FODOR ISTVÁN, DR. (független)

Teljes szövegű keresés

FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független) Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Egy percben három rövid gondolatra szeretnék reagálni, az Áder János által elmondottakra.
Áder János valóban érveket tudott felsorakoztatni a függetlenek státuszával kapcsolatban szóbajöhető valamennyi megoldás ellen. De úgy gondolom, hogy ugyanakkor az én érveimet egyrészt nem tudta cáfolni, másrészt az őáltala javasolt megoldás mellett sem tudott érveket felsorakoztatni, és ez - azt gondolom, hogy - az énáltalam délelőtt elmondottak közül azt támasztja alá, hogy ezt a kérdést talán egy olyan, most még kiérleletlen, és az alkotmányozás végső formájának a vitájára hagyandó koncepcionális kérdésnek kellene tekinteni, amelyben ma ilyen szempontok miatt és praktikus okokból sem szükséges dönteni.
A második megjegyzésem az, hogy az Alkotmánybíróság depolitizáltságát illetően nem azt mondtam, hogy erre kizárólagos garanciát az jelent, hogy ha a jelölőbizottságban független képviselők is részt vesznek, hanem - ha jól emlékszem - úgy fogalmaztam: egy minimális politikai garanciát jelentene a pártok részéről egy gesztus, ha elfogadnák azt, hogy ebben a jelölőbizottságban független képviselők is részt vegyenek.
A harmadik mondatom még rövidebb. Nem többletjogosítványokat kérünk, hanem más képviselőkkel azonos jogokat. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem