KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam - mint a bizottság szószólója - ebbe a kérdésbe ilyen részletesen belemenni, Soós Károly Attila képviselőtársam azonban elkezdte a társadalombiztosítás helyzetét szélesebb összefüggésekben boncolni, ezért engedjék meg, hogy képviselőként ehhez néhány észrevételt tegyek.
Teljes mértékben egyetértek Soós Károly Attila képviselőtársammal, egyetlenegy különbség van köztünk: az igeidők használatában. (Derültség. a jobb oldalon és középen.) Nem jelen időben, múlt időben használt igeidőkkel mindaz, amit mondott, tökéletesen megfelelne a valóságnak.
A biztosítási rendszerek kialakításához általában minden civilizált államban 25-50 év szükségeltetik. A Bethlen-féle biztosítási kezdeményezés, amely azt eredményezte, hogy 1943-ra Magyarország lakosságának 43 százaléka, az iparban és a kereskedelemben foglalkoztatottak lettek biztosítottak, már egy előző biztosítási rendszerre épült. Nálunk már Mária Terézia korában alakultak meg az első bányapénztárak, amikor elkezdték összeadni az ott dolgozók a fillérjeiket pontosan ilyen biztosítási elvek alapján, hogy az egészséges, munkaképes korukban tett befizetéseik fejében járadékra lesznek jogosultak befizetéseik arányában. Ez a rendszer 1943-ban odafejlődött, hogy 3,5 százalék betegbiztosítási díj mellett az akkori skandináv szintnek megfelelő egészségügyi állapotot jeleztek az összes népegészségügyi mutatók. Teljesen igaz, hogy a biztosítás azt jelenti, hogy én járulékot fizetek, ebből járadékot fogok kapni, és ezt a járulékot kumulálja az az intézmény, amelyikre bíztam, azt tőkeként hasznosítja, forgatja, nonprofit módon, tehát a hozadékot visszaforgatja az ellátásba. Ez a biztosítási rendszer működött nálunk.
A negyvenes évek végén azonban államosítottak, és nemcsak ezt a vagyont vette el a pártállam, amely egykor a biztosítottak befizetéseiből képződött, hanem elfelejtette a befizetéseiket is kumulálni ily módon. Valóban összekeveredett volt a befizetés a költségvetéssel, és ettől kezdve úgy jelentkezett a visszakapott nyugdíj, illetve a betegbiztosítás, mint az állam ajándéka.
Lőn 1990, és átvette a Kormány a biztosítási rendszert és kiderült, hogy a kasszája üres. Mit tehetünk? Várjunk 50 évet, amíg a befizetések újra kumulálódni fognak, vagy pedig a tavaly elfogadott társadalombiztosítási törvény adta szűk keretek között legalább most megpróbáljunk tenni valamit? A Kormány úgy döntött, hogy legalább a lehetőségeket kihasználja. Ez nem jelenti azt, hogy ez a döntése a jövő évre is ilyen lesz. Jövő évre teljesen új biztosítási rendszer kell, már csak azért is, mert december 31-én csönget a kassza, és attól kezdve egy fillér sincs. Miből? A befizetések így is 53 százalékot tesznek ki, ami példátlan arányú elvonást jelent. A világon ehhez hasonló mérvű elvonás sincs. 43 százalékot a vállalatok, 10 százalékot mi magunk fizetünk. Ez az összeg abszolút értékben még mindig oly mértékben elenyésző - éppen az alacsony munkabérek miatt, és ehhez nem járul hozzá az egykori befizetések tőkésített hozadéka - hogy az egy főre jutó egészségügyi kiadások 117 dollárt tesznek ki ma Magyarországon, az Egyesült Államokban ez 2400 dollár. A különbség ekkora, pedig 53 százalék az elvonás. Mit lehet ebben a helyzetben tenni, ebben a helyzetben, amit mi készen örököltünk, készen kaptuk a kasszát a kasszakulccsal együtt. Azt, hogy most megpróbálunk röviden lépni, rövid távon a legsürgetőbb gondokat enyhíteni, és Balogh Gábor képviselőtársammal szemben vállalva, hogy a legrászorultabbakon segítünk, és nem arányosan minden nyugdíjason. Ugyanakkor elindult az a szándék, hogy megteremti a Kormány a biztosítási rendszer tőkésíthető vagyonát, adott esetben állami vagyonjuttatással, és egy teljesen független biztosítási rendszert jövőre.
Az 50 évhez számítva, ami egy ilyen rendszer kialakításához szükséges, én azt hiszem, ha jövő ilyenkor ez a rendszer feláll és működni fog, kellő tőkével és biztosítékkal rendelkezik, akkor nem lehetünk majd elégedetlenek. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem