RAJ TAMÁS (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

RAJ TAMÁS (SZDSZ)
RAJ TAMÁS (SZDSZ) Engedtessék meg, ezt a gombot (mutatja) 11 órakor nyomtam meg. Úgy látszik, az Országgyűlés szekere egy kicsit másfelé ment, nem mondom, hogy kátyúba ragadt, de mindenesetre más vágányokra fordult.
Fodor Gábor doktornak, az emberi jogi bizottság elnökének szavait szerettem volna nyomatékosan megerősíteni, aki a parlamenti biztos kérdéséről számolt be, és arról a vitáról, amely az emberi jogi bizottságban zajlott le, illetve annak eredményéről.
A bizottságban jómagam is sok vitában vettem részt. Úgy éreztem, hogy Baka Andrásnak a módosító javaslatát, amelyet egyébként, úgy tudom, visszavont, nem lehetett elfogadni; nem azért., mert néhány külföldi, 40 éve innen elszármazott ember ezt nehezményezi, hanem egyszerűen azért, mert a zsidóságnak a problémája nem teljesen azonosítható a különböző nemzetiségek és etnikai kisebbségek kérdéskörével. Egyszerűen azért nem, mert más a történelme. A holocaustnak a következményeit soha nem beszélték meg ebben az országban, nem volt kitárgyalva és nem volt begyógyítva. Ehhez még hozzájárult természetesen az elmúlt 40 esztendő ugyancsak szomorú hallgatása.
Ez a kérdés tehát együtt jár különböző félelmekkel, érthető, indokolt és jogos félelmekkel is. Ezért olyan megoldást kell találnunk, amely mindenkit megnyugtat. A parlamenti biztosnak természetesen nem az a szerepe, amit sokan félreértenek, hogy valamiféle, bármilyen jogot is sértsen, ellenkezőleg, arra való, hogy jogokat védjen.
De meg kell értenünk ezeket a félelmeket, és ezért született az a módosító változat, amelyet Fodor Gábor dr. adott elő, hogy a zsidóság esetében megkülönböztetés szülessék és úgy említse ezt a témát, mint a magukat zsidó kisebbségnek vallók parlamenti biztosát. Tudniillik azt a leginkább félő zsidó és nem zsidó honpolgáraiknak is el kell fogadniuk, hogy az itt élő maradék zsidóságból, abból a 80 vagy 100 ezerből vannak néhány ezren, de ha néhány százan is csupán, akik így akarják megélni a zsidóságukat, módot kell adni rá. Természetesen, mint említettem, ez senkinek nem sértheti a jogait.
Ezért, ha az Országgyűlés elé kerül ez a fajta módosító indítvány, én magam támogatnám. Ugyanúgy támogatnám természetesen azt a változatot is, amelyet az alkotmányügyi bizottság terjesztett elő, amelyben nincsenek nevesítve a különféle nemzetiségek és etnikai kisebbségek. Éppen emiatt, hiszen ez nem feltétlenül az Alkotmányba illő kérdéskör.
Azt hiszem, minden civilizált ország büszke lenne arra, ha ilyen jogokat védő parlamenti biztosa lenne, mint ahogyan néhány helyen van is. Viszont más civilizált országokban nem feltétlenül van erre szükség. Itt úgy érzem, szükség van.
A parlamenti biztosnak az a megfogalmazása, ahogyan az alkotmányügyi bizottság azt előterjesztette, feltétlenül jó, de természetesen azzal a fogalmazványi kiegészítéssel, ahogyan Gyurkó János ezt elmondotta, tehát ott említést kell tenni az etnikai kisebbségekről is és itt természetesen most nem a zsidóságra gondolok ebben az esetben. Minden etnikai kisebbségről is szót kell ejteni, hiszen mindenkinek úgy kell éreznie ebben az országban, hogy a jövőben nem lesz oka félnie, jogait védeni, és nem sérteni fogják. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem