JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim, Uraim! Elnézést, hogy szólok, de úgy érzem, hogy itt ahhoz, hogy lássuk a konfliktust, azt is kell látni, hogy miért megoldhatatlan.
Megintcsak a Kopácsy által írt elemzésekre támaszkodva próbálom világossá tenni azt az ellentmondást, ami a legélesebben Palotás úr és Lakos úr között feszült ki, de végül is ott volt végig a vitában. Ha úgy fogjuk fel a dolgot, hogy jól szervezett vállalati körben, ami magyarul ma nálunk a nagy szövetkezeteket és az állami vállalatokat jelenti, ott a jövedelmeknek erős a terhelése a társadalombiztosításon át meg az adón át, éppen azért, mert nem lehet kibújni belőle és mert nagyok a kulcsok; ezért ők tehát hátrányban vannak a nem jól szervezett vállalati körben dolgozókkal szemben, akiknek a jövedelmei kevésbé terheltek. Itt egy igazságtalanság van.
Másik oldalról viszont ha a vagyonra menő terheket nézzük, nyilvánvalóan mivel ez a kör zömmel könnyen jutott a vagyonhoz, és – ahogy ezt Fekete Gyula felszólalásából is láthatjuk – igazából működése közben nincs terhelve megfelelően a vagyon költségeivel, amit használ. Ugye itt meg ő van előnyben a vállalkozói körrel, a magánkörrel szemben, amelynek bizony meg kell izzadnia azért a vagyonért, amivel dolgozik, és ami terhelt elvileg azzal a kamattal, amelyik ma a kamat.
Na most nyilvánvaló, hogy azon a vitatkozási síkon, ahogy egy adótörvénynél vitatkozunk, ez az ellentmondás egyszerűen nem oldható föl, mert két különböző dologról van szó. Ahhoz a két különböző körben létező terhelési rendszert valamilyen módon egymás felé kell vinni, összehasonlíthatóvá kell tenni. Például azon az úton, amit Fekete Gyula képviselő is fölvetett, tehát ahol a bizonytalan eredetű vagyonnak, állami és nagy szövetkezeti vagyonnak a kezelői valamilyen módon a vagyoni terhelést erősebben érezzék.
De szeretném mondani, hogy ez sem olyan egyszerű, hogy így kell, így döntünk és kész. Minimálisan a számviteli rendszerünk, vagyonértékelési rendszerünk átalakítása kell ahhoz, hogy egyszerűen ez a dolog operatíve járható legyen. Másik oldalt a társadalombiztosítási kötelezettségi rendszer átalakítása kell, hogy más szempontból a dolgokat összehozzuk. Vagyis azt akarom mondani, hogy csupán ezen a síkon a dolog feloldhatatlan, tehát ha mi az adózási és társadalombiztosítási oldalán akarjuk a dolgokat egyensúlyba hozni vagy kiegyensúlyozni.
Van a dolognak egy másik síkja, és Palotás úr erre nagyon erősen játszik is. Tehát ha nem azt nézzük, hogy mi igazságos vagy igazságtalan, hanem mi kínál olyan dinamizmust, ahol a gazdagodás ténye maga mondjuk elszürkíti annak a jelentőségét, hogy mi az igazságos. Ez közelít egy olyan Karinthy-féle optimum felé, az a jó, amin senki sem veszít, még akkor is, ha egyesek jobban nyernek rajta, mint mások.
Na most nyilvánvaló, hogy ez valóban úgy van, hogy ha növekedni képes, ha harapni képes, harapni segítjük. Nagyon vigyázzunk, mert a dolog nem ott kezdődik, hogy mi történik a jövedelmekkel, tehát azt hogy vonjuk el. A dolog ott kezdődik, hogy hogy juthatok jövedelemhez. Tehát a vagyonhoz és a gazdasági térhez jutás a kérdés, amikor valamit növelni akarok. Amikor ezt adókra fogalmazzák rá, akár az amerikai kínálat ösztönzésére való gazdasági ösztönzés filozófiájában, de pláne nálunk, amelyik egy sokkal torzabb és monopolikusabb piac, akkor igazából egy szimbolikus nyelvre visszük át a dolgot, mintha az, hogy az adóterhelés kisebb vagy nagyobb, olyan nagy jelentőségű lenne a jövedelmek mozgásában. Nem, a vagyonhoz jutás és a gazdasági térhez jutás jelentősége az, ami itt nagy jelentőségű.
Tehát én tökéletesen egyetértek azokkal a szándékokkal, amit Palotás úr elmond, meggyőződésem azonban, hogy ezt nem az adótörvények oldaláról, hanem a privatizáció és az antimonopolista politika oldaláról és a piacszabályozás oldaláról lehet igazán radikálisan közelíteni. Az adótörvények oldalán csupán a szimbolikus tartalom van, hogy kifejezzem ezt a szándékot láthatóan, a nagyközönség számára érthetően, de igazából nem a lényegben vagyok. Köszönöm szépen. (Nagy taps.)
