulált.
Az elmúlt 10-20 esztendőben volt alkalmam megtapasztalni a pártállami diktatúra észveszejtő önkényeskedéseit a saját bőrömön is. Mindez azonban semmiféleképpen nem lehet mentség arra, hogy arányérzékem eltorzuljon. Megvallom, számomra már az is aránytévesztésnek tűnik, hogy például valamely parlamenti párt, amelyik a szabad választásokon milliós nagyságrendű szavazatot kapott, csupán egyetlen küldöttel képviseltesse magát a pártatlan tájékoztatás bizottságában, az MTI ezervalahány fős közössége pedig hárommal.
A szakmai képviselet efféle túltengése azt a látszatot keltené, mintha egyik-másik nemzeti média az éppen ott dolgozók magánbirodalma lenne. E téveszmét, de még a látszatát is ki kell iktatni a gondolkodásunkból. A nemzeti közszolgálati intézmények csak akkor teljesíthetik társadalmi hivatásukat, ha a törvény erejével megóvjuk eme intézményeket bármiféle önkényes kisajátítással szemben a párt- vagy az állambirtoklástól éppúgy, mint egy esetleges politikai vagy szakmai jellegű kisajátítástól.
Egyetlen pillanatra sem feledhetjük, hogy az információhatalom. Lehet vele szabadon és demokratikusan élni, és sajnos lehet vele visszaélni is. Történelminek nevezhető felelősségünk, hogy a tömegtájékoztatásban dolgozók jogos szabadságigénye még véletlenül se torzulhasson önkényeskedéssé. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs oktalanul gyanúsítgatni senkit, a mostanában újra divatos kollektív vádaskodásokat, előítéleteket a demokrácia elleni merényletnek tartom. Tudjuk, hova vezet, ha egy társadalomban elhatalmasodik a bűnös faj, a bűnös osztály, a bűnös nép vagy a bűnös szakma demagógiája.
Távol áll tőlem, hogy például az MTI-ben dolgozó szakembereket a letűnt rendszer behódolt alakjainak tekintsem. Nyilván ott is sok-sok tisztességes ember dolgozott és dolgozik, s persze bizonyára akadnak szolgalelkűek és hitvány köpönyegforgatók, miként a Tévében, a Rádióban s egyéb más intézményekben is, a kelet-európai élet sajnálatos bonyolultsága szerint.
Nem vitatom tehát az érintett intézmények szakmai képviseletének jogosságát, de nem látok sem okot, sem indokot a szakmai képviselet arányainak a túlméretezésére. Még inkább aránytévesztésnek érzem, hogy a szakmai jellegű képviselet túltengése következtében szinte teljesen elsikkad a közvélemény, a társadalmi képviselet esélye.
Haraszti Miklós előterjesztésében ugyanis a 21 tagú bizottságba 9 szakmai küldöttet delegálhatnak az érintett intézmények, további négyet a szakmai jellegű testületek, tehát az Újságírók Szövetsége, a Film- és Televízióművészek Szövetsége, az Írószövetség, a Magyar Tudományos Akadémia. A fennmaradó 8 helyen a parlamenti képviselettel rendelkező politikai pártok, valamint a Kormány és az Alkotmánybíróság képviselője osztoznak. Úgy vélem, ezek a számok világosan jelzik, hogy a tervezetből hiányzik valami. A szakmai és politikai képviselet kirekeszteni látszik a nem szakmai és nem politikai jellegű, tehát a széles értelemben vett társadalmi kontroll lehetőségét.
Márpedig, ha valóban demokratikus alapelveket óhajtunk érvényesíteni a bizottság összetételében és hatékony működésében, mindenképpen illendő volna biztosítanunk a társadalmi jellegű képviselet megfelelő súlyát és arányát is, mert – mint említettem – a tömegtájékoztatás eszközei és intézményei – sok egyéb közhasznú és közérdekű funkciójuk mellett – hatalmi bázisok is, s mint ilyenek megfelelő társadalmi ellenőrzés hiányában nagyon is esendők és fölöttébb hajlamosak az eltorzulásra.
Ilyen szempontból nézve nem megnyugtató számomra a kulturális, oktatási, tudományos – hosszú nevű bizottság – többsége által támogatott törvényjavaslat sem. Igaz, ebben a javaslatban az érintett intézmények nem három, hanem csak két-két személyt delegálhatnak. Ez az elgondolás kétségtelenül csökkenti a bizottság összetételének a feszültségét, de az alapkérdést nem oldja meg. Őszintén szólva további kérdőjelek rajzanak bennem a módosított javaslat azon passzusával kapcsolatban is, amely szerint a pártatlan tájékoztatás bizottságának tagja nem lehet a nemzeti médiák alkalmazottja.
Nyilvánvaló, ez a megszorítás az erkölcsi öszszeférhetetlenség eseteit igyekszik kiiktatni a bizottság működéséből. Mindez rendjén is volna, hiszen nemcsak erkölcsi, hanem jogi képtelenség is, ha mondjuk egy esetleges vádlott a saját bírája is akarna lenni. Elismerve a megszorítás célszerű voltát, de mégis valami nyugtalanít. Viszolygok a kirekesztés bármely formájától, s az az érzésem, hogy a kategorikus megszorítás mögött valamiféle oktalan bizalmatlanság is meghúzódhat. Ismerve kollegáim sebzettségét, túlérzékeny lelkületét, nem lenne szerencsés, ha bárkiben is a kiszorítottság érzetét keltenénk, különösen vétek volna az olyan személyek esetében, akik ugyan a szóbanforgó intézmények alkalmazottai, de a nehéz időkben erkölcsileg állva maradtak. Tanúsíthatom, igenis vannak olyan kollégák a szakmában, akik emberileg és szakmailag méltók egy-egy közösség bizalmára és képviseletére. Örvendjünk, hogy egyáltalán még léteznek, ne bántsuk meg őket még akaratlanul sem! A személyes felelősség, a személyes megmérettetés, elkötelezettség híveként erről többet nem mondhatok.
Tisztelt Országgyűlés! Konkrét javaslatom az eddig elmondottakból értelemszerűen következik. Olyan törvénytervezetet ajánlok elfogadásra, amely biztosítja, hogy a pártatlan tájékoztatás bizottságába egyenlő arányban kapjanak helyet a politikai élet, a szakmai műhelyek és testületek, valamint a közvélemény, a széles értelemben vett társadalom képviselői.
Az általam javasolt egyensúlyi helyzet törvényesen elhárítaná azt a veszélyt, hogy valamely szakmai vagy politikai részérdek a társadalom, a nemzet érdekei fölé kerekedjen. Még konkrétabban, a javaslatom lényege, hogy a pártatlan tájékoztatás bizottságában egy-egy személyt delegálhassanak a parlamenti képviselettel rendelkező pártok, valamint a Kormány. Ez a hét személy biztosítaná a politikai jellegű képviseletet.
Itt jegyzem meg, hogy az Alkotmánybíróság képviselőjét nem javaslom, de lehetőséget biztosítanék a bizottság számára, hogy szükség esetén az Alkotmánybírósághoz fordulhasson. Továbbá egy-egy személyt delegálhassanak a szakmai testületek, tehát a Film- és Televízióművészek Szövetsége, a Magyar Újságírók Szövetsége, a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia.
Annak érdekében, hogy a szakmai képviselet maradéktalanul érvényesüljön, a Tévé, a Rádió és az MTI dolgozói, akik nem tagjai az említett szakmai testületeknek, közvetlenül is delegálhassanak egy-egy személyt. Ez a hét személy biztosíthatná a szakmai jellegű képviseletet.
Zárójelben megjegyezném, hogy a közvetlen szakmai képviseletre vonatkozó javaslatom korántsem valamiféle formális tiszteletadás az érintett intézmények dolgozói előtt. A Tévében alkalmasint mintegy 3000 szakember közül kb. 2500 nem tagja sem az Újságíró Szövetségnek, sem a Film- és Televízióművészek Szövetségének, gyakorlatilag tehát a szakma többségének képviseletéről igyekszik gondoskodni a javaslatom.
Itt jegyzem meg továbbá, hogy az összeférhetetlenség konkrét eseteire is van egy cikkely, ami megtalálható a javaslatomban.
És végül, de nem utolsósorban a közvélemény, a társadalmi képviselet érdekében az Országgyűlés kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottsága szellemi életünk kiemelkedő és köztiszteletben álló személyiségeit kéri föl a pártatlan tájékoztatás bizottságában való részvételre. Javaslatom szerint a társadalmi képviselet az egyházak, valamint a nemzeti és nyelvi kisebbségek egy-egy képviselőjével egészülne ki. (Orbán Viktor: Ne vicceljünk már!)
Úgy gondolom, bárki beláthatja, hogy az ily módon létrehozandó háromszor hét, tehát huszonegy tagú bizottság összetétele mindenféle szempontból korrekt és kiegyensúlyozott. Alkalmas lehet a nemzeti tömegtájékoztatási intézmények szabad és pártatlan működésének megítélésére és garantálására. Tisztelt képviselőtársaimban joggal merülhet föl a kérdés, hogy amikor társadalmi képviseletet említek, vajon miféle személyiségekre gondolok. Semmi esetre sem az önjelölt népképviselőkre, mert ezekről a melldöngető prókátorokról ugyanaz a véleményem, mint önöknek. Nem árulok zsákbamacskát. Elmondtam a bizottság előtt is, a magam részéről elsőként Csoóri Sándort és Konrád Györgyöt javasolnám.
Hogy miért éppen őket? Azért, mert hiteles emberek. Azért, mert van sorsfedezetük és ítélőerejük. Eddigi tetteikkel és műveikkel bizonyították, hogy képesek végiggondolni nemcsak a magyarság múltját és jelenét, hanem lehetséges jövendőjét is. Tudják, mi az érték és mi a silányság, mi a semmi és mi a valami. És mivel évtizedek óta jól ismerem őket, tanúsíthatom, hogy azt is pontosan tudják, hogy a semmi – sajnos – világszerte föl akarja falni a valamit. Magyarán szólva, olyan embereket javasolnék, akikben maradéktalanul megbízhatunk, akikért tűzbe merném tenni a kezem. Ha az emlékezetem nem csal, nem is olyan régen vér nélküli forradalmunk műhelyeiben, a Monori-erdőben, a lakitelki sátorban és másutt ezen az alapon keresgéltük a demokratikus Magyarországhoz vezető ösvényeket. És ha olykor-olykor összekülönböztünk is, ezt sohasem egymás ellenében tettük, hanem egy-egy gondolat, az igazság kiteljesítése érdekében. Az volt a dolgunk, hogy a mindenkori hatalom igazával szemben rátaláljunk az igazság mindenkori hatalmára. A rend szabadságával szemben a szabadság rendjére. Úgy gondolom, ma is csak ez a dolgunk. Nem több, de nem is kevesebb.
Fölszólalásom elején említettem, a törvényjavaslatom csak árnyalatokban tér el Haraszti Miklós és Kulin Ferenc képviselőtársaim javaslatától. Szá-momra azonban fontosak ezek az árnyalatok, mert gyakran éppen az árnyalatokban rejlik az igazság. Mindenki tudja, hogy József Attila két hexametere közt csupán két betű a különbség. De ez a két betű sorsokat és világokat választ el, és talán utat nyit egy igazabb törvényhez. Köszönöm a szót. (Taps.)
