BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általam benyújtott igen nagy számú módosító indítvány jelentős része elsősorban szépészeti jellegű vállalkozás, amelynek az ismertetésétől el kívánok tekinteni. Ezek elsősorban a javaslatban szereplő magyartalanságok kigyomlálására irányulnak. Néhány érdemére szeretném azonban ráirányítani a figyelmet, támogatásukat kérve.
747-es sorszám alatt beterjesztett indítványom a javaslatnak azt a passzusát veszi célba, amely szerint a megajándékozottnak az ajándékot terhelő adósság után illetéket kelljen fizetnie. Úgy gondolom, hogy ez két okból sem tartható, egyrészt az "egy rókáról egy bőrnél többet lehúzni tilos" elve alapján, másrészt azért is, mert a javaslatnak egy egészen másik helyén a házassági vagyonközösség megosztásával kapcsolatban az adósság illetékmentességét egyébként elismeri a javaslat. Nem tévesztettem szem elől, hogy itt ajándékozási, ott pedig tulajdonképpen visszterhes kérdésről van szó.
Másik ilyen indítványom a 764-es sorszám alatt kezelt indítvány, amely a kisajátítási kártalanítás összegéből vásárolt ingatlan illetékmentességét érinti. Maradéktalanul egyetértek ezzel, hogy ez az illetékmentesség a jövőben is megmaradjon. Figyelemmel azonban arra, hogy az élet gyakran produkál olyan eseteket, hogy egy kártalanítási összeg kifizetését követően 4-5 év elteltével kerül csak sor új ingatlan vásárlására, a felgyorsult inflációra is figyelemmel azt tartanám helyesnek, hogyha bizonyos évenként, l2 havonta megemelendő százalékkal növelten lehessen figyelembe venni ezt a kártalanítási összeget. Javaslatom befejezett évenként 20 százalékos emelésre irányult.
765-es szám alatt előterjesztett indítványom az illetéktörvényben eddig külön nem érintett és a javaslatban sem szereplő területre vonatkozik, az eredeti szerzésmódok körére, nevezetesen az elbirtoklásra és a ráépítésre. Ismeretes a javaslatnak az a rendelkezése, amely a jelenlegi jogszabállyal is valójában egyezik, legalábbis ami a célzott szándékot illeti, hogyha egy hatósági késedelem miatt kerül sor az illeték kiszabására egy későbbi időpontban, mint ahogy valójában az ügylet vagy esetleg a haláleset történt, s a késedelemből az infláció miatt az állampolgárt lehetőleg kár ne érje, tehát az illetékalap csökkentését célozza a javaslat. Tipikusan ilyen eset az elbirtoklás, valamint a ráépítés esete. Akár jogügylettel, akár bírói ítélettel naptárszerűen általában megállapítható időpontban – méghozzá az ítélethozatalt lényegesen megelőzően, évekkel előtte – szokott bekövetkezni a tulajdonszerzés, indokolt tehát, hogy itt ugyanazt az elájárási módot alkalmazzuk, mint az egyéb esetekben.
A legsúlypontibb kérdés az eredetileg 757-es sorszám alatt előterjesztett módosító javaslatom, amelynek helyébe a 786-os sorszám alatt kezelt új változat lép. Ennek a lényege az, hogy ha már választanunk kell, hogy melyik vagyoni kört terheljük inkább illetékkel, a gépkocsi-tulajdonosokat-e, akiknek a köre mégiscsak szűkebb vagy az egész lakosságot, amelynek köre ehhez képest lényegesen tágabb, meggyőződésem, hogy azonos illetékbevételt biztosítva akkor járunk el erkölcsileg indokolható módon, hogyha a gépkocsi-tulajdonosokat sújtjuk illetékkel, és ezzel szemben lehetőleg minimálisra szorítjuk le az általános öröklési és vagyonszerzési illetéket.
A konkrét javaslat úgy hangzik, hogy "Gépjármű, továbbá teher-, sátras utánfutó, valamint lakókocsi tulajdonváltozása esetén – legyen az ingyenes vagy visszterhes – egyaránt a köbcentiméterek alapján fizetendő illetéket kelljen kivetni, éspedig hogyha az érintett gépjármű három évnél fiatalabb, akkor köbcentiméterenként 6 forint, 3-6 év között köbcentiméterenként 4 forint, illetőleg 6 éven túl 3 forint illetéket kelljen fizetni, illetőleg az utánfutók és lakókocsik esetén egységesen 1500 forint illetéket".
Az innen nyerhető illetékbevétel terhére ellenkező oldalon indítványozom, hogy az öröklési és ajándékozási illetékkulcsok táblázatában az első csoportban egységesen, értékemelkedéstől függetlenül három százalék lineáris illeték kerüljön megállapításra, a második csoportban 6 százalék, a harmadikban pedig 10 százalék. Utalok arra, hogy a progresszív illeték annak az időszaknak a maradványa, amikor a vagyongyarapodást mint egy munka nélkül szerzett jövedelmet lehetőleg elkobzásszerűen igyekezett a jogalkotó joghátránnyal sújtani.
Kitekintve a világban ismeretes adózási és illetékkiszabási esetekre, megállapítható, hogy mindenütt visszaszorulóban van a progresszív kulcs, a legtöbb esetben lineáris kulcsot alkalmaznak. Hadd utaljak itt arra, hogy éppen a hét végén volt alkalmam konzultálni egy amerikai delegációval, ahol tájékoztattak arról, hogy az Egyesült Államokban a legtöbb államban azt a megoldást követik, hogy bizonyos értékhatárig 0-kulcsos az öröklési illeték, s e fölött az értékhatár fölött egy lineáris adókulcsot alkalmaznak.
Úgy gondolom, hogy a polgárosulás felé induló országunkban ezt az elvet célszerű követni, s nem az elkobzási funkciót tovább ragozni.
A 802-es sorszám alatt szereplő indítványom – amelyet a mai napon kaptak kézhez képviselőtársaim – azt javasolja, hogy ha az értéket egy adott ügyben bírói ítélet állapította meg, akkor azt az Illetékhivatal ne bírálhassa felül. Korábban volt ilyen gyakorlat, azonban az új javaslatban ez a normatíva nem szerepel. Közismert, hogy a bíróságok általában szakértők közbejöttével állapítják meg az értékeket, majd kényes matematikai játékokat végeznek egy-egy elszámolás során. Nem lenne indokolható egy olyan illetékhivatali előjog, ami a felek által és a bíróság által elfogadott értékviszonyokat utólag megbolygatná.
804-es sorszám alatt egy régi törvényhozási mulasztást szeretnék pótolni. A javaslat részletes felsorolást tartalmaz arra nézve, hogy a lerótt illetéket mikor kell visszatéríteni. Ebből a körből mindeddig elmaradt az az eset, amikor egy magánvádas eljárásban a büntetőeljárás kegyelem folytán megszűnt. Gondoljanak arra, hogy az amnesztiákat a magánvádló úgy éli meg általában, hogy ez a "piszok" elkövető egyszerűen megússza, de egyszerűen tarthatatlan, hogy az illeték, amit lerótt a magánvádló, az ő terhén maradjon. Úgy gondolom, ha az állam gondoskodik arról, hogy az elkövető büntetlen maradjon, gondoskodni kell arról is, hogy emiatt ne szenvedjen anyagi hátrányt a feljelentő.
A 808-as sorszám alatt kezelt módosító indítványunkra szeretnék röviden utalni. A múlt héten, éppen ma egy hete utaltam arra, hogy valójában az illetékjog mindig egy mögöttes jogágnak a függvényében módosulhat, illetve alakulhat, anélkül, öncélúan értelmezhetetlen. Az ingatlannyilvántartásról szóló tvr. tartalmaz egy olyan rendelkezést, hogy nincs szükség okiratra vagy kérelemre egy olyan jog vagy tény törlése esetén, hogy ha annak megszűnése magából az ingatlannyilvántartásból kétséget kizáróan megállapítható.
Tisztelt Ház! A gyakorlat azonban nem így szokott alakulni, hanem úgy, hogy elmulasztja észlelni hivatalból e jogok, tények megszűnését a Földhivatal, és ha egy kérelmet nyújtunk be arra nézve, hogy hivatalból intézze el a dolgot, erre csak akkor kerül sor, ha erre lerójuk az illetéket. Tipikus esete ennek az, amikor az alapszituáció az, hogy az örökhagyó nevén áll az ingatlan fele része, míg a további fele rész fölött pl. özvegyi, haszonélvezeti jog illeti meg. Az örökhagyó meghal, a közjegyző átadja a hagyatékot, a tulajdonváltozást átvezetik, de egyidejűleg elmulasztják törölni a haláleset folytán nyilvánvalóan megszűnt jogot. Ilyen esetben formailag terhelt az ingatlan, ilyen esetre vonatkozna az ingatlannyilvántartási tvr. hivatkozott passzusa.
Ilyen esetben, amikor egy hatóság mulasztása miatt kényszerül az ember arra, hogy provokálja, hivatalból intézze el a dolgot, nem tartható, hogy egyidejűleg a kérelemre illetéket kelljen leróni.
Egyebekben az írásban leírt indítványaimat változatlanul fenntartom, gondolom bizottsági üléseken módom lesz majd azokat érdemben is megvédenem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
