ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hozzászólásomban a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal szeretnék foglalkozni, amely szerepel az MDF által beterjesztett alkotmánymódosító javaslatban, és amelyhez én 97-es szám alatt módosító javaslatot fűztem hozzá. Mielőtt azonban rátérnék erre az alkotmányjogi kérdésre, engedjék meg, hogy két megjegyzésem legyen a vita további menetével kapcsolatban. Az elsőt Kéri Kálmán vezérőrnagy úrnak szánom és tudatom vele, hogy a FIDESZ frakciója a címer ügyében saját belátása és saját lelkiismerete szerint fog szavazni - minden egyes tagja, tehát nincs egységes frakcióálláspont ebben a kérdésben. (Szórványos taps.)
Másik megjegyzésemet a köztársasági elnök választásának a módjáról folyó vitához illeszteném. Bár ma reggel a FIDESZ-frakció elhatározta, hogy ebben a kérdésben nem fog véleményt nyilvánítani, hiszen korábban már sokszor kifejtettük alkotmányjogi álláspontunkat, miszerint mi azt tartjuk helyesnek, ha a köztársasági elnököt a Parlament választja meg. (Az MDF-frakcióból közbeszólás: Helyes!) Mégis úgy gondolom, hogy szükséges az ehhez kapcsolatos vitához egy-két megjegyzést tennem. Ha felidézzük 1989 novemberét, amikor a Szabad Demokraták Szövetsége és a FlDESZ a népszavazási kampányt folytatta, akkor bizonyára emlékezhetünk arra, hogy nagyon sokan sokféle váddal illettek akkor bennünket. Amikor azok ellen védekeztünk, valójában nem azért tettük, mert ezek a vádak bennünket értek, hanem, mert úgy gondoltuk, hogy azok a vádak, amelyek az akkori kampányunkkal szemben fogalmazódtak meg, valójában nem érintik a dolog lényegét és önmagukban a vádak súlytalanok.
Elég nagy sajnálattal kell tapasztalnom, hogy ezek a típusú érvek most is előkerültek a Parlamentben, ugyanazokat a kifejezéseket hallhattuk mindegyik padsorból jószerével, amiket már akkor is megismerhettünk. Néhányat idézek: "mennyibe kerül a népszavazás", "egy hangos kisebbség próbálkozásáról van szó", "a nép kifárasztása fog megtörténni" és hogy "bizonyos emberek karriervágyáról van szó".
Úgy gondolom, hogy ez lehet igaz, de ennek a vita lényegéhez semmi köze nincs. A magunk részéről éppen ezért ebbe a vitába többet nem is fogunk bocsátkozni, alapvető alkotmányjogi természetű és abban bízunk, hogy a mi alkotmányjogi érvelésünk mindenfajta - előbb idézett - "megtámogatás" nélkül is elég erős és biztos lábakon áll ahhoz, hogy a Parlament általi köztársaságielnök-választás mellett foglaljon állást. Ilyen segédeszközöket mi nem fogunk alkalmazni.
Ezek után engedjék meg, hogy rátérjek mondandóm lényegére: a konstruktív bizalmatlansági indítvány problémájára. Három dologról fogok beszélni, röviden.
Először a vitában felmerült újabb, megítélésem szerint nem helyénvaló történeti analógia, a spanyolországi Moncua Paktum miatt kell néhány szót ejtenem, amit Eörsi Mátyásnak fogok címezni.
A második pontban szeretném röviden áttekinteni, hogy milyen érvek hozattak fel az általam beterjesztett módosító indítvány ellen és az eredeti javaslat mellett - és azokat miért nem tartom kielégítőnek.
Harmadrészt pedig szeretném kiemelni ennek a vitának egy új elemét, ami eddig is ismeretlen volt számomra, és azt gondolom, hogy ez vetette fel a bizottsági vita során a legnagyobb veszedelmet, ami a konstruktív bizalmatlansági indítványban rejlik.
Bizonyára emlékeznek arra, hogy amikor az általános vitában szót kértem, akkor hangsúlyosan foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy milyen veszélyeket rejt magában, hogyha nem megfelelő történeti analógiákat próbálunk alkalmazni a mai helyzetre, milyen alkotmányjogi tévedésekhez vezethet az, ha a mai helyzethez nem passzoló, arra nem illő, történelmi előképekkel próbálunk érvelni a saját álláspontunk mellett. Akkor a weimari előképet megítélésem szerint sikerült tisztességesen végigvenni és megcáfolni, és ugyancsak - úgy vélem - sikerült kimutatni, hogy a spanyol alkotmányban található alkotmányjogi megoldás miért nem azonos, és miért a leglényegesebb pontján tér el az ide beterjesztett konstruktív bizalmatlansági indítvány jogintézménytől.
Az általános vitában azonban előkerült egy újabb történeti analógia, amely a Moncua Paktumra vonatkozik, amelyet - bizonyára tudják -1977-ben Franco bukása után kötöttek a spanyol Parlamentben. Úgy gondolom, hogy jó néhány érvet és tényt hozhatnék fel, amely azt igazolná, hogy a Moncua Paktum semmiféle rokonságot nem mutat az előttünk fekvő paktummal, amelyből aztán az alkotmánymódosítás következik. Csak néhányat fogok kiemelni - talán ebben a körben ezek feleslegesek is, de a történelmi hitelesség kedvéért talán szükséges megtenni. A Moncua Paktum azért nem azonos az itt előttünk fekvő megállapodással, mert azt minden párt aláírta, mi több, még a szakszervezetek is. Azt gondolom, ez alapvetően különböző attól, ami itt történt.
A történelmi hűség kedvéért hozzá kell tenni, hogy egyik fejezetet az egyik párt, az Allianza Popular nem írta alá, de valójában az 8 lehetősége is megvolt, hogy részt vegyen az ilyenfajta megállapodás kialakításában.
Nem szükséges talán második pontban beszélni az akkori paktum szerkezetéről sem. Három részből állt - gazdasági kérdésekkel, valójában a spanyol gazdaság szanálásával foglalkozott. Ilyen módon valójában az akkori spanyol ellenzék felelősségbe történő bevonásáról szólt, nem pedig a kormány irányába történő felelősség-áthárítást, a felelősség világos megalapozását szolgálta. Pontosan ellentétes irányú politikai mozgást szentesített, mint amit az előttünk fekvő alkotmánymódosítás kíván megvalósítani.
Harmadszor: azok a fejezetei, amelyek alkotmányjogi részletet érintettek, egyáltalán nem tartalmaztak olyanfajta kidolgozottságot, jogszabályszövegeket ami az MDF--SZDSZ által kötött paktumban fellelhető, és bekerült ide elénk alkotmánymódosítás formájában. Ott, ahol konkrét törvényszövegről volt szó, azok általában a szabadságjogokat sértő brutális jogintézmények megszüntetéséről szóltak, a Büntető Törvénykönyv bizonyos paragrafusainak eltörlése stb.
Úgy gondolom tehát, megint egy olyan érvet hoztak fel az általános vitában a konstruktív bizalmatlansági indítvány magyarországi meghonosítása mellett, amely alapvetően egy teljesen más történelmi helyzetből és teljesen más jogintézményből merít. Azt gondolom, ez az analógia nem érv a konstruktív bizalmatlansági indítvány magyarországi meghonosítása mellett!
Ezek után hadd tekintsem át néhány mondatban, hogy melyek voltak a legfontosabb érvek, amelyek a konstruktív bizalmatlansági indítvány mellett, illetve az indítványommal szemben elhangzottak. Megpróbálok szó szerint is idézni ezek közül.
Először is olyasmi hangzott el például, hogy egy szokásos bizalmatlansági indítvány esetében hátrányos lenne, ha ügyvezető kormány működne egy hónapig, amíg az új miniszterelnököt meg nem választják. Azért lenne hátrányos - és most idézem a hozzászólót -, mert "nem felel meg a követelményeknek". Ez egy olyan érv, amivel én most itt nem óhajtok vitatkozni, mert nem lehet!
Úgy gondolom, azokkal az érvekkel sem lehet nagyon sok mindent kezdeni, amelyek úgy szóltak - ismét idézem az egyik honatyát -, hogy "nem látok különbséget a két bizalmatlansági indítvány között". Úgy gondolom, hogy ez önmagában csekély érv egy Magyarországon és a magyar jogrendben eddig ismeretlen jogintézmény meghonosítása mellett. Abban az esetben, ha nincs különbség a kettő között - amivel nem értek egyet egyébiránt -, akkor nem értem, miért volna szükség egy új bevezetésére, egy eddig a Magyarországon ismertektől eltérő bevezetésére. Ez tehát egy olyan érv, amit szintén nem áll módomban elfogadni. De azért azt megjegyezném, az, hogy egyes képviselők nem látnak különbséget a szokásos bizalmatlansági indítvány és a konstruktív bizalmatlansági indítvány között, nem azért van, mert ezek a különbségek nem léteznének.
S ezek közül a különbségek közül most csak egy nagyon fontosat szeretnék kifejteni, amelyet valójában az alkotmányügyi bizottság ülésén adtak elő. Talán Önök is tudják ebből az összegzésből, hogy az alkotmányügyi bizottság az én indítványomat elvetette; 4-en szavaztak mellette,10-en ellene és 7-en tartózkodtak. Ezen a bizottsági ülésen tettem föl azt a jogi kérdést, amit az előző hozzászólásomban - amelyet ezelőtt talán másfél-két héttel volt módom elmondani - megemlítettem, miszerint létezik a konstruktív bizalmatIansági indítvány meghonosítása esetén egy jogi probléma. A jogi probléma abból áll, hogy valójában a hatályos magyar Alkotmány szövege szerint - eltérően a németországi formától -, egy fizikai aktussal három jogkövetkezményt fogunk kiváltani, mert ugye arról van szó, hogy amikor a konstruktív bizalmatlansági indítványról szavazunk, akkor megvonjuk a bizalmat a régi miniszterelnöktől és egyúttal ugyanazzal a fizikai aktussal megadjuk a bizalmat az újnak.
Akkor is említettem már, hogy a magyar Alkotmány azt mondja ki, hogy a miniszterelnökről, annak programjának elfogadásáról egyszerre dönt az Országgyűlés! Tehát a magyar jogrend hozzá fog illeszteni ehhez egy harmadik jogkövetkezményt, vagyis hogy a leendő miniszterelnök programjáról is döntenünk kell ! Ezt a jogi problémát én kifejtettem az alkotmányügyi bizottság ülésén is, ahol azt a választ kaptam, hogy ez a probléma nem létezik - és most erről szeretnék beszélni.
Úgy gondolom, igen súlyos alkotmányjogi kérdésről van itt szó. Létezik-e ez a jogi probléma vagy nem? Ott az MDF és az SZDSZ képviselője egybehangzóan fejtette ki, hogy a jogi probléma azért nem létezik, mert azáltal, hogy meghonosítjuk Magyarországon a konstruktív bizalmatlansági indítvány jogintézményét, valójában a miniszterelnöknek két különbözd választási módját jelöljük ki. Az egyik esetben, amikor egy általános választás után a Parlament megválasztja a miniszterelnököt, akkor szükség van a program ismeretére; amikor azonban bizalmatlansági indítványról van szó, abban az esetben nincs is szükség arra, hogy a Parlament a leendő miniszterelnök programját ismerje, mert ez egy más megválasztási módja a miniszterelnöknek. Ez tehát magyarul azt jelenti, ha elfogadjuk a konstruktív bizalmatlansági indítványt, akkor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a miniszterelnököt úgy fogjuk megválasztani, hogy előtte nem ismerjük a programját!
Egy olyan Parlament, amelynek meghatározó és nagy pártjain belül van hajlama arra, hogy kétpárti megállapodásokat kössenek, ilyen körülmények között meglehetősen nagy veszélyeket rejt magában! Kérem, gondolkodjanak el azon, hogy valamikor még a parlamenti ülésszak megkezdése előtt - a választások utáni első vagy második ülés valamelyikén - hoztunk egy olyan alkotmánymódosító törvényt, amely arról szólt, hogy a minisztereket többé nem a Parlament fogja megválasztani, hanem a miniszterelnök fogja maga mellé emelni. Ezért azonban, ha úgy tetszik, cserébe, azt kapta a Parlament, hogy a miniszterelnök megbízásáról és programjának elfogadásáról egyszerre dönt; ha úgy tetszik, ez egyfajta kompenzálás volt azért cserébe, hogy elvesztettük vagy hozzájárultunk ahhoz, hogy azt a jogot, hogy a minisztereket mi válasszuk ki, átadtuk a miniszterelnöknek. Ezért valamiféle garanciaként kaptuk - az én megítélésem szerint legalábbis - cserébe a Kormány és a Parlament közötti alkotmányjogi egyensúly érdekében azt a lehetőséget, hogy a programot mindenkor megnézhessük és a programról is vitázhassunk itt a Parlamentben.
Egy konstruktív bizalmatlansági indítvány esetén az fog bekövetkezni, hogy a két nagy párt megállapodik - vagy még több párt megállapodik ; megvonják a bizalmat az egyik miniszterelnöktől, helyébe ültetik a másikat, és itt a Parlamentben nem lesz lehetőség arra - alkotmányjogi lehetőségünk arra -, hogy megkérdezzük a miniszterelnököt a programjáról, s programjának ismeretét támasszuk előfeltételül a neki megszavazandó bizalom esetében. Úgy gondolom, ez igen súlyos gyengülését jelenti a most működő magyar Parlamentnek; fölborítja a Kormány és a Parlament között most létező alkotmányjogi egyensúlyt, ezért szakmai szempontból kifejezetten aggályosnak ítéljük a jogintézményt.
Ezért én a magam részéről nem az ellenzékhez, nem a kormánytöbbség képviselőihez és nem is a függetlenekhez akarok fordulni, amikor azt kérem, hogy támogassák az indítványomat, hanem minden olyan honatyához szeretnék fordulni, aki értelmét látja annak, hogy csak azután adja meg a bizalmát bármely miniszterelnöknek, ha tudja, pontosan mi a programja és tudja, mit akar kezdeni a miniszterelnök azzal a felelősséggel és bizalommal, ami a mi szavazatainkból, a mi voksainkból fog majd származni. Ezért nagyon kérek mindenkit, hogy ha teheti, akkor a 97-es szám alatt benyújtott módosító indítványomat - ha eljön az ideje - támogassa!
Köszönöm szépen. (Taps.)
