A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, valamint az általános forgalmi adóró…

Teljes szövegű keresés

A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, valamint az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása
ELNÖK (csenget) : Tisztelt Országgyűlés! Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, hogy foglalják el helyüket, a rendelkezésünkre álló nem túl sok időt igyekezzünk gyümölcsözően kihasználni!
Folytatjuk a három adótörvény-javaslat általános vitáját!
A délelőtt elmaradt felszólalásokra kerül sor. Kérem, ismét jelezzék, akik fönntartják felszólalási szándékukat. (Megtörténik.)
Ismertetem, a monitor szerint kik jelentkeztek, akiket a monitor még mutat: dr. Lakos László, Dénes János, dr. Fekete Gyula, dr. Vona Ferenc, Soós Károly Attila. Megkérem tehát Lakos Lászlót, tartsa meg hozzászólását.
Felszólaló: Dr. Lakos László (MSZP)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem