ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem rövid lenni.
Mint gyakorló vállalkozó, néhány dologra hadd hívjam fel a figyelmet. Nyolc éve dolgozom együtt harminc családdal gazdasági munkaközösségi formában. Eddig négyféle adórendszert éltünk meg. Nem négyféle adót fizettünk – négyféle adórendszert. Ezt mindig meg kellett tanulni. És a revizort már kértük, amikor három évet jött ellenőrizni, hogy remélhető, hogy tudja, melyik évben milyen előírások voltak. Ez az egyik része.
A másik része: az a jó adó egy vállalkozó nézőpontjából, amelyik úgy tépi ki a libából a tollat, hogy a legkisebb gágogást váltja ki. De akkor tépi ki, amikor már van tolla és nem még pelyhe. (Derültség és taps.) Hiszem és remélem, hogy ez a Parlament tud egy ilyen törvényt alkotni, mert csodálatos észérvek csatája volt itt, számomra öröm volt hallgatni.
Következő része mondandómnak miután politikában nem voltam résztvevő a megelőző időszakban: az 1988. évet ugye 1989. február 28-án zártuk le. Összejöttünk egyfajta ünnepségre, és előtte megkértem a könyvelő kolleganőmet, hogy szíveskedjen már megnézni négy évre visszamenőleg, hogy is voltak a dolgok. És a következő jött ki: a kollegáim nettó jövedelme négy év alatt 34 százalékkal nőtt. Ugyanezen időszak alatt a működésünkből eredően az állami költségvetés 292 százalékkal gyarapodott. Ugye szép arány áll egymással szemben?! És erre azt mondtam önmagamnak, hogy ez nem más, mint modern padlássöprés. És azoknak legyen söprés, akik ezt megcsinálták.
Hát kérdezem: ezt a régi mechanizmust fenn szeretnénk-e tartani, és ezt a régi szemléletet – amit még esetleg néhány pénzügyminisztériumi dolgozó igyekszik ránk erőltetni –, vagy másként szeretnénk dolgozni? Higgyük el, ez egy alapvető nézőpont, vállalkozói aggyal. Mert az egész ország egy vállalkozás. Mi is itt együtt, pártállástól függetlenül.
Kérem, segítsenek nekem és még néhányunknak, hogy valódi takarítás legyen, és más szemlélet uralkodhasson. Hiszem és remélem, hogy ebben együtt tudunk gondolkodni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem