MÉCS IMRE (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közvéleményben olyan hangok is felmerülnek, hogy túl sokszor változtatjuk az Alkotmányt. Egy Alkotmánynak stabilnak kell lennie, véglegesnek kell lennie. Azért gondolom, hogy pár szót szeretnék ennek szentelni, hogy mi tette ezt szükségessé, és hogy miről is van szó.
Meg kell ismételni azt, amit előző üléseink egyikén mondtam, hogy ez a mostani Alkotmány is, amit módosítunk, javítunk, toldozgatunk és foltozunk, ez az 1949-es Sztálini Alkotmány alapjaira épült, lényegében az. Nekünk, Magyarországnak, a Magyar Köztársaságnak egy teljesen új Alkotmányra van szükségünk. Ennek a kidolgozásához azonban idő kell. Be kell vonni a legkitűnőbb szakembereket, történészeket, jogászokat, alkotmányjogi szakembereket, és a Parlament alkuhelyzetben lévő képviselőinek - amely az ország valamennyi főbb rétegét és osztályát képviseli - kell létrehozniuk egy valódi társadalmi szerződést.
Ennek a létrehozásáig azonban működnie kell az országnak, működnie kell az államgépezetnek, és a legfontosabb kérdésekben szalonképessé kell tennünk az .Alkotmányt. Ez a csomag, ami itt van, és amelynek az eldöntése ránk vár, nagyon fontos, de több kérdésben nyilvánvalóan vitatható álláspontokat is képvisel. Mint kutatómérnök, azt javasolnám, tekintettel arra, hogy egy, másfél év múlva kell meghoznunk, létrehoznunk ezt a társadalmi szerződést, addig a mostani alkotmánymódosításokkal együtt tulajdonképpen kísérleti bevezetésre, kipróbálásra kerülne, és működni tud az állam.
A konstruktív bizalmatlansági indítvány, amely sok vitát váltott ki, vagy a nemzetiségek képviselete vagy nemzetiségi biztosi jogoknak a testületi gyakorlása vagy a köztársasági elnök jogkörének, megválasztási módjának és az egész állam stabilitásának a kérdései mind olyanok, amelyek még nagyon fontos vitáknak és megfontolásoknak a tárgyai lehetnek. Most azonban kormányozni kell, most azonban törvényeket kell hozni, és le kell zárnunk ezeket a kérdéseket! Azt hiszem, hogy a javaslatoknak a megszavazásával, eldöntésével pontot tehetünk erre a kérdésre, és végeredményben megalkotjuk azokat a játékszabályokat, amelyek mellett a Parlament és a Kormány a közeljövőben működhet. Utána pedig megkötjük majd a végleges társadalmi szerződést, amely, reméljük, évtizedekig nem változik meg, és nem fognak hozzányúlni. Köszönöm (Nagy taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem