HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én az önkormányzatok nézőszögéből és a költségvetési gazdálkodásukat determináló hatásról kívánok szólni a törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve – a helyi adóról szóló törvénytervezet is. De először én is le akarom szögezni, hogy a helyi adózást az önkormányzati önállóság szempontjából az egyik legfontosabb feltételnek tartom. Helyi adóra szükség van, mert csak így teremthető meg az állampolgár és az önkormányzat között a közvetlen közös gazdasági érdekeltség. Enélkül nincs felelős és elszámoltatható önkormányzati testület, és a közügyek iránt érdeklődést mutató, egészségesen lokálpatrióta városi, községi polgár.
Az állam és önkormányzatok közötti hatalommegosztás feltételezi az adóztatás jogában való osztozást is. A gazdasági autonómia szempontjából is fontos a helyi adó, mert ezen keresztül ismerhetők el a termelésben azok a települési adottságok, infrastrukturális feltételek, amelyekre a korábbi szabályozás oly kevés figyelmet fordított. Végül pedig azért is fontosnak tartom a helyi adózást, mert ez megnöveli a helyi önkormányzat mozgásterét. Önálló helyi gazdaságpolitika kialakítására csak akkor van lehetőség, ha az önkormányzat nemcsak kiadásait tudja rangsorolni, hanem bevételeit is képes lesz alakítani. Legyen meg a lehetőség arra, hogy egy képviselőtestület a helyi viszonyokat ismerve magas adókkal aktív kiegyenlítő költségvetési politikát folytasson, de arra is, hogy alacsony adószinttel ösztönözze a lakosság gazdagodását, akár az egyéni különbségek növelése árán is.
Kétlem azonban azt, hogy mindezeket a célokat kielégítően szolgálná az a helyiadó-rendszer, amelyet most tárgyalunk. A törvényjavaslat ugyanazt a logikát követi, mint a korábban sok ellenérzést kiváltó TEHO. Változatlan központi jövedelemelvonás mellett hárítsuk át a közszolgáltatások terheit az önkormányzatokra! Decentralizáljuk a költségvetési problémákat, állítsuk kész helyzet elé a most formálódó önkormányzatokat; a csökkenő központi költségvetési támogatásokat csak helyi adókkal lehet ellentételezni. A mai, összesen 7,5 milliárdos tanácsi adóbevétel helyébe a lakosságtól származó 23 milliárd forintos helyi adó lépne. Az adóterhek növelése ellen hatnak azok a tényezők, amelyeket képviselőtársaink soroltak fel az előző hozzászólások során. Olyanok, mint az egyre feljebb kúszó infláció, a munkanélküliség várható növekedése, a lakáshitel-kamatok és a lakbér tervezett emelése, továbbá a vagyontárgyakhoz kapcsolódó biztosítási tételek: lakásbiztosítás, kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás emelkedése, melyek egyébként az adók alapját képezik.
A közel két éve készülő helyiadó-törvény tervezetében csak egy változást lehet megfigyelni: az adómaximumok mértéke egyre nő. Már az első javaslatok kidolgozásakor gondolkodás nélkül elvetették bármilyen alternatív megközelítés lehetőségét. Fel sem merült, hogy a helyi adók kiegészítői is lehetnek a központi adóknak! Tehát egy új adó nem feltétlenül csak többletterheket jelenthet! A helyi adó lényege éppen az, hogy hasonló gazdasági mozzanatokat – mint jövedelemképződés, forgalom, fogyasztás – megadóztatva másfajta jövedelemelosztást eredményez. Nemcsak elvon, hanem decentralizálja a jövedelmeket, a központból át nem látható folyamatok szabályozására szolgál.
A helyi adózásról szóló törvény későbbiekben részletezendő problémái mellett először a törvényjavaslat közegéről, két kapcsolódási pontjáról szeretnék beszélni.
Az önkormányzatok jövő évi szabályozórendszerében a már több éve – némi késleltetéssel – települési szintre visszakerülő személyi jövedelemadót most a központi költségvetés fele részben kívánja átengedni csak az önkormányzatoknak. A helyi önkormányzatok egy jelentős része tehát úgy veszít el jövőre 46 milliárd forintot, hogy közben – idézőjelben – "nyernek" minimálisan rájuk kényszerített 26 milliárd forintnyi helyiadó-kivetést. Ez bár jogilag nem támadható, számukra meglehetősen rossz üzlet, még akkor is, ha tudjuk, a pénzügyi kormányzat azt állítja, hogy ezt az adóbevételt is kiosztja állami támogatásként.
A személyi jövedelemadó centralizálása erősödésének és újrelosztásának az a hivatalos indoka, hogy túlzott különbségek alakultak ki az egyes települések között. De vajon mit tudunk a helyi adók képződésének települési, térségi arányairól? Végzett-e valaki építmény- és telekértékbecslést? Felmérték-e a társulási és társulati terheket? Próbált-e például valaki telephelyi nettó árbevételt kalkulálni? Ha igen, milyen módon érinti ez az egyes önkormányzatok tervezett költségvetését? Városokban és községekben, kis és nagy falvakban mennyi lesz az átlagos adóteher akkor, ha az önkormányzat legalább a kötelező feladatait el akarja látni? Végiggondolta-e ez az 1991. évi költségvetési javaslatban szereplő szabályozási megoldás, hogy csak az az önkormányzat jogosult kedvezőtlen pénzügyi helyzetű minősítésre, s az ezzel járó kiegészítő állami támogatásra, amely minimális szinten legalább egy helyi adót kivet? Hol, hány önkormányzatot fog ez érinteni, és milyen hatással lesz ez ott a lakossági jövedelmekre?
Tisztelt Országgyűlés! Mindezek után a helyi adókhoz kapcsolódó kérdések után lássuk, melyek is az előttünk lévő törvényjavaslatnak a belső problémái, milyen módosítások volnának szükségesek ahhoz, hogy előbb vagy utóbb elfogadjuk ezt a törvényt!
Megoldást jelenthetne egy, a személyi jövedelemadóval konform rendszer, amely a helyiadó-fizetést levonásba hozhatná a központilag előírt személyi jövedelemadó alapjából. Tehát ne legyen a helyi adó egy egyszerű tehernövelés, hanem csak egy másfajta jövedelemelosztást eredményezzen!
1991-ben a pénzügyi kormányzatnak végig kellene gondolnia egy olyan megoldás lehetőségét, hogy csökkenő számú személyijövedelemadó-sávok esetén hogyan lehetne a helyi adózást a jövedelemadózáshoz hozzákapcsolni. Itt egy olyan külföldön, elsősorban a skandináv országokban ismert pótadórendszerre gondolok, amelyek a központilag előírt adósávokhoz kapcsolhatók az önkormányzatokban.
Ezzel a mai személyi jövedelemadózás kedvezményeiből adódó feszültségek mérsékelhetők lennének, úgyhogy ezen az önkormányzat, tehát végső fokon a lakosság sem veszítene.
A mesterségesen kettéválasztott építmény- és telekadó helyett, amiről szintén szólottak a képviselőtársaim, egy egységes ingatlanérték-adót kellene bevezetni. Ezzel még mindig megmaradna egy önkormányzat számára az adott tárgyak közötti választás lehetősége, de ugyanakkor mégsem kell belebonyolódni a telek és az ingatlan mértékének szétválasztásába, a helyben szokásos mértékű telek meghatározásába. Az is nyilvánvaló, hogy ingatlanoknál az alapterület nem minősít, ezért csak értékarányos lehet az adó.
Az adóminimum alkalmazását feltehetően a kiegészítő állami támogatáshoz való kapcsolásán túl az is indokolja, hogy a behajtás ne kerüljön többe, mint a beszedett adó. De mivel a helyi adó kivetése és behajtása egyébként is önkormányzati feladat, ne vegyük el a mérlegelés lehetőségét az önkormányzattól.
A helyi adó egyike az önkormányzat saját bevételeinek, és így nem írható elő a beszedésről és a felhasználásról való tételes tájékoztatási kötelezettség, amit a törvényjavaslat 8. § (2) bekezdésében írnának elő. Az önkormányzati költségvetés ugyanis egységes mind a bevételi oldalon, mind a kiadások felől.
Egy ilyen kötelezettség a helyi adókat a múltbeli tehóhoz hozná közel, ugyanis a célhozkötöttséget írná elő, de nézetem szerint ennek a törvényhelynek a megváltoztatása sem zárná ki azt, hogy az önkormányzat úgy érezze azt…, ha úgy érzi, akkor elkülönítetten kezelhesse ezt a forrást, és a meghatározott célú felhasználásról beszámolhasson a lakosságnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A helyi adó mindenképpen az önkormányzat autonóm döntésével vezethető be. A döntés ismertetett korlátai, valamint az eddigi adózási tapasztalatok és a kialakult adózási magatartás, adómorál alapján valószínűsíthető az elérhető előnyök ellenére is egyfajta ellenállás, amely mindenképpen az önkormányzati testületeket nagy gonddal való körültekintésre hívja fel.
Az önállóság kezdeti lépéseinél tartó önkormányzatokat 1991-ben feltehetően nem várja még megfelelő jogalkotási tapasztalat. Pedig e demokratikus biztosítékra éppúgy szüksége van a lakosságnak.
Másik nagyon fontos kérdés az, hogy a volt tanácsi pénzügyi területen dolgozó apparátus egy régi követelményrendszert ismerhetett meg, a legjobb szakemberek pedig innen is másfelé néztek szét a munkaerőpiacon. A helyi adóztatás intézményesítéséhez tehát egy tágabb kitekintésű, közgazdasági és társadalmi ismeretekkel is rendelkező tisztségviselői csoportra is szüksége lesz az önkormányzati apparátusoknak. Hosszabb távon pedig nyilvánvalóvá kell tenni, hogy egy-egy település gazdagodása, komfortosabbá válása nem valamiféle központi jótékonykodás, adományozás kérdése, hanem az ott élő emberek egyéni és közösségi munkájának is, és természetesen adózásának is eredménye. Igaz, ma még az adózom, tehát állampolgár lehetek formulánál tartunk. S hosszú az út – és nemcsak az adófizetés dolga – az állampolgári öntudatnak az állampolgár vagyok, tehát adózom fokozatáig. De ezt a lépést nagyobb körültekintéssel kellene megtenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
