FRAJNA IMRE (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

FRAJNA IMRE (FIDESZ)
FRAJNA IMRE (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem óhajtottunk igazán hozzászólni a vitához, hiszen ez a tőrvény egy technikai lebonyolítása csupán annak a kompenzációs csomagnak, amelyet egyszer már megszavazott a tisztelt Ház, viszont a vita kicsit tágabb kereteket vett, úgyhogy szeretnénk kifejteni az álláspontunkat.
Egyetlen egy kérdéssel szeretnék foglalkozni, figyelemmel az időre, azzal, hogy miért lenne szükséges az összes nyugdíj emelése, nemcsak a legkisebb nyugdíjak emelése. Szeretném Balogh Gábor véleményét megerősíteni.
Ez a rendszer, amelyet jelenleg nyugdíjrendszerként használunk, a lehető legrosszabb rendszer, amelyet lehet használni. Igen magasan állapítja meg a kezdő nyugdíjakat, aki nyugdíjba megy, első évben igen magas kezdő nyugdíjat kap. Ezek után viszont miután a bevételekből mégiscsak a legszegényebb réteg nyugdíjának emelésére vagy ennek a nagymértékű emelésére van szükség, s igen nagy szükség van erre, ezt tűzoltómunkaként kell megtenni - ezeknek a nyugdíjaknak az emelésére nincs maradék pénz. Éppen ezért, azok, akik nagy nyugdíjjal kezdtek, évek alatt elszegényednek, mivel mindig csak a legszegényebb réteg nyugdíját emelik megfelelő mértékben, így ez a réteg egyre szélesebb lesz, egyre kilátástalanabb lesz annak a lehetősége, hogy a nyugdíjakat rendesen emeljük és indexáljuk.
Így azt fogjuk elérni egészen hamarosan, hogy gyakorlatilag csak "legszegényebb" nyugdíjasaink lesznek.
Szeretnénk, ha próbálnánk - s a miniszter úr próbálna nagyobb figyelmet fordítani arra a koncepció kidolgozásakor -, hogy ezt az áldatlan állapotot feloldjuk akár annak árán is, hogy a kezdő nyugdíjakat némileg alacsonyabban állapítjuk meg, viszont figyelmet fordítunk arra, hogy az. indexálás mindig megtörténjen a magasabb nyugdíjaknál is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem