SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége meg fogja szavazni ezt a törvényjavaslatot, amely előttünk fekszik. Ugyanakkor sok problémánk van ebben az ügyben, és nagyon komolyan vesszük a Kormánynak azt az ígéretét, amely a törvényjavaslat indoklása végén található, hogy szeptemberben ennek a társadalombiztosításnak a kérdését ismét előveszi a Kormány, a Parlament elé terjeszti, és megvizsgálja, hogy milyen további lehetőségek vannak.
A nyugdíjak emelésére most nagyon kevés lehetőséget talált a Kormány, mi számos esetben bíráltuk már, és tulajdonképpen - azt hiszem - most is jogos a bírálat, hogy a Kormány nem elég gyorsan kezdett hozzá a feladatainak az elvégzéséhez. Hogyha itt a választások megnyerése óta eltelt időt intenzívebben használta volna föl, akkor valószínűleg lehetőséget talált volna arra, hogy fölkutassa a további nyugdíjemelés lehetőségeit, a legkisebbeknél magasabb nyugdíjak emelésének a lehetőségeit.
Hogy szeptemberben majd mit lehet tenni, azzal kapcsolatban a mi bizottságunkban, és nyilván a szociális bizottságban is sok szempont fölmerült. A mi bizottságunk néhány ellenzéki képviselője úgy gondolja, ezeket a szempontokat írásban is, határozati javaslat formájában a Ház elé kívánja majd terjeszteni. Ezzel megpróbáljuk előmozdítani azt, hogy szeptemberben valami további lépés lehessen nyugdíjügyben. Abban nem tudnék állást foglalni, hogy ez egy további nyugdíjemelés legyen, vagy esetleg egy tizenharmadik havi nyugdíj legyen, amit még el lehet majd érni. Csak két szemponthoz szeretnék hozzászólni, azok közül, amelyek fölmerülhetnek az üggyel kapcsolatban.
Az egyik: a társadalombiztosítás bevételkiesései, amelyek a vállalatközi fizetési válsággal, az úgynevezett sorban állással függenek össze. Ezek összege ma már meghaladja a 17 milliárd forintot. Hozzám, mint a költségvetési bizottság elnökéhez a Fogyasztók Országos Tanácsa levelet intézett, amelyet még a sajtóban is megjelentetett - teljes joggal tiltakozva a helyzet miatt. Ez egy tűrhetetlen helyzet. Emiatt - részben emiatt - nem lehet a nyugdíjakat megfelelőképpen emelni. Itt a Kormánynak föltétlenül lépnie kell. Nemcsak a társadalombiztosítás ügye ez, hanem egy rendkívül veszélyes folyamat. Végső soron akár a pénzrendszer összeomlásával is fenyegethet.
Nagyon komolyan fel szeretném hívni a Kormány figyelmét, hogy azok az - amennyire én tudom, eléggé vázlatos - elképzelések, amelyek a kérdéses probléma megoldását célozzák, további sürgős kidolgozásra és megvalósításra szorulnak.
A Parlamentet is tájékoztatni kell erről; én csak mint - nem tudom - szakértő kapok bizonyos anyagokat arról, hogy a Kormány milyen irányban próbálja ezt a kérdést kezelni, de tudomásom szerint a Parlament szinte semmiféle információval nem rendelkezik. Ez az ország gazdaságának egy nagyon súlyos problémája, és most éppen a társadalombiztosításhoz, de ha valami más gazdasági problémát tárgyalnánk, akkor ahhoz kapcsolódó probléma lenne. Azt hiszem, nagyon szükséges volna, hogy a Kormány itt lépjen.
Rá szeretnék mutatni: addig, amíg ebben a vonatkozásban nincs valamiféle lépés, addig tulajdonképpen bátorítás. Bátorító, ha azt olvassa egy vállalatigazgató az újságban, hogy már 17 milliárd forint a társadalombiztosítással szembeni befizetés-elmaradás, akkor ő sem fogja befizetni. Ugyan miért is fizetné be? Amit nem kell befizetni, azt senki sem fizeti be, aki épelméjű. Itt határozott lépésekre van szükség, és ez egy nagyon fontos föltétele annak, hogy a nyugdíjakat és egyéb társadalombiztosítási ellátásokat növelni lehessen.
Egy másik probléma, amiről beszélni szeretnék, az a központi költségvetésnek és a társadalombiztosítási költségvetésnek az összefonódása. Itt, ugye, rá kell mutatni arra, hogy ez két különböző dolog. A társadalombiztosítási költségvetés nem közkiadások adókból való finanszírozása, hanem tulajdonképpen egy szerződés, egy biztosítási szerződés, amelynek keretében én járulékot fizetek, és cserébe például nyugdíjat kapok majd. Ez Magyarországon kötelező biztosítás. Aki ezt Magyarországon bevezette a húszas években, azt úgy hívták, hogy Bethlen István. Függetlenül attól, hogy ez a biztosítás történetesen kötelező, ez biztosítás. Itt automatikus kapcsolatnak kellene lennie az általam befizetett járulék és az általam kapott juttatás között. Elfogadhatatlan az a helyzet, amit a szocialista pártállam teremtett meg minálunk, hogy ezt belemosták az általános központi költségvetésbe, és a költségvetési taktikák, viták függvényévé vált az, hogy most emelkednek a nyugdíjak az inflációval, nem emelkednek az inflációval, vagy kevésbé emelkednek, mint az infláció. Ez egyszerűen egy rossz helyzet, amitől valamiképpen meg kell szabadulni.
Ami a helyzet felszámolását, tehát az általános állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés szétválasztását illeti, formálisan ezt 1989-re vezették be, tulajdonképpen a Grósz-kormány vezette be, amikor kidolgozta a költségvetés tervezetét az 1989-es évre. A probléma az, hogy a szétválasztás valóban csak formális lehet, és itt a Házban is utaltak már arra, még mindig mennyire összefonódik ez a két költségvetés a valóságban. Például a társadalombiztosítással megvetetik a lakásalap kötvényeit, a társadalombiztosítást arra késztették, hogy ebben az évben az első negyedévben 8 finanszírozza a családi pótlékot, és aztán majd 1992-ig - a jó Isten tudja, hogy miből - majd a költségvetés valahogy vissza fogja fizetni. Mellesleg olyan alacsony kamat mellett, hogy ilyen alacsony kamat mellett én bármennyi kölcsönt bármikor, bárkitől hajlandó vagyok fölvenni - mármint forintban. (Derültség.)
Ez egy teljesen lehetetlen helyzet. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy erről a rossz szokásról, tehát arról, hogy a társadalombiztosítási költségvetést hozzácsapják valamiféleképpen az állami költségvetéshez, a társadalombiztosítási költségvetést fejik az állami költségvetés javára, sajnos az új Kormány sem tett még le. Nagy nyomatékkal szeretném kérni, hogy ezt a helyzetet, igenis, meg kell változtatni. Fölmerült például az a kérdés, már ennek a Kormánynak az idején, hogy fölemeljük-e a gyógyszerárakat, vagy ne. Ennek a kérdésnek többféle megoldása is lehetséges: lehet fölemelni, de akkor miből lehet kompenzálni az is fölmerült. De ha nem emeljük föl, akkor az nem társadalombiztosítási dolog. Akkor a gyógyszergyárak és a gyógyszerforgalmazók többletköltségeit szerintem - és mindenféle normális pénzügyi megfontolás szerint - a központi költségvetésnek kell állnia, nem szabad ezt a terhet rátenni a társadalombiztosítási költségvetésre. Pontosan ez történt. A Kormány, amely - ha jól tudom - elvileg azzal állt hozzá a dologhoz, hogy ezt a szétválasztást, ami a Grósz-, Németh-kormányok alatt csupán formálisra sikerült, valóságossá teszi, sajnos, eddig nem tette valóságossá. Törekvései nem mutatkoztak határozottan ebben az irányban. Ez az, ami megfosztja tulajdonképpen a nyugdíjasokat a garanciától; hiszen a rendszer, ami van, ebben a tekintetben - hogy tudniillik nyugdíjjárulékok vannak, és azok a bérekhez kapcsolódnak garanciát teremt arra, hogy a juttatások nagyjából az inflációval együtt emelkedni tudjanak. Persze vannak problémák, mert a nyugdíjasok száma változhat, a munkában állók száma változhat, eltérő dinamikában. Akkor is mutatkoznak problémák, de mégis, a rendszer elvileg tartalmaz egy garanciát arra nézve, hogy a nyugdíjak nagyjából együtt tudjanak mozogni az inflációval. Persze, legjobb lenne az inflációtól megszabadulni - de most ne menjünk ilyen messzire.
A nyugdíjasok számára az jelentené a megoldást, az jelentené a tisztességes, a megnyugtató és erkölcsileg megfelelő megoldást is, hogyha ezt a problémát sikerülne megoldani. Közismert, a nyugdíjasok gyakran kifogásolják, hogy a nyugdíjat mintegy szociális juttatásnak tekintik - és ez tényleg egy hibás fölfogás. A nyugdíj az a befizetések, a befizetett járulék visszafizetése, ezt így kell tekinteni, és ez az, amiből kiindultam, amikor ezt a problémát boncolgatni kezdtem, és hogy ez így legyen, akkor lehet elérni, ha a Kormány valóban komolyan veszi azt a saját elvét, hogy a társadalombiztosítási költségvetést igenis határozottan el kell választani az állam központi költségvetésétől. (Taps.)
