KÓNYA IMRE, DR. (MDF) képviselőcsoport nevében:

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. (MDF) képviselőcsoport nevében:
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) képviselőcsoport nevében: Miniszterelnök Úr! Miután Tölgyessy Péter a Szabad Demokraták Szövetsége nevében arra utalt, hogy a kormánypártok nem kívánták megváltoztatni ezt a rendet, én utalok arra, hogy felszólalásomban is a leghatározottabban felhívtam a figyelmet, hogy a Gáspár Miklós-féle módosító indítvány azt célozza, hogy ki lehessen nevezni új rend szerint, a köztársasági elnök által a vezetőket. - Mi Gáspár Miklós javaslatára szavaztunk. Én ezt anélkül mondhatom szintén, hogy látnám a szavazás eredményét, de - sajnos - annak ellenére, hogy a kormánypártok támogatták azt az új módszert, hogy a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezze ki a legnagyobb médiumoknak a vezetőit, - ehhez a döntéshez - sajnos - kétharmados szavazattöbbség szükséges, és így az ellenzék - sajnos - meg tudta akadályozni ezt a döntést. Úgyhogy nyilván ennek nincs más módja, mint a jelenlegi jogszabály alapján eljárni. (Nagy zaj és hosszan tartó taps a jobb oldalon. Felkiáltások: Úgy van !)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem