SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten visszaléptem a felszólalástól, nehogy az hátráltassa az általános vita és módosítások beadásának lezárását. Most módosítani tényleg aligha tudnánk, azt legalább meg kell állapítanunk, hogy a nemzetiségek parlamenti reprezentációja nem megoldott. Ha valamit elrontottunk, jobb, ha azzal tisztában vagyunk.
Nem tartom kielégítőnek és elfogadhatónak - biztos, hogy a nemzetiségiek sem fogják annak tartani - sem a behívásos, sem a kormánybiztosi megoldást. Talán a Baka-féle javaslat - amelyet legutoljára kaptunk - valamit javít a helyzeten, de elvileg az sem változtatja meg. Persze igaz, amit miniszterelnökünk mondott, hogy a képviselőházban van húszegynéhány olyan képviselő, aki nyelvtudása és részben etnikai hovatartozása folytán képviselhetné a nemzetiségieket. A nyelvtudásuk biztosan megfelelő, ebben az az egy hiba van, hogy őket senki sem választotta meg, és főleg nem ebből a körből választották meg. Én szívesen képviselném - és átmenetileg képviselem is - a német nemzetiséget, de aligha lennék a legjobb jelölt, aki a feleségemmel együtt politikai okból akkor hagytuk ott ez az etnikumrészletet - mert csak egyik gyökerünk volt az -, amikor 1940-ben ők nagyon sokan azt gondolták, most jött el az ő országuk.
Előzőleg én abban a hitben éltem, hogy lehet az ember érzelmei alapján jó magyar, és egyúttal tartozhat etnikai gyökereinek egy része - mert nem választhatjuk meg, hogy milyen apától és anyától származunk -, ugyanakkor a kultúrája és … valamint a tradícióhoz való tartozása folytán egy másik nemzetiségnek is tagja.
A mai világban ez teljesen kizárhatatlan, hogy ilyen szituációk keletkezzenek. Ezt a megegyezést, ami bennem élt gyermekkorom óta és amiben nevelkedtem, nem én rúgtam föl, hanem a történelem elég szerencsétlen körülményei. Persze, amikor bajba jutottak olyanok is, akik ártatlanok voltak ebben a német kisebbségből, akkor igyekeztem tőlem telhetően - és továbbra is igyekezni fogok - az ügyeikben segíteni.
Az általam támogatott Kormány nevében is kérnem kell azonban a nemzetiségek mélyen tisztelt képviselőit - hiszen azért nemzeti demokratikus egyesületek vannak, föl is szólaltak egyesek -, hogy várnunk kell egy kicsit, amíg sorainkat valahogy és ők is a saját soraikat tudják rendezni.
Elvben legalább is - vagy inkább névleg - voltak a hazai nemzetiségeknek demokratikus egyesületei! Csak hát az elmúlt 45 évben nem volt nagyon célszerű nemzetiséghez formálisan is tartozni. De azért meg kell mondani, hogy gyermekeik anyanyelvét illetően éppenséggel az utóbbi 10-15-20 évben már lehetett volna törődni, és azt fent lehetett volna tartani!
Mint mondottam, fel kellett rúgnunk egyik etnikai gyökerünket, de gyermekeink és unokáink nagy részét éppen ebben a nyelvben neveltük. Ennek aztán mindjárt '46 után az volt a vicces következménye, hogy miután feleségem a német nyelvet - származása folytán - svájcias dialektusban beszéli, és a gyermekek őt a bájos, "salü" - franciás eredetű svájci - köszöntéssel üdvözölték, akkor ezt a derék pécsiek - mi Pécsett éltünk - nem értették, s a városból visszahallottam, hogy ezek a Szentágothaiék alapos sztálinisták lehetnek hiszen Sztálin nevével üdvözlik egymást a családban is. (Derültség.) Ez csak egy humoros részlet.
Persze nem mindenki engedhette meg magának, sajnos nagyon csúnya esetek fordultak elő, hogy egyszerűen egy nemzetiségi nyelv használata is súlyos következményekkel járt! De azért most már azt kell mondanunk, hogy a nemzetiségek meglévő egyesületei sem egészen ártatlanok annak az áldatlan helyzetnek a létrejöttében, amiben most vagyunk! A cigányok kivételével, akik tényleg abszolút ártatlanok, mert végképpen nem volt semmiféle lehetőségük, a többiek azért éppenséggel már egy kicsit formálódhatnának! (Mozgolódás a padsorokban.) Úgyhogy ezen a téren van azért mit tennünk!
Azt javaslom, hogy most egyrészt az egyházak vegyék át - átmenetileg legalább - a munka egy részét. Ennek meg is vannak az első jelei; az evangélikus egyház erősebben kapcsolódik a szlovák nemzetiséghez, a szerb ortodox egyház pedig a szerb nemzetiséghez, és vannak is jelei már annak, hogy nemzetiségi nyelvű óvodákat az egyházak létrehoztak. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek, hogy a 25 éves Káldy-féle katasztrofális egyházpolitika után a mostani vezetést piszkálják, tudniillik a mostani vezetés mindent elkövet, ami elkövethető.
Attól félek azonban, hogy mi nem várhatunk négy évig a kérdés rendezésével. Nyilvánvalóan lesz egy nemzetiségi törvény. El kell gondolkoznunk azon, hogy milyen tisztességes parlamenti reprezentációt lehet majd előbb-utóbb létrehozni. Nem borítaná föl, kérem a parlament egyensúlyát, ha valamilyen pótválasztással kapcsolatban nyolc-tíz valódi nemzetiségi képviselő kerülne a Parlamentbe… Hogy ezt hogyan csinálják, erről fogalmam sincs, nem értek eléggé ahhoz, hogy erre valamiféle tanáccsal szolgálhassak!
De ma az a helyzet, hogy azt sem tudjuk, ki szlovák, ki német, ki szerb, ki horvát, s hogy ne menjek ennél még kényesebb területre… Cigányokról sem vagyok teljesen biztos, hogy mindenki ugyanúgy éli meg és veszi komolyan identitását.
Úgyhogy talán gondolkodni kellene afelől, nem lehetne-e valahogyan már a helyhatósági választásokba - nem tudom, hogyan, biztos, jogilag is nehéz talán - beépíteni, hogy valamiféle első gyökerei kialakuljanak, az első csírái megjelenjenek egy nemzetiségi mozgalomnak, amelyben legalább helyileg tudják, hogy ki saját magát minek tekinti. Ebben mindenkinek magának kell döntenie, gyermekek esetében pedig a szülőknek, ezt a döntést senkinek sem lehet átengedni.
Azt javaslom, hogy talán azért azt is vegyük föl a programunkba, mert ez a helyzet előbb-utóbb külföldön helytelen és számunkra káros interpretációkra vezet.
Csak erre óhajtottam volna felhívni szíves figyelmüket. (Taps.)
