SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, néhány kérdésben rövid fogalmi tisztázás nem indokolatlan. Történészként teszem meg, de a mához szólóan. Mindenekelőtt függetlenül attól, hogy kik pártolták gúnyosan vagy komolyan, szeretnék ellent mondani minden olyan összehasonlításnak, amely az 1870-es évek eleji vagy az 1886. évi közigazgatási törvényeket a mostani önkormányzati javaslattal összehasonlítva, azoknak juttatná a babért.
Nem akarok a részletekbe menni, de azok velejükig antidemokratikusak voltak, a virilista rendszerre épültek, önkormányzatokat védő álláspontjuk nem volt valóságos, ténylegesen a dualista kormányzati hatalom centralizációs politikáját szolgálták. Erről ennyit.
Ami a Magyarországon olyan nevezetes vitát központosítás és önkormányzat kérdésében jelentette, az tulajdonképpen a XIX. század első felében két nyugati állammodell követésében jelentkező különbséget takart. Eötvösék a francia állammodellt – hogy a legeklatánsabb példát idézzem – tartották követendőnek, és a publicisztika ehhez kapcsolódó álláspontjukat nevezte el centralistának. Államelképzelésükben valóban a központi parlamentnek felelős kormányon nyugodott minden, de mögötte ott volt a számukra kielégítő biztosítékot jelentő demokratikus önkormányzat lent a községekben és a városokban. Erre utalt Szekfű Gyula nevezetes önkritikájában, amikor hajdani, lényegében dualista álláspontját felülbírálva azt mondotta, hogy az utat ott tévesztettük el, hogy nem Eötvösék álláspontjára helyezkedtünk.
Eötvösékkel szemben azonban nem egyszerűen a régi megye védői álltak, hanem a megyerendszernek azok a reformálói, akik a megyét demokratizálni akarták, és modelljüknek az angol–amerikai szisztémát tartották, ahol az alsó szintű helyi önkormányzat és a központi, a parlamentnek felelős kormányzati rendszer között közbülsőként ott van – magyar változatról lévén szó az ő meghatározásuk szerint – a népképviseleti alapra helyezendő megye.
Erre mondotta azt – ennek legfőbb propagátora – 1848 tavaszán Kossuth, hogy népképviselet az országyűlésben és hagyományos megye az nonszensz, sőt öngyilkosság lenne a nemzetnek. Az egész struktúrát úgy kell átalakítani, hogy minden szinten népképviseleti, demokratikus bázis legyen.
A kérdés most már csak ott feszül, vajon indokolt-e az Eötvös-féle koncepcióval ellentétben a helyi önkormányzatok és a központi demokratikus szervezet között egy közbülső fázis. Mindkét fél mondta a magáét, az egyik, hogy íme, a franciáknál sincs, és micsoda virágzásra jut az alkotmányosság Franciaországban, a másik azt mondta, igen, az angoloknál, az amerikaiaknál van, s milyen stabil az angol és az amerikai politikai élet.
A kérdést tulajdonképpen a franciaországi fejlemények – s hadd hosszabbítsam meg mindjárt a vonalat –, nemcsak III. Napóleon kétszeres államcsínye, hanem tulajdonképpen a cári Oroszország alkotmányossá válásának fiaskói, mondhatom többszörös fiaskói, és sok tekintetben a német nemzeti szocialista rendszer felülkerekedése adta meg, mégpedig csattanósan – megítélésem szerint – az alkotmányos municipalisták, tehát a Pulszky-, Kossuth- stb.-féle vonal javára.
Mert mit mondtak ők a diktatórikus fordulatok előtt: ahol hiányzik a közbülső, demokratikus szint, ott egy – a modern hatalmi eszközöket összpontosítani tudó – politikai erő egyetlen hatalmi csapással kezébe tudja venni az állami élet központi szerveit, s ez történt Franciaországban az 1850-es években, ez történt tulajdonképpen a cári Oroszországban a Kerenszkij-rendszer megdöntése kapcsán és fejleményeiben, s ez történt végső soron mindenütt, ahol fasisztoid hatalmi struktúrák kerekedtek felül. Mert nemcsak az segítette ezt elő, hogy a központi szervek egyetlen hatalmi csapással elsöpörhetők voltak, hanem az, hogy alul megvolt ugyan az önkormányzat, de ez az önkormányzat épp az óriási mértékű decentralizáltság folytán önvédelemre képtelen volt. Nem volt olyan erő, amelyik organizálni tudta volna a demokráciát.
Megítélésem szerint ezek a tanulságok nagyon is amellett szólnak, hogy a magyar legjobb hagyományok demokratizálása révén egy szigorúan demokratizált megyének megvan a létjogosultsága a magyar önkormányzati hierarchiában, legyen alsó fokon demokratikus önkormányzat, legyen felső fokon parlamentáris, demokratikus, választott hatalmi szervezetük, s legyen középfokon a hagyományos megyei szinten – de minden demokratikus biztosítékkal ellátott, – a regionális érdeket is reprezentálni tudó – középszintű önkormányzatunk.
Akkor már csak egyetlen, ugyancsak látszólag történeti kérdéshez kell szólni, az elnevezés kérdéséhez. Én nem tartom indokolatlannak, hogy fenntartani akarjuk az ispán szavunkat, amelyik jön ugyan a szlávból, de a magyar állami élet kezdetétől fogva ott van, nem akarom a variációit idézni, de gondoljanak a nádorispán elnevezésre, tehát nagyon sok szinten jelenik meg, és jelenti tulajdonképpen azt a választott vagy szaktudása folytán megbízott személyt, aki összefogója egy terület ügyei intézésének ilyen vagy olyan értelemben, nem akarok most a részletekbe bocsátkozni.
Én azonban rá szeretném beszélni a tervezet benyújtóit, hogy ne ragaszkodjanak ennek egyetlen változatához. A főispán szavunk tudniillik párban áll az alispán szavunkkal. Az alispán a megyének alulról választott és a központi hatalom túltengésével szemben a megyei önkormányzatot megtestesítő védelmezője. A főispán – bárki is viselte régen ezt a nevezetes elnevezést – jelentette a központi hatalomnak a reprezentálását és hatalmi törekvéseinek érvényesítését az önkormányzatok felett, ha kell szemben.
Értelmezve kormányunk benyújtott javaslatát, amelynek lényeges pontjaival teljes mértékben egyetértek – történészként is, képviselőként is –, én arra beszélem rá, hogy hagyjuk el a megjelölésből a fő meghatározást, és nevezzük megyeispánnak, vagy hogyha a nyelvészek beleegyeznek – de kérem konzultálni velük –, akkor a püspök módjára megyésispánnak. (Derültség a bal oldalon.)
Ez jelezné, hogy itt fenntartunk egy történelmi elnevezést – megyeispán vagy megyésispán –, mindkettő megáll a magyar nyelvfejlődésben. De konzultálni kell a nyelvészekkel! De jelezné azt is, hogy itt egy teljesen változott funkcióról van szó, mert a kormányunk javaslata szerinti ispánnak a funkciója tulajdonképpen egy ellenőrző, jogvédő funkció, s egyáltalán nem azonos a centralizált hatalom centralisztikus törekvéseit érvényesíteni akaró vagy a centralizmussal szemben védekezésre szorult önkormányzati hatalomnak a reprezentásával. Kérem, hogy fontolják meg ezt a javaslatot! (Taps.)
