DARVAS IVÁN (SZDSZ)
DARVAS IVÁN (SZDSZ)
DARVAS IVÁN (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim!
Hangos a város egy olyan kijelentéstől, amely, úgy érzem, mélyen sérti a jogaimat, és alapjaiban kérdőjelezi meg ittlétemet, sőt mindnyájunk jelenlétének jogi és erkölcsi alapját. Hisz' elhangzott a napokban a vád, hogy úgymond egyesek ismét a nép feje fölött óhajtják döntéseiket meghozni. Úgy értsük-e hát ezt a kijelentést, hogy mi itt - mindahányan - korántsem a nép által választott testület tagjai vagyunk; nem is a nép nevében tanácskozunk itt, nem a nép érdekeit képviseljük, hanem csupán valamely szűk magánérdekek szószólói vagyunk? Fejbólintó jánosok, mamelukok, akiket, mint már megannyiszor, ismét egyszer puccsszerűen ültettek a sokat tűrt nép nyakába?
Úgy értsük hát, hogy jogosítványunk korántsem terjed ki arra, hogy ilyen sorsdöntő kérdésben, mint amilyen például a Magyar Köztársaság elnöke személyének a kiválasztása, a hangunkat hallathassuk?
Mire terjedjen ki hát eszerint a magyar Országgyűlés tisztelt tagjainak a hatásköre? Hogy idegtépő, izgalmas harcok árán végül is kompromisszumos döntést hozzanak egy-egy parlamenti bizottság elnevezése körüli vitában? Vagy abban a kérdésben, hogy egy-egy hozzászólás három percig tarthat-e csupán, vagy kivételes esetben esetleg öt percig is?
Vajon mindössze annyi-e a dolgunk, hogy lehetőleg okos pofát vágva úgy tegyünk, mintha véleményünk lenne az eseményekről, mihelyt azonban csakugyan messzire ható döntést kell hozni, azonnal meghátráljunk, és "hadd döntsön a nép!" - felkiáltással kivonjuk magunkat a felelősség alól?
Hát nem azért küldtek ide minket a választópolgárok milliói, hogy természetesen az ő érdekeiket szem előtt tartva, az ő nevükben, de igenis éppenséggel őhelyettük hozzunk itt országos jelentőségű döntéseket? Különben mi másért lennénk itt?
Ha az én választóim egyértelműen értésemre adnák, hogy én itt úgymond az ő fejük felett politizálok, kötelességemnek érezném, hogy azonnal visszalépjek, és lemondjak a mandátumomról. És azt remélem, hogy a jelenlévő képviselőtársaim is mind hasonlóan cselekednének.
Amíg azonban nem rendült meg a választóim belém vetett bizalma, éppenséggel kutya kötelességem, hogy igenis levegyem a vállukról a mindenkori politikai döntések, valamint az ezekkel járó felelősség terhét.
Azt hiszem, épp itt van a kutya elásva. Akik amellett érvelnek, hogy az elnök személyét közvetlen népszavazással kellene megválasztani, egyszerűen nem merik vállalni a saját döntésükkel járó felelősséget. Egyszerűen át akarják hárítani ezt a terhet másra. Aki pedig fél a felelősségtől, az szerintem ne menjen képviselőnek. (Taps.)
Igen. Nekünk viselnünk kell ennek a népnek a képét. Ez nem mindig könnyű - elismerem -, de minket ezért fizetnek, nem is rosszul. Ne könnyítsük meg hát a dolgunkat különféle praktikákkal!
Hallgatva ezt a mind parttalanabbá váló vitát, óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés: vajon mi is e vita tulajdonképpeni tétje? Hiszen eltekintve a dolog elvi, elméleti mozzanataitól, van ennek a tanácskozásnak igen gyakorlati, kézzel fogható tárgya is. Úgy tűnik, lényegében mégiscsak arról az igen egyszerű kérdésről vitatkozunk itt, amely így hangzik: ki legyen a Magyar Köztársaság elnöke? Göncz Árpád vagy valaki más? Ha másvalaki, akkor végül is ki legyen az?
Jól tudjuk, hogy itt ebben a teremben olyanok is helyet foglalnak, akik éppenséggel a népszavazás révén remélnek a maguk számára valamiféle politikai felemelkedést, legalábbis egyfajta felértékelődést. Önmagában véve talán nincs is mit kifogásolni az effajta egészséges ambíción, végül is az effajta karriervágy természetes, sőt politikusnál merőben dicséretes emberi tulajdonság.
Kérdés azonban, vajon épp a köztársasági elnök pozíciója-e a megfelelő terület az efféle becsvágyak kielégítésére? (Taps.)
Önkéntelenül is felvetődik ugyanis a gyanú, vajon az egész népszavazási kampány mögött nem ez az egyetlen indok húzódik-e meg, a köztársasági elnök széke utáni mérhetetlen vágyódás? (Derültség a teremben.)
Vajon az effajta önjelöltek helyett nem inkább olyan politikust kellene erre a posztra emelnünk, akihez semmiképp nem férhet a személyes becsvágy ambíciója, aki politikailag megállapodott, kiszámítható, jellemileg szilárd és megingathatatlan?
Nevén nevezve végül is a problémát, nem inkább Göncz Árpád személye jelenti ebben az esetben az ideális megoldást? Olyan megoldást, amely integráló ereje folytán egyaránt elfogadhatónak bizonyult a kormánykoalíció legnagyobb ereje és ugyanakkor az ellenzék legerősebb frakciója számára is.
A magam részéről semmi kivetnivalót nem találok abban, ha egyesek az MDF és SZDSZ közötti megállapodást tudatosan, következetesen paktumnak nevezik, azt remélve, hogy a lepaktál igéből áradó, valamelyest dehonesztáló felhangokból ráragad majd valami a bírálat tárgyát képező politikai megállapodásra is.
Én amondó vagyok, használjuk csak nyugodtan a paktum szót. Főleg abban az eredeti latin értelmében, ahogy azt mondjuk: "pacta servanda sunt". Most ezt a paktumot szem előtt tartva teszem fel hát a kérdést a mélyen Tisztelt Háznak: vajon nem akkor járunk-e el a legbölcsebben, ha minden további teketória nélkül, itt és most nekilátunk az alkotmánymódosítás vitájának, lefolytatjuk azt, és utána nekilátunk az elnök személyének megválasztásához?
Emlékeztetni szeretném Önöket a tényre, hogy a közelmúltban egy roppant éles hangú, a társadalmat mélyen megosztó választási kampányt folytattunk le. Alig ültek el ennek hullámai, máris itt vagyunk a roppant kockázatos, de mégis elkerülhetetlen helyhatósági választások előtt.
Helyesnek tartanám, mélyen tisztelt képviselőtársaim, hogy mindezeken felül egy újabb választási küzdelemnek tegyük ki a sokat tűrt honpolgárokat? Azt már fel sem vetem, hogy egy népszavazás és az azt követő esetleges elnökválasztás több száz milliós költségének nem lenne-e másutt jobb helye!
Azt sem firtatom itt, vajon hasznos lenne-e a Köztársaság számára, hogy esetleg az év végéig elhúzódjék az elnök személyének végleges eldöntése.
Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy mindahányan, akik részt veszünk a vitában, önzetlen és tiszta szándékkal állunk itt, akármennyire egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket valljunk is folyton. Mégis a szubjektív igazságon kívül felmerülhet ebben a vitában érvként az objektív hasznosság elvének a védelme is. Ez pedig megköveteli, hogy az egyéni becsvágy soha ne érvényesülhessen a közérdek rovására, még akkor sem, ha a közakarat mezébe burkolózik. Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Hosszan tarló taps.)
