KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, mi most kettős szorításban vagyunk, amikor megkezdjük az előttünk fekvő törvényjavaslatnak a vitáját. Számomra tökéletesen érthető volt a Kormánynak az az óvatos magatartása, amivel nem sürgette, hogy ezt a törvényjavaslatot mielőbb vegyük tárgyalás alá. Szerintem is olyan törvényjavaslatról van szó, aminek megalkotása valamennyiünk részéről nagy figyelmet és nagy felelősséget kíván. Olyan javaslatról, amelyik meghatározó lesz a jövőbeni közigazgatásunk alakulásában. Egy ilyen, döntő jelentőségű javaslat elfogadása és megtárgyalása hosszabb szakmai és politikai vitát feltételez. Ugyanakkor az is érthető, hogy a közalkalmazottak minél előbb szeretnék helyzetüket tisztán látni.
Ebben a felfokozott légkörben, ami a régi szervezeti és intézményrendszer lebontásával óhatatlanul együtt jár, természetesen biztosítékokat várnak, hogy a szakmai tevékenység ne válhasson aktuálpolitikai érdekeknek kiszolgáltatottá. Az alkalmazottak jogosan várják el: minél előbb megismerjék, milyen elvárások, igények merülnek fel irányukban, és mik lesznek a kötelezettségeik. És ha nem akarjuk, hogy a még működő közigazgatásunk alapjaiban rendüljön meg, akkor ezt az elvárást méltányolnunk kell.
Hozzászólásomban most mégis néhány olyan kérdést, kérdéskört kívánok fölvetni, aminek végiggondolása nélkül felelősen nem alkothatjuk meg ezt a törvényt.
Az első, és megítélésem szerint talán a legfontosabb kérdés, amit végig kell gondolni, hogy milyen szemléletű szabályozásba fogunk bele, milyen szemléletű szabályozást fogadunk el. Nem mindegy ugyanis, hogy egy zárt körű karrierrendszerben gondolkodunk, szigorú, szinte katonás renddel, ahol a közigazgatás hivatásos és szakképzett hivatalnokokkal dolgozik, olyanokkal, akiknél a hivatalnoki lét életpálya, ahol a kreatív gondolkodás kevesebb előnyt jelent, mint a szolgai fegyelmezettség vagy az idő múlása. Vagy pedig egy olyan rendszert, amelyben nagyobb teret kap a mobilitás, ahol nagyobb az átjárhatóság a magánigazgatás és a közigazgatás között. Én magam az utóbbit választanám, de nem vitatom és nem is vitatható, hogy az előző rendszer mellett is felhozható néhány szakmai és politikai érv – és ezek jogosságát én is el tudom fogadni.
A második nagy kérdéskör, amit végig kell gondolni, hogy hogyan is illeszkedik ez a szabályozás a jelenlegi jogrendszerbe. Végig kellene gondolni, hogy elfogadható-e a javaslatban tükröződő álláspont, mely szerint ez a törvény nem más, mint a Munka Törvénykönyvének mint általánosnak erre a speciális munkajogi jogviszonyra való lebontása.
Mint tudjuk, a Munka Törvénykönyve 1951-ben az ipari modellre készült, és ez a szemlélete a Munka Törvénykönyvének azóta sem változott, csak áttekinthetetlen és szövevényes jogszabályhalmazzá nőtte magát. Indokolatlan tehát az véleményem szerint, hogy a mostani javaslatunk is erre a rendszerre épüljön, hogy erre a munka törvénykönyvi rendszerre telepítsük. És nemcsak az áttekinthetetlenség és a szövevényes joghalmaz miatt, hanem azért is, mert felmerülnek gyakorlati problémák, hogyha végignézzük a Munka Törvénykönyv jelenlegi rendelkezését. Én, mondjuk, csak azt a kérdést szeretném most feltenni, hogy hogyan alkalmazható például a köztisztviselőkre a Munka Törvénykönyvben szabályozott kollektív szerződésre vonatkozó kérdéskör. Egyáltalán felmerülhet-e, hogy a köztisztviselők kollektív szerződést kötnek.
De hát azt hiszem, hogy ezen kívül is van még jónéhány olyan kérdéscsoport – ha végignézzük a Munka Törvénykönyvét –, ami ebben a törvényben nem jelenik meg, tehát automatikusan alkalmazandó lenne a köztisztviselőkre, és valami miatt mégsem célszerű ennek az alkalmazása.
Én azt gondolom, hogy nekünk most meg kellene kezdeni egy tényleges kodifikációs munkát, olyat, amelyben először a közalkalmazottakra vonatkozó általános szabályokat fektetnénk le, és ehhez az úgynevezett közszolgálati törvény adná meg a keretet. Ezt a keretszabályt kellene először megalkotnunk ahhoz, hogy ezeket a speciális szabályokat – mint például ami előttünk fekszik és a köztisztviselőkre vonatkozik – tényleg meg tudjuk alkotni. Mi most egy fordított utat járunk be akkor, amikor először foglalkozunk a bírák és ügyészek előmeneteli rendszerével, javadalmazásával, most pedig a köztisztviselőkkel. Tehát a közszolgálati rendszer egy-egy részterületével foglalkozunk, ezt próbáljuk meg rendezni, anélkül, hogy magát a rendszert felállítottuk volna. Ebből pedig az adódik, hogy nem tudunk igazán érvelni az olyan felvetésekkel szemben, amikor valaki vagy valamely szerv magát e törvény hatálya alá tartozónak minősítené, és nem tartozik ide, vagy pedig e törvény hatálya alól kivenné magát, és mégis e törvény hatálya alatt van. Éppen a rendszer hiánya miatt ezekkel a felvetésekkel mi érdemben nem tudunk vitatkozni.
A harmadik dolog, amit végig kellene gondolni, az a kérdés, hogy milyen átmenetet biztosítunk a közigazgatás jelenlegi rendszeréből a majdan kialakuló rendszerbe. Ezek az átmeneti szabályok hiányoznak a javaslatból, illetve a javaslat mellől. Ezért merülnek fel azok a kérdések, amik már ma is foglalkoztatják a ma köztisztviselőként dolgozókat, például, hogy a szabadságuk tényleg csökkenhet-e, például az, hogy az eddigi munkaviszonyuk, ami szolgálati viszonynak számított, hogyan alakul majd a közszolgálati viszonyban, hogyan alakul a pályázati rendszerrel a jelenleg működők helyzete, vagy például mi lesz azokkal, akik eddig képesítés alól felmentést élveztek, ezek után pedig ilyen felmentésre nem lesz lehetőség.
A negyedik dolog, amivel nagyon indokolt lenne foglalkoznunk, hogy milyen a viszonya a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek az önkormányzati törvénnyel. Én azt látom, hogy semmilyen. Mintha soha nem is találkoztak volna, és semmilyen kapcsolatban nem lennének egymással. És ezt nemcsak azért gondolom, mert vannak olyan rendelkezések a közszolgálati törvényben, amelyek az önkormányzati törvény rendelkezéseibe ütköznek, hanem azért is, mert ebben a közszolgálati törvényben minden hatáskör egy központi szerv által telepített – ami jelen esetben a Belügyminisztérium –, amiben a képviselő-testületek sehol nem jelennek meg. Tehát maga az önkormányzati közigazgatás nincs ezzel a törvénnyel olyan viszonyban, amire a képviselő- testületek bármiféle befolyást gyakorolhatnának.
E négy, általam jelentősnek érzett problémakör felvetése alapján azt gondoltam, és azt gondolom most is, hogy nagyon szerencsés dolog lett volna, hogyha ezt a törvénytervezetet két olvasatban tárgyaljuk, hogyha először ezeket a koncepcionális kérdéseket tisztázzuk magunk között. Hiszen ezek a kérdések itt az államtitkár úr előterjesztésében is és képviselőtársaim hozzászólásaiban is felvetődtek. Az államtitkár úr is felvetette őket kérdésként, majd meg is válaszolta őket egyfajta megközelítésben, egyfajta igazságtartalommal. Mégis azt gondolom, hogy egy ilyen kérdésnek nagyon sokféle igazságtartalma van, és ezt igazolja az a számtalan módosító indítvány is, amely a törvényjavaslathoz már most megérkezett.
A szabad demokrata frakció a módosító indítványait még nem terjesztette elő, hiszen azt gondolja, hogy akkor tudja igazán a módosító indítványait előterjeszteni, hogyha kikristályosodnak az ezekben a kérdésekben elfogadott álláspontok és szemléletmódok, hiszen ezekhez képest lehet a módosító indítványokat jól beterjeszteni. Egyébként ha nem ehhez kapcsolódóan, nem ennek figyelembevételével terjesztjük be a módosító indítványokat, akkor rendszerbeli zavarok keletkeznek a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben, ami az alkalmazhatóságát fogja megkérdőjelezni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
