VARGA JÁNOS, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

VARGA JÁNOS, DR. (MDF)
VARGA JÁNOS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház!
A Magyar Köztársaság címeréhez kívánok hozzászólni. Címerügyben közismerten megosztott a közvélemény. A nézetek közötti határvonal nem egyezik a pártok közötti határvonallal, hanem a pártokon belül húzódik. Ezt a tagolódást érzékeltette a módosító indítvány előterjesztője, amely két változat között kínál választást. Az illetékes parlamenti bizottság a változatok ügyében nem kívánt állást foglalni. Én megteszem, annak tudatában, hogy nem éppen a legnépszerűbb feladatra vállalkozom.
Én ugyanis az úgynevezett Kossuth-címer, tehát a koronátlan… - a kiscímer ellenében -, a Kossuth-címer mellett foglalok állást. (Taps a bal oldalon.)
Miért? Meggyőződésem az, hogy ez a középkori eredetű alapcímer, ami végső formájában Kossuth-címer néven ment át a köztudatba, együttesen fejezi ki történeti és demokratikus hagyományainkat. Ezeket - ellentétben a koronás kiscímerrel - együttesen jelképezi. Történeti és politikai okok egyaránt a Kossuth-címer mellett szólnak.
Történetiségéről csak annyit, hogy alapelemei az Árpád-korban alakultak ki, históriai értékéhez tehát nem férhet kétség. Ugyanakkor őseink - valahányszor mód nyílott, vagy úgy látszott, hogy mód nyílik a népfelség elvének érvényesítésére - mindig a Kossuth-címer mellett foglaltak állást.
Így történt ez 1918-ban, így történt 1946-ban és így történt 1956-ban. Ennek nem mond ellent, hogy 1849-ben az ország, illetve a kormányzat a trónfosztás ellenére is megmaradt a koronás címer használata mellett. Nagyon egyszerű ennek a magyarázata: az akkori országvezetés az államforma kérdésében nem határozott, ezért nem szakított a koronás címerrel. Ugyanakkor elnézte, hogy hivatalos és nem hivatalos szervek a koronás címer mellett a Kossuth-címert is a koronás címerrel egyenjogúan használhassák.
Más vonatkozású politikai érv is szól a Kossuth-címer mellett. Ha címerünkbe beemeljük a koronát, akkor abban a címerben az uralkodó helyet maga a korona foglalja el - ez pedig bizonyos veszélyekkel jár, amire feltétlenül fel kell hívni a figyelmet.
Tudom, hogy egy ország címere az illető országnak szól, de kis ország vagyunk, és - különösen a jelenlegi helyzetben, a jelen körülmények között - nem hagyhatjuk figyelmen kívül a külföld véleményét sem. Ha tehát az a korona uralkodó helyzetbe kerül a címerben, akkor könnyen feltámadnának az ellenérvek. A nemzetközi közvélemény nemcsak következetlennek tarthat bennünket, hanem valami titkos, sanda szándékot is sejthet egy esetleges ilyen irányú lépésünk mögött - erre pedig semmi szükségünk nincs. Ne felejtsük el, hogy számunkra a magyar korona a magyar államiságot jelképezi, más népek számára azonban jelképezi a magyar nagyhatalmiságot is. (Zaj.) Rövid leszek. Nyilvánvaló, hogy én a Kossuth-címer mellett teszem le a voksot. (Közbeszólás középről. Joga van hozzá !)
Tisztelt Képviselőtársaim !
Nyilvánvalóan lelkiismeretük és legjobb meggyőződésük szerint fognak dönteni. Én csupán annyit kérek, olyan döntést hozzanak, amelyben a történeti hagyományokhoz való hűség, előrehaladásunk iránya egyképpen tükröződik, ugyanakkor nem nélkülözi a politikai bölcsességet sem.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem