RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ):
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ):
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ): Köszönöm. Elnézést, hogy éppen nem voltam benn. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt van egy újság, ami azt mondja, hogy "Szeptemberben tárgyalják meg a közúti közlekedés légszennyezésének csökkentéséhez szükséges intézkedéseket. Az év második felében megkezdik a közutakon a gépjárművek szennyeződés-kibocsátásának mérését. A vizsgálatokhoz szükséges műszerek már rendelkezésre állnak." Az újság 1987. április 9-i. (Derültség.)
Amiről beszélek, amiről ez a kis feljegyzés szól, az a levegőben van – a szó szoros értelmében. Nemcsak a probléma. Az az érzésem, hogy a gépjárművek által okozott káros környezeti hatások leküzdésére addig nem is igazán lesz hathatós intézkedés, amíg ezt egy lakáskiutalással valaki elő nem segíti: mondjuk egy magas rangú kormánytisztviselőnek kötelezően ki nem utal egy lakást a Mártírok útján, a Bajcsy-Zsilinszky úton vagy a Kiskörúton, az első emelet magasságában. Másképpen nem lesz haladás.
A levegőben van a téma, mindenki beszél róla, mindenki nyilatkozik, cikkezik, mindenütt jelennek meg híradások, folyamatosan, és tulajdonképpen soha nem történik semmi.
Kérdésemet körülbelül húsz napja adtam be interpellációként. Közben megbeszéltük a környezetvédelmi állandó bizottságban is: mindenki egyetért azzal, hogy cselekedni kell. A környezetvédelmi bizottság hat pártot képviselő tagjai rájöttek arra, hogy a levegő, amit beszívnak, nincs tekintettel arra, hogy ki milyen párthoz tartozik. Ebből kifolyólag együtt kellene valamit csinálni az ügyben.
Bár most veszem észre, hogy akihez interpellálok, nincs itt, nem tudom, mi lesz,mert az interpelláció a miniszterelnökhöz szól – bocsánat: a kérdés. Én még abban a hitben élek, hogy interpelláció, mert egy adminisztratív tévedés folytán csütörtök helyett csak ma adták le, nem tudom, miért, kérdéssé lett átminősítve.
Abban maradtunk a környezetvédelmi bizottságban, csinálunk egy munkát, igénybe véve szakértőket, és segítjük a Kormányt abban – pártállástól függetlenül –, hogy minél pontosabb anyagot kapjon kézhez a kérdés megoldása érdekében.
Felolvasom,– mert kiosztva nem lett –, hogy mit írtam le.
Országunk közlekedési járműparkja döntő részben elavult konstrukciójú, ráadásul kényszerűen túlhasznált gépkocsikból áll, átlagéletkoruk kilenc és fél év. A környezetet kevésbé károsító gépjárműállomány csekély, a rendelkezésre álló üzemanyag környezetszennyező, a környezetvédelmi követelmények nem elég szigorúak, és azok betartása felületes. A karbantartottság alacsony színvonalú. A jobb minőségű autók forgalomba kerülését azok költségessége megnehezíti. A gépjárművek és az üzemanyag tényleges értéke és eladási ára között jelentős különbség van - annak a haszonnak a töredékével sem preferálják a károsító hatások csökkentésének a lehetőségeit.
Mindezek következményeként a közlekedés környezetet károsító hatásai jelentősek Magyarországon, annak ellenére, hogy a gépkocsisűrűség fele-harmada a nyugati országokénak.
Számos szakértő számtalan javaslatot juttatott el az illetékes kormányhivatalokhoz az elmúlt évtizedekben – igen csekély eredménnyel. Sok tüntetés és publikáció követelt intézkedéseket – hiába. A nemtörődömség, az anyagi érdekeltség, az összefonódások, a hivatalok packázásai bizonyultak erősebbeknek.
A káros környezeti hatások mérséklése, továbbá az ésszerű és gazdaságos energiatakarékosság gyors és konkrét intézkedéseket sürget. Ezek az intézkedések megtehetők. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen dolog, amit csinálni kellene. A többször beígért, szigorított, autóbuszokra és teherautókra is kiterjedő ellenőrzés bevezetése a gépjárművek állandó, optimális beállításának érdekében, hiszen 30-40 százalékkal nagyobb a károsanyag–kibocsátás, mint amit a motorok műszaki állapota indokolna. Meg kell gátolni, hogy a gépjárművezetők anyagi érdekből vagy tájékozatlanságból nem megfelelő üzemanyagot használjanak; például a kétütemű autók számára ne lehessen az 1: 50-nél nagyobb arányú sűrűségű keveréket kapni, a mosóbenzint használó autósokat pedig vonják ki a forgalomból.
Csökkenteni kellene a kétütemű autók forgalmát valamelyest, különösen védett körzetekben vagy a kétütemű taxik használatát.
Preferálni kellene anyagilag azokat, akik az autójukban hajlandók a kétütemű motorokat négyüteműre cserélni.
Be kellene indítani a környezetvédelmi adalékkal kevert gázolaj gyártását és forgalmazását, hiszen ennek a feltétele megvan Magyarországon.
Preferálandó és elrendelendő a leginkább környezetszennyező gépjárművek számára a felelős intézmények által megvizsgált szűrőberendezések felszerelése. Nem egy konkrét szűrőberendezésre gondolok, hanem arra, amit legjobbnak tartanak az illetékesek. Persze, vigyázni kell arra, hogy ezeket a környezetszennyező szűrőberendezéseket aztán valahol begyűjtsék és deponálják, ne legyen újabb feltétele a környezetszennyezésnek.
A szén–monoxid és az ólomszennyeződés csökkentése érdekében az illetékes miniszterek dolgozzanak ki az autók importjának, értékesítésének során érvényesíthető, progresszív adó-, vám-, illetve ÁFA-rendszert, hiszen az a célszerű, hogy növekvő terheket viseljen a régi, nagy fogyasztású és környezetszennyező autók behozója, illetve vásárlója. Aki pedig kevesebb üzemanyag-fogyasztással és környezetszennyező képességgel működő autókat hoz be, kedvezményeket kapjon.
Az ólommentes benzin gyártása és forgalmazása növekedjék, illetve importja liberalizálódjon. Ára olcsóbb legyen, mint a környezetszennyező benziné, és a forgalmazó vállalatoknak érdekükben álljon az ólommentes kutak hálózatának bővítése, ami ma csak tíz százalék.
