ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Tegnap kiosztásra került Antall József miniszterelnök úr levele, amelyben kérte az Országgyűlést, hogy közérdekből még a mai napon tárgyaljuk meg a Társadalombiztosítási Alap költségvetésének módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Erre abban az esetben van módunk, ha az Országgyűlés a hétfőn elfogadott tárgysorozatot e törvényjavaslat tárgyalásával kiegészíti. A szükséges bizottsági előkészítés megtörtént. Így ennek házszabályi akadálya nincsen. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a tárgysorozat kiegészítésével, a Társadalombiztosítási Alap költségvetésének módosításával. Határozathozatal következik. Kérem, szavazzanak! (Megtörténik. 234 igen, 2 nem szavazat, 1 tartózkodás.) Az államtitkári szavazatokat is kérem !
Megállapítom, hogy az államtitkári szavazatokkal együtt az Országgyűlés 238 szavazattal 2 ellenében, 1 tartózkodással - Rajk Lászlót megkérdezem, ellene szavaz? (Rajk László: Nem működik.) Nem működik továbbra sem. Köszönöm. -, tehát 238 szavazattal, 2 ellenében, 1 tartózkodással megszavazta a Társadalombiztosítási Alap költségvetésének módosításával foglalkozó törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.
Ezek után engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy ismertessem a mai nap munkaprogramját. Mindenekelőtt megtárgyaljuk a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény módosítására irányuló javaslatot. Ezt követően a Társadalombiztosítási Alap költségvetésének módosításáról szóló javaslatot. Majd a részletes vitával és határozathozatallal folytatjuk a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságáról és a közszolgálati tömegkommunikációs eszközök vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslat megtárgyalását. Végül a frekvenciamoratóriumról szőlő országgyűlési határozati javaslat kerül napirendre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem