CSURKA ISTVÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kőszeg Ferenc hozzászólásához kapcsolódva akarok néhány szót szólni a részletes vitában.
Lassan szokássá válik itt a Házban, hogyha a kormány valamelyik, az előző, Aczél György által kinevezett kultúrbugrist elmozdítja a helyéről - ezt a kifejezést azt hiszem Kőszeg Ferenc jól ismeri, hiszen a monori erdőben használtam először, és abban a szerencsében részesültünk, hogy mind a ketten jelen lehettünk -, azok közül valakit elmozdít a helyéből a Kormány, akkor itt, a tisztelt Házban rendszerint a szabad demokraták részéről elhangzik egy tiltakozás.
Pedig hát mi történik ebben az esetben? Az történik, hogy a Kormány a választásokon nyert felhatalmazásával kormányoz. Végrehajtja, illetőleg megpróbálja végrehajtani részleteiben is azt a rendszerváltást, amire a magyar néptől felhatalmazást nyert. Semmi több. Ezzel szemben ilyen esetekben abban a pillanatban jön valami akadékoskodó megállapítás és ezzel azt a célt kívánják elérni, hogy ez a Kormány ne kormányozzon. Holott az igény a társadalomban éppen fordított. Nagyon sok ember azt szeretné, hogy ez a Kormány még határozottabban kormányozzon és éppen a tekintetben, éppen ezen az úton menjen előre nagyobb lépésekkel, hiszen az emberek nagyon nagy részének ezek a figurák okozták a legtöbb bajt.
Itt van például a Lapkiadó Vállalat esete, amelyet itt ma kaptunk - hogy így mondjam - a szemünk közé. (Mozgás. Zaj.) Ez a vállalat egy hírhedett vállalat. Mi, akik a sajtóprivatizációs bizottság ülésein is éjfélszámra együtt ülünk, dossziék halmazát kaptuk ennek a vállalatnak a viselt dolgairól és még tulajdonképpen nem is volt időnk arra, hogy ezt a dolgot áttekintsük. Itt a panamák sorozata, a kft.-alakítások sorozata, az úgynevezett privatizációs folyamatok sorozata indult el, lapok százait szüntették meg, csatolták át más helyzetbe, tették tönkre; terjesztenek olyan híreket, hogy a Kormány majd megszünteti ezt a vállalatot, holott a Kormány most megpróbálja rendbe tenni. Nagyon nehéz munkája lesz annak a tisztelt férfiúnak, akit most kinevezett a Kormány erre a pozícióra.
Nagyon helytelennek tartom és nagyon árt a közös ügynek - meglátásom szerint, - ha minden ilyen esetben kicsinyes érdekektől vezéreltetve megpróbálják a Kormány intézkedéseit kétségessé tenni és gyanús színbe bújtatni.
A privatizációnak, ami eddig történt, a lapalapításoknak, ha jól megnézzük, mint ahogy az előttem szóló is hozott fel erre példát, tulajdonképpen színvonal-emelkedése, a közszolgálat tekintetében való előrelépése nem bizonyítható, sőt!
Amikor a koronát elfogadtuk - ez most egy kitérő példa -, akkor másnap a Rádióban, talán ezt itt már említette valaki, a reggeli adásban, a leghallgatottabb politikai és információs műsorban a riporter, lehet hogy azért, mert nem tud magyarul, megengedte magának azt a fordulatot, hogy azt a pillanatot, aminek valamennyien részesei voltunk, tehát hogy felálltunk és elénekeltük a Himnuszt, így aposztrofálta milliók füle hallatára - ez ellen itt még senki sem tiltakozott talán -, hogy: a tisztelt Ház dalra fakadt.
Nem tudom érzik-e, micsoda sértés ez! (Zaj. Közbeszólások középről és jobbról: Így van! Szégyen!) Micsoda sértés van e mögött a kifejezés mögött! Ehhez, azt hiszem, kommentárt nem is fűzök.
De ha kinyitunk egy újonnan alakult újságot, amely a privatizáció eredményeként, magánerőből jött létre… A múlt héten itt a Kurir járt kézről kézre. Nem tudom, idézhetem-e, mi volt az első oldalán… (Zaj. Közbeszólások: "Halljuk, halljuk! A Magyar Fórumból! idézzen!") Vonakodom… (Derültség.) … vonakodom idézni, hölgyeim és uraim! (Zaj. Közbeszólások: Halljuk!) Az első oldalon kiemelt főcím: Kardos G. György riportja Woody Allennel, akitől meg lehet kérdezni, hogy dugott-e már kecskét hajnalban… És ebben a lapszámban még két pornókép volt, két olyan keménypornó-kép, amelyet tulajdonképpen pornóújságban is csak celofánba csomagolva lehetne árulni Magyar napilapban, hozzá való szöveggel - teljesen mindegy.
Fel kell tenni a kérdést ebben az esetben: hát ez a privatizáció sikere? Ide jutunk, hogy egyre több és több bulvárlap lesz, ami az emberek szellemi színvonalát csak lejjebb és lejjebb szállítja? Hát mivégre történik ez? Nincsen itt az állami beavatkozásnak semmiféle követelménye ezekben a szavakban. De amikor a szemünkre hányják, hogy miért vagyunk ennyire sajtóellenesek, csak azt kell figyelembe venni, hogy mi ostorozzuk a sajtót, és ezekről a kirívó igazságtalanságokról, kirívó nyegleségekről senki nem ejt szót? Hát mire jutunk így, kérem Szépen? EZ nem vezethet arra, hogy Magyarország kiemelkedik abból az erkölcsi állapotból, amiben eddig volt! Ezen az úton oda nem jutunk el.
Ezért tehát azt gondolom, hogy ha végül is az Országgyűlés úgy dönt, hogy felállítja a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságát - amit nem remélek egyébként, akkor gondolkozzék el azon, hogy a bizottságba eddig behívottakon kívül nem volna-e szükség a nagyegyházak meghívására is ebbe a bizottságba, valamint a Magyar Honvédség meghívására is ebbe a bizottságba. Ezek is legalább olyan nagy testületek, amelyeknek szükségük van arra, hogy az erkölcsi normáik, illetve az őket érintő tájékoztatások pártatlansága érvényesüljön ebben a bizottságban.
Köszönöm szépen. (Nagy taps a jobb oldalon. Közbekiáltás a bal oldalon: "Éljen a cenzúra!?")

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem