SZILI SÁNDOR (MSZP)

Teljes szövegű keresés

SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak!
Elöljáróban engedjenek meg egy megjegyzést. Szeretném felhívni a tisztelt kormánypártok figyelmét, hogy a munkások ezekben a percekben érkeznek haza reggel hat órától tartó munkaidejükből. (Zajongás a teremben.)
Ha bekapcsolják a televíziót, és az üres székeket látják, felteszik a kérdést, vajon milyen munkafegyelem van ebben a tisztelt Házban. (Zajongás a teremben.)
Tisztelt Képviselőtársak!
Tudom, hogy kemény fába vágtam a fejszém, amikor megpróbáltam a paktumot megkötő két párt által ránk erőltetetett alkotmánymódosítás 7. §-ának a 2. bekezdését az érvényes Alkotmány szövegévé módosítani, amely lehetőséget ad arra, hogy a dolgozói önkormányzatok tulajdonosi funkciókat lássanak el. Nem voltak illúzióim, de titkon reméltem, hogy Magyarországon rendszerváltás történt, nem pedig hatalmi elitcserék. (Nevetés.)
Nyilvánvaló volt számomra, hogy egy olyan bizottság, amelyben döntő többségben vannak a kormánykoalíciós pártok és a velük szövetséges legnagyobb ellenzéki párt, elutasítja a dolgozói tulajdon megteremtésének alkotmányos jogát. Az általános vitában már elmondtam, hogy milyen történelmi háttérrel alakultak, illetve alakulnak meg 1989 és 1990-ben a munkástanácsok. Ma csak megerősíteni tudom azt a törekvésünket, hogy mi, munkások is részt kapunk abból az állami tulajdonból, amelyben négy évtizedes munkánk is benne van, s amit az előző és a mostani elit a privatizációs folyamatban iparkodik megkaparintani magának.
Mire hivatkoztak az elutasítók?
A jugoszláv példára és a részvénytulajdonlás lehetőségére. A jugoszláv önigazgatás valódi tartalmáról a múltkor már beszéltem.
Nézzük meg, mi a helyzet a munkásrészvényekkel kapcsolatban!
Ez nem újdonság, nem magyar találmány. Amerikában például tízmillió munkavállaló résztulajdonos a munkahelyén, és közülük másfél millió többségi tulajdonos. De említhetném Angliát, ahol az állami tulajdon reprivatizálásánál a vállalatok dolgozói előnyt élveznek, és kedvezménnyel kapnak részvényeket. Vajon miért?
Azért, mert ott felismerték, hogy a dolgozók tulajdonosi jelenléte növeli a vállalat hatékonyságát, a vállalatvezetés biztonságát, és főleg az átmeneti üzleti nehézségeknél, tőzsdei pániknál a munkavállaló tulajdonosok stabilizálják a vállalatot. Minél nagyobb a dolgozói résztulajdon, annál jobb a fejlesztési készség, jobb a munkahelyi légkör, az együttműködés a vezetők és a munkások között.
Mi a helyzet Magyarországon? Kidolgozásra került az úgynevezett alkalmazotti részvényprogram. Ez a program messze nem a dolgozók érdekeit szolgálja. Hisz nem biztosít egyenlő esélyeket az alacsony jövedelműek és a magas jövedelműek között.
Nem akarom részletekkel untatni a tisztelt Házat, bárki utánanézhet és megbizonyosodhat, hogy a jelenlegi privatizációs kedvezmények a magas jövedelműek, a vezérigazgatók, a menedzserbürokrácia érdekében kerültek kimunkálásra.
Tisztelt Képviselőtársak!
Az egyre szaporodó munkástanácsok tanúsítják, hogy a munkástömegek nem hajlandók újra kisemmiztetni magukat. Ennek bizonyságául engedjék meg, hogy felolvassam a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkástanácsok közös állásfoglalásának első pontját.
"A munkástanácsok véleménye szerint olyan, a dolgozók türelmét biztosító törvényekre van szükség, amely elsőbbséget és egyenlő kedvezményeket biztosít a munkásoknak a nagy jövedelműekkel az állami tulajdon privatizálásában. Különös tekintettel a gazdasági társasággá történő átalakulásra, ahol jelen pillanatban a közös tulajdonos spontán privatizációja folyik, a megújuló uralmi erők irányításával. A gazdasági átalakulásoknak biztosítani kell a munkások ellenőrzését és vétójogát a munkástanácsok bevonásával még a döntés-előkészítés fázisában." Eddig az idézet.
Tisztelt Országgyűlés!
A bizonytalan jogi státus és a korábbi hatalom ellenállása dacára ma mintegy 25-30 ezer tagot számlál a munkástanács-mozgalom. Ma már országos szervezete is van, információs irodával, társadalmi munkában dolgozó aktivistákkal. A mai csendes, forradalmi átalakulásban részt vesz és részt kér a magyar munkásosztály is. Nem hatalmat, csak az őt megilletd jussát akarja, és ezt nem lehet meggátolni különböző paktumokkal.
Uraim!
Mielőtt megnyomják a gombot, vessenek számot a lelkiismeretükkel. (Morajlás a teremben.) Megfoszthatják-e a magyar munkást attól a lehetőségtől, hogy tulajdonosa lehessen saját munkahelyének?
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem