KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az Önök előtt fekvő 292-es számmal jelzett törvényjavaslat, gondolom, témájában és tartalmában nem ismeretlen; részét képezi annak a több mint 2,5 milliárd forint összegű szociálpolitikai intézkedésnek, amelyről a költségvetési egyensúlyt javító intézkedések kapcsán már többször is szó került. Röviden összefoglalom a főbb tételeit.
Az 1990. évi népgazdasági terv - reméljük, jövőre már nemzetgazdasági terv - a fogyasztói árszínvonal 19,5%-os növekedését irányozta elő. Ezzel szemben a társadalombiztosítási ellátások év eleji növekedése csak átlagosan 15% körüli volt. Márciusban a nyugdíjminimumok 110 forinttal emelkedtek. A tervezettel ellentétben az árak emelkedése az idén elérheti a 30%-ot is.
Ilyen körülmények között a Kormány elengedhetetlennek tartja a nyugdíjak és az egyéb szociális ellátások emelését. Ennek egyik első lépesőjeként augusztus elsejei hatállyal szeretnénk a következő intézkedéseket végrehajtani: havi 300 forinttal emeli a Kormány a havi 4700 forintot meg nem haladó nyugellátásokat, nyugdíjszerű szociális ellátásokat; az I. és II. korcsoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjakat, összegükre való tekintet nélkül; a házastársi pótlékban részesülők jövedelempótlékát; a saját jogú és az özvegyi nyugdíjak együttfolyósítási összeghatárát; a havi 4701 és 5000 forint közötti nyugellátásokat pedig 5000 forintra egészítjük ki.
A mostani intézkedési csomag a nyugellátások ez évi előirányzatát 1 milliárd 715 millió forinttal növeli és 1,3 millió nyugdíjast érint.
Szintén 300 forinttal kívánja emelni a Kormány a gyermekgondozási segély jövedelempótlékát és a gyermekgondozási díj minimumát. Ezzel az emeléssel 155 ezer anya jut magasabb ellátáshoz; az intézkedés ez évi anyagi kihatása 185 millió forint.
Látható, hogy ez a nyugdíj-kiegészítés - amit nevezhetünk lehető segítésnek, de nem teljes körű vagy teljes értékű nyugdíjrendezésnek - becsült átlagos értéke 6% körüli, de sajnos ez csak az 5000 forint alatti nyugdíjakat fogja érinteni.
A javasolt intézkedések végrehajtására készült kormányrendelet tervezetét a Kormány korábban már az Országgyűlésnek tájékoztatásul benyújtotta, a pénzügyi egyensúly-javító intézkedési programokat az előterjesztés 6. számú mellékleteként szerepeltette. Ezek az intézkedések a Társadalombiztosítási Alap költségvetését terhelik. Ezért a Kormány módosítani javasolja a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetéséről szóló 1989. évi XLVIII. törvényt. A törvény előirányzatainak módosítására magának a törvénynek a 3. § (4.) bekezdése is kötelezi az Országgyűlést, mivel előírja, hogy a nyugdíjak és az egyes társadalombiztosítási ellátások emelésére fordítható összegeket a fogyasztói árszínvonal tényleges emelkedéséhez igazodóan az 1990. évben az Országgyűlés döntése alapján meg kell növelni. Sajnos március 1.-jétől március 22-ig az előző Országgyűlés döntésének megfelelően nem történt meg ez. Tisztában vagyunk azzal, hogy a most javasolt elemek csak részben tesznek eleget az idézett törvényi előírásoknak. Meg kell azonban említeni, hogy az előző Országgyűlés, amikor ezt döntést hozta, egyúttal döntött arról is, hogy az egészségügy finanszírozásának átvétele mellett a családi pótlékot is három hónapig a Társadalombiztosítási Alapból kell fedezni. Ez az alap számára 15,3 milliárd forint többletkiadást és máig tartó deficitet idézett elő. Emiatt, és a társadalombiztosítással szembeni járuléktartozások vészes növekedése miatt az alap jelenleg nem nyújt fedezetet szélesebb körű nyugdíjemelésre. Tudnivaló, hogy az állami költségvetésnek ezt a 15,3 milliárd forintot az 1992. év végéig kell kamatostul megtérítenie a rendelkezések szerint, a költségvetés jelenlegi helyzetében pedig ezt a megtérítést nem tudjuk a folyó évre előrehozni. Elsősorban az előző Országgyűlés által hozott döntések miatti forráshiány ellenére a jelenlegi Kormány az előző Parlament döntését magára nézve kötelezőnek tekinti. Ezért intézkedéseket kezdeményez. Ezek az intézkedések részei annak a szociális programcsomagnak, amit a bevezetésben említettem. Intézkedéseket kezdeményez egyrészt a társadalombiztosítási járulék-tartozások csökkentésére. Ennek a rendeletbe hozatala folyamatban van. Valamint az 1990. év szeptemberében ismét előterjesztést készít a társadalombiztosítási juttatások évközi emeléséről, és végül az egészségügy finanszírozására fordítható előirányzat növeléséről.
Ugyanakkor már említést tettem róla korábbi felszólalásomban, hogy a járuléktartozások késedelmi pótlékát 2%-ról 4%-ra szándékozunk emelni. Ezen utóbbi előirányzat, pontosabban az egészségügy finanszírozására fordítható előirányzat 180 millió forintos azonnali emelésére azonban most is javaslatot tesz a Kormány, ami a benzinárak emelése miatt a mentőknél, az ügyeleti szolgálatban és a körzeti orvosi ellátásban jelentkező többletkiadások fedezésére szolgál. Ezzel kapcsolatban hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az Önök előtt fekvő anyagban gépelési hiba folytán pusztán a mentőszolgálat van megemlítve. Szövegmódosításra módosító javaslat nélkül szeretnék javaslatot tenni, mégpedig abban a formában, hogy az Önök előtt lévő javaslat 2. oldalán a 3. § szövegében az idézőjellel kiemelt részben: "az előirányzat nagyjavítások, beruházások nélkül, de a mentőszolgálatnál a benzináremelést ellentételezve 66 180 000 000,- forint" szöveg helyére, a "de a mentőszolgálatnál" szóösszetételt kihagyva a következő módon módosítandó: az előirányzat nagyjavítások, beruházások nélkül a benzináremelést ellentételezve ennyi milliárd, millió forint. Ugyancsak értelemszerűen a 3. oldalon az 5. § 7. pontjánál a mentőszolgálatnál a benzináremelések ellentételezése helyett javaslom azt a szöveget használni, hogy a benzináremelés ellentételezése ennyi és ennyi. Ugyanis az esetleges félreértést megelőzendő, hadd mondjam el, hogy a számítások így történtek, tehát ez nem azt jelenti, hogy esetleg a mentőszolgálatot rövidítjük meg valamennyi összeggel a többi gépkocsit használó szolgálat javára. Eredetileg is így volt a számítás, csak gépelési hiba csúszott be.
A törvénymódosítás a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésének kiadási előirányzatait az előzőekben javasolt és az 1990 márciusában a 24/1990.111. hó 12-ei országgyűlési határozattal hozott intézkedéseket ez évi 550 millió forint többletkiadásával növeli meg.
A beterjesztés formájában hadd jegyezzek meg annyit, hogy az ide tartozó intézkedéseket nem akartuk pusztán országgyűlési határozattal meglépni, mint ahogy az korábban szokványos volt (például ez évben március 12-én az említett 24/1990. határozat) hanem ki kívánjuk fejezni ezzel a formával azt a szándékunkat, hogy az önállósodott Társadalombiztosítási Alap kiadásait törvényi felhatalmazás nélkül még közvetett eszközökkel se növelje meg a Kormány.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az amúgy is elhúzódóban lévő intézkedésre nyújtson módot a Kormánynak és támogassa az előterjesztést! A törvényjavaslat elfogadását kérem. Köszönöm. (Taps)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem