NÉMETH MIKLÓS (független)

Teljes szövegű keresés

NÉMETH MIKLÓS (független)
NÉMETH MIKLÓS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen komoly veszélyét érzem annak, hogy még mindig újszülött köztársaságunk elnökének megválasztási módja olyan politikai küzdelem középpontjába kerül, amely küzdelmet meg lehet ugyan vívni, de nem lenne szabad. Túl sok energiát köt le a küzdő felek, az egymásnak tulajdonított hátsó szándékok leleplezése, és megvalósításuk megakadályozása során nemcsak egymáson, hanem a bontakozó demokrácián is súlyos sebet ejtenek. És ami még aggasztóbb, megingathatják az emberek bizalmát a többpárti parlamentáris berendezkedésben, s meggyengíthetik a külföld hitét, hogy képesek vagyunk végigvinni alkotmányos forradalmunkat, pedig mindnyájan ezt szeretnénk.
Ezért most - Király Zoltán képviselőtársammal együtt - nem az elnökválasztás egyik vagy másik módja mellett kívánunk érvelni, nem a különböző pártok vagy politikusok korábbi megnyilatkozásait akarjuk szembeállítani mai önmagunkkal, hanem az általunk ésszerűnek tartott kompromisszumra szeretnénk javaslatot tenni.
A javaslat tárgyilagos mérlegeléséhez és fogadásához mindenekelőtt azt kérem: próbáljuk elkerülni és próbáljuk kikapcsolni a pártok, csoportok vagy egyének önös törekvéseit, melyek gyakran úgyis csak vélelmezettek. Király Zoltán többször és egyértelműen leszögezte: "nem azért küzd, mert király akar lenni". És ami engem illet, nekem sincs szándékomban egy olyan hídra lépni, aminek nincsenek pillérei, bárki is állítja, hogy ezt a hidat nekem akarják építeni. Az ilyen hidat az állványépítő kőműves segédmunkás is egyszerűen csak csapdának nevezi. De itt most olyan csapdáról van szó, amibe egész demokráciánk beleeshet.
Közös felelősségünk az ország kormányozhatósága. Közös kötelességünk, hogy a kormányzat, a hatalom döntés- és akcióképességét ne korlátozzuk. Ebből kiindulva tesszük meg közös javaslatunkat, amely tartalmát tekintve politikai kompromisszum, formáját tekintve módosító indítvány. A köztársasági elnök választásának módjáról van szó.
A Magyar Demokrata Fórum által benyújtott alkotmánymódosítás az elnökválasztást a Parlament hatáskörébe utalja - egyfelől. Király Zoltán képviselőtársam kezdeményezésére folyik az aláírásgyűjtés egy olyan népszavazásra, amely a köztársasági elnök választásának módját teszi a népszavazás tárgyává - másfelől. Az első álláspont politikai hátterében az áll, hogy az MDF-SZDSZ megállapodás révén a köztársasági elnök Parlament általi megválasztása a belpolitikai stabilitás fontos összetevője.
A második álláspont politikai hátterében egy korábban már kifejezett népakarat ismételt kifejeződése, illetve egy lehetséges veszély a kétpárti hatalom-koncentráció kialakulásának megelőzési szándéka áll. Én a két álláspont igazságtartalmát nem kívánom értékelni, értékelték azt éppen elegen, mások. Az elmúlt két hét éles vitái megerősítettek abban: a két álláspontot nem konfrontálni kell, hanem a legkisebb közös többszörösüket kell keresni. Éppen ezért javaslatunk lényege a következő.
Az átmenet bizonytalanságának csökkentése érdekében a Parlament válasszon köztársasági elnököt, ha így látja indokoltnak, de a választás csak két évre szóljon. E megoldással egyben különválasztódna az államfői és a parlamenti megbízatás, amely jobban megfelel a hatalommegosztás elvének. A két év alatt - az új Alkotmány néhány lényeges kérdésével együtt például - sor kerülhetne e véleménykérő népszavazásra. Hogy erről például a szeptemberi helyhatósági választások alkalmával megkérdezhetjük-e a választópolgárokat, az alkotmányjogászok között is többféle értelmezés van. Célszerű lenne ezért erről például az Alkotmánybíróságot megkérdezni.
Jó lenne tehát, ha nem a kényszer, hanem a józan megfontolás vezetne bennünket. Ha pedig a választók majd úgy döntenek a népszavazáson, hogy közvetlenül kívánnak elnököt választani, már most megtudhatják, hogy erre két év múlva lesz lehetőség. Javaslatunk tehát azt célozza, hogy ez a kérdés és egy esetleges közvetlen elnökválasztás kampányküzdelmei ne terheljék az előttünk álló egy-két évet, mert az tele lesz az ország szempontjából sorsdöntő teendőkkel és amúgy is nehezen elviselhető terhekkel.
Kompromisszumos javaslatunk elfogadása esetén lenne tehát elnökünk és nemcsak ideiglenes. Ugyanakkor az állampolgár garanciát kap arra, hogy akaratát kifejezheti, és a többségi akarat érvényre is fog jutni. És lenne egy lélegzetvételnyi időnk, hogy ne a hatalmi pozíciókért, hanem egy valóban demokratikus hatalom igazi céljáért, a nép felemelkedéséért folytassuk küzdelmünket.
Mindennek megvan tehát a maga ideje és a maga órája. Most döntsön a Parlament, aztán döntsön a nép, ha akar, és csak ezután, a nép döntésének függvényében következhetnek bárkinek a személyi ambíciói! Ezt ajánlom mindnyájunk figyelmébe. Köszönöm. (Nagy taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem