SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a technikai személyzetnek a mai fennakadásokat. Ma először szólalt meg és mindjárt parázs vitát okozott a tisztelt Ház előtt a nemzetbiztonsági bizottság – remélhetőleg nem túl sűrűn kerül erre a sor a jövőben sem; legközelebb talán az őszi ülésszak kezdetén, a nemzetbiztonsági törvény megalkotásakor.
Egyébként, mint szinte mindenütt a világon, a nemzetbiztonsági bizottságoknak, illetve az ehhez hasonló parlamenti bizottságoknak az a feladatuk, hogy a titkosszolgálatok törvényes működését ellenőrizzék, valamint a különleges titkosszolgálati eszközök használatának, ahol ez engedélyezési eljáráshoz kötött, ott az engedélyezési tevékenységnek a felügyeletét gyakorolják.
A fentiekből következik, hogy a tárgykörbe tartozó törvények előkészítésén kívül ennek a bizottságnak a munkája nem igazán látványos, bár van olyan szorgos, alapos és felelősségteljes, mint akármelyik állandó bizottságé.
Tisztelt Ház! Bizottságunk megtárgyalta és kétharmados többséggel elfogadta az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet módosításának a Kormány által benyújtott javaslatát. Azt kell hozzátennem, hogy annak tartalmi lényegével, legalábbis az említett arányban, tehát kétharmados többségben egyetértett. Ez a tartalmi lényeg nem más, mint hogy a nemzetbiztonsági szogálatok közvetlen felügyeletét ebben az átmeneti időszakban – a törvény megalkotásáig – sem közvetlenül a miniszterelnök gyakorolja, hanem a Kormánynak más, erre a feladatra külön kijelölt tagja vagy tagjai. Az egyes és többes szám vonatkozásában már ezen a többségi véleményen belül is vita volt. A bizottsági tagok többsége viszont úgy gondolta, hogy éppen ez a lépés a titkosszolgálatok szükséges és elégséges munkájának első feltétele. Az egységes rendezés kezdete.
Közvetlenül a miniszterelnök sokirányú más tevékenysége mellett nem láthatja el ezt kellő alapossággal. A végleges kormányzási módszert és az ezzel összhangban lévő ellenőrzési, felügyeleti rendszert majd a nemzetbiztonsági törvény határozza meg, remélhetőleg mihamarább, és ennek megalkotásával egyidejűleg, mondom, remélem, az ősz elején hatályát veszti az 1974. évi 14. törvényerejű rendelet, az 1990. évi X. törvény és még számos más, a tárgykörhöz kapcsolódó rendelet. A mostani változtatás tehát átmeneti jellegű és gyakorlati jellegű.
Szükséges és elégséges munkáról beszéltem; arról, hogy ez alatt a két hónap alatt is ezek a szolgálatok a szükséges mértékben működhessenek, de ne menjenek túl az elégséges mértéken. A Dunagate-ügy lezáratlanságáért, amelyet Demszky Gábor képviselőtársunk említett, nem az Antall-kormányt terheli a felelősség, nem is jelentett ki ez a kormány – tudomásom szerint – olyasmit, hogy lezáratlannak tekintené az ügyet. Éppen e lezárást hivatott szolgálni többek között az, hogy felelőse lesz ezeknek a területeknek.
A végére hagytam azt, amivel tulajdonképpen mindannyian egyetértünk, hogy miért sürgős a nemzetbiztonsági törvény megalkotása. Sürgősebb sok egyébnél, amellyel itt eddig is idejét múlatta a tisztelt Ház. Nyilvánvaló, hogy az állam biztonságának a védelme nem szakítható ki a politikai rendszer egészét fenntartani szándékozó intézményrendszerből. Egy-egy politikai rendszerváltozás alkalmával mindig lényegesen megváltozik az államszervezet és az állambiztonsági szervezet is. Mi most egyelőre még csak a politikai rendszerváltozás első fázisán vagyunk túl, az utóbb említett változások, így a biztonsági szervezet változása is ezután következik. Erre kell mihamarabb felkészülnünk. És ehhez kell, hogy hatékony és higgadt segítséget nyújtson a kormányzati szerkezet változása is. És természetesen a javasolt bizottság is.
Jelen pillanatban a közvéleményben nyilvánvalóan bizalmatlanság van. Ennek a bizalmatlanságnak a legfőbb oka az, amit mindannyian tudunk, hogy itt egypártrendszer volt és pluralista rendszer lesz, a politika többszintűvé válik és a biztonsági szervek munkájának politikai jellege nem jelentheti többé konkrét pártpolitikai célok szolgálatát. Ez a változás azonban egyelőre a közvélemény számára nem látszik. A megnyugtatásra egyrészt a nyilvánosság lehet a gyógyír; tudom ugyan, hogy titkosszolgálat és nyilvánosság az tűz és víz, de most arról van szó, hogy egy több évtizede folyamatosan elvesztett, bemocskolt bizalom viszszaszerzésére van szükség.
Ami a nyíltabb ellenőrzést illeti, ez valamilyen mércét, támpontot, viszonyítási alapot jelent,és ez már politikai kérdés, éppen ezért a mércét jogi szabályozás útján kell megteremtenünk. Ezért nagyon sürgős mindez. Nyilván keretjellegű, felhatalmazó normák lesznek a nemzetbiztonsági törvényben is, nyilván erre majd annak általános és részletes vitájakor kell kitérnünk. Mindenesetre bizottságunk kétharmadának az volt az álláspontja, hogy meg kell adni a Kormánynak azt a lehetőséget, hogy ezeknek a szolgálatoknak a működését áttekintse, a költségvetését áttekintse, a szükséges mértékben felülvizsgálja, egyáltalán hogy lehetőséget nyújtson az átszervezésre, átalakításra, akár a személyi változtatásokra is.
A magam részéről egyébként egyet kell hogy értsek azokkal a megfontolásokkal, javaslatokkal, amelyek szerint a két katonai szolgálat, tehát a Magyar Honvédség vezérkara katonai felderítő hivatala és a Magyar Honvédség katonai biztonsági hivatala nem szakítható ki a Magyar Honvédség egészéből, ugyanakkor feltétlenül fontosnak tartom, hogy a két civil szolgálat, a Magyar Köztár- saság információs hivatala, illetve nemzetbiztonsági hivatala egy más tárcával, más szakterülettel nem rendelkező miniszter felügyelete alatt legyen ez alatt az átmeneti időszak alatt is.
A tartalmi lényeggel, tehát azzal, hogy ne közvetlenül a miniszterelnök gyakorolja a mindennapos felügyeletet, a bizottság többsége egyetért. Hogy jogi pontatlanságok, belső ellentmondások, más jogszabályokkal való esetleges ütközések maradtak eme törvényjavaslat kapcsán, az pedig, gondolom, szövegpontosítást igényel, és ezt a jogi bizottság végezze el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
