MORVAY ISTVÁN belügyminisztériumi államtitkár:
MORVAY ISTVÁN belügyminisztériumi államtitkár:
MORVAY ISTVÁN belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy röviden ismertessem azokat az előzményeket, amelyek a jelen törvényjavaslat beterjesztéséhez kapcsolódnak; tekintettel arra, hogy ez a törvénytervezet már elég hosszú múltra tekint vissza, hiszen a Kormány szeptember 6-án terjesztette az Országgyűlés elé, ezt megelőzően két alkalommal is tárgyalta.
A törvénytervezet előkészítése bonyolult érdekegyeztetési folyamatokhoz kapcsolódik, a törvénytervezet előkészítése során már a koncepció kialakításába bevontuk a különböző érdekképviseleti szerveket, szakszervezeteket, kamarákat, megküldtük az anyagot nekik, ezekre véleményt kaptunk, majd a vélemények átdolgozása során a törvénytervezetet is hasonló körben véleményeztettük. Ezt követően a törvénytervezet normatív szövegének az összeállítására létrehoztunk munkabizottságot, szintén ezeknek a szerveknek a közreműködésével.
Bátran elmondhatjuk tehát, hogy egy nagyon széles körű társadalmi tevékenységhez kapcsolódó megelőző munka folyt a törvénytervezet kialakítása során. Ezt követően – ahogy említettem – a Kormány is megtárgyalta, majd az Országgyűlés elé terjesztette. Két bizottság – az önkormányzati bizottság és az alkotmányügyi bizottság – már tárgyalta a törvénytervezetet, és az előterjesztésre, a tisztelt Országgyűlés elé való terjesztésre alkalmasnak találta.
Ez volt pár mondatban az az előzmény, ami a tervezetnek az idekerüléséhez kapcsolódik. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy hosszú és alapos munkát igyekeztünk végezni, de változatlanul az az álláspontunk, hogy a törvényalkotásnak a folyamata most kezdődik.
Kitérnék itt ismét a témának a fontosságára. Nem a Minisztérium – a Belügyminisztérium – vagy a Kormány hanyagságának tekinthető az, hogy a dolog mostanáig elhúzódott, hiszen mi ezzel a munkával már korábban készek voltunk, csupán a házbizottságnak volt olyan döntése, hogy más, fontosabb ügyek előzik meg – önkormányzati tekintetben fontosabb ügyek – ezt a törvényt. Nagy örömünkre szolgál, hogy most alkalmunk van részletesen ismertetni a törvénytervezet lényegét.
Tisztelt Országgyűlés! A tavaszi parlamenti választásokat követően létrejött központi kormányzati rendszerben világosan elhatárolhatók a választott – politikusi – és kinevezett – közigazgatási – állások.
A helyi önkormányzatokról és az önkormányzati képviselők választásáról elfogadott törvények alapján a helyhatósági választások nyomán e különbségtétel községi, városi és megyei szinten is értékelhető. Nincs azonban olyan átfogó jogi szabályunk, amely a közigazgatásban dolgozó több tízezer ember jogállását korszerűen rendezné. Annak ellenére igaz ez, hogy az utóbbi évtizedben egyre többen ismerték fel: a demokratikus közigazgatás alapvető feltétele a professzionális személyi állomány megteremtése; egy olyan személyi állományé, amely megfelelő távolságot tart a politikától, képes függetleníteni magát a politikai váltógazdálkodástól, és szakértelmét a jogszabályok feltétlen tiszteletben tartásával a közérdek szolgálatába állítja.
A szabad választásokat követően létrejött Parlament az elmúlt időszakban több, a békés rendszerváltáshoz szükséges, korszakos jelentőségű törvényt fogadott el. Ezek közül kiemelkedik a helyi önkormányzatokról szóló törvény.
Akkor, amikor a tisztelt Országgyűlés részletekbe menő vita eredményeképpen elfogadta az önkormányzati törvényt, annak tudatában tette ezt, hogy további törvények megalkotása szükséges az önkormányzatok működésének biztosításához. Ezek sorában az egyik a köztisztviselők jogállásának szabályozására készített törvényjavaslat.
Célunk az egységes közigazgatás, és ennek előfeltételeként a szakmailag magasan képzett, feladatát kifogástalanul ellátó köztisztviselői kar megteremtése. Azt kívánjuk, hogy a köztisztviselő szó visszanyerje régi értelmét: élethivatást, pályautat jelentsen, és nem csak hivatalnoki munkakörben dolgozó alkalmazottat.
Felmerülhet természetesen a kédés: a jelenlegi gazdasági körülményeink között indokolt-e egy réteg számára biztos, az átlagosnál talán mindenképpen biztosabb megélhetés lehetőségét megteremteni. A kérdésre felelni csak akkor tudunk, ha előzetesen választ adunk arra: szükség van-e nemzetünknek stabilitást nyújtó, nyugodt, kiegyensúlyozott közigazgatásra, indokolt-e a pártpolitikai közvetlen befolyástól függetleníteni a közigazgatást, szükséges-e szakmának minősíteni a közösség igazgatását, jogos igény-e, hogy a közügyeket politikai, gazdasági befolyástól mentes, erkölcsileg kikezdhetetlen köztisztviselők intézzék. Ha igen, ezek a célok politikailag támogatandók, megvalósítandók, akkor ennek feltételeit is meg kell teremteni.
Nem állíthatom, hogy a tervezet elfogadása esetén valamennyi feltételt mintegy egy csapásra teljesítettnek tekinthetjük, de legalább megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a közigazgatást új alapokra helyezzük, és elkerüljük azt, hogy a magyar közigazgatás valaha is olyan elbizonytalanodott helyzetbe kerüljön, mint napjainkban. Mindezeken túlmenően a törvény támpontot ad a mihamarabb kidolgozandó és a közszolgálat teljes körét érintő szabályozáshoz.
Itt kell szót ejtenem arról, hogy miért nem kerül most együttesen szabályozásra a teljes közszolgálati jogviszonyrendszer. Látnunk kell, hogy az önkormányzatokról szóló törvény hatékony végrehajtása halaszthatatlanná teszi a közigazgatásban dolgozók helyzetének megnyugtató, tartós rendezését. Mivel az idő sürget bennünket, nem várhatunk addig, amíg a hazánkban most folyó átalakulás befejeződik, és az új gazdasági-társadalmi megoldások véglegessé válnak. Most, az állami és a magánszféra átrendeződésekor csak rendkívül bizonytalan határokkal és rövid időre szólóan lehetne meghatározni a közszolgálati alkalmazottak körét.
Nem felejthetjük el azt sem, hogy most van átalakulóban a rendőrség, és további módosulás várható a fegyveres erőknél is. A vizsgálatok már megindultak a közszolgálat definiálására, a közös sajátosságok feltárására, de a végleges szervezeti felépítések ismeretében is csak alapos előkészítő munka után lehet részletes, mindenkire kiterjedő, ugyanakkor a teljes köztisztviselői körre alkalmazható rendelkezéseket kidolgozni.
Van azonban egy olyan kör, ahol a jogi szabályozás már most elvégezhető, hiszen a törvényjavaslat hatálya alá tartozókkal szemben alapvetően azonos követelményt lehet támasztani. Már az elmúlt évtizedekben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a közigazgatás mint szervezet irányításra szorul. Egyértelművé vált az is, hogy a legjobban felépített szervezet sem tud jól működni hozzáértő szakemberek nélkül. Erre tekintettel a köztisztviselők jogállásának szabályozására irányuló előkészítő munkálatok az utóbbi időben felgyorsultak. Ennek részeként került sor a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet és a BM által idén márciusban szervezett nemzetközi konferenciára.
A nyugat-európai, amerikai vezető szakemberek megerősítették, hogy a közigazgatás személyi állományának formálására kialakított koncepció helyes. E kedvező megítélés hatására készült el a szabályozási koncepció, majd annak széles körű szakmai véleményezését követően a törvénytervezet. A Kormány – jelentőségére tekintettel – két ülésen is tárgyalta a tervezetet, s ennek eredményeként terjesztette a tisztelt Országgyűlés elé a javaslatot.
A törvénytervezet előkészítése során figyelembe vettük a nyugat-európai tapasztalatokat, a magyar hagyományokat, bár egyiket sem másoltuk szolgaian. Igyekeztünk az időtálló értékeket átvenni. Éppen ezért a tervezet pl. a német szabályozásnál határozottabban, egyértelműbben választja el a közigazgatást a politikától. Rugalmasabb, mint a francia, mert átjárhatóbb, nagyobb lehetőséget ad a szakembereknek a közigazgatási szervezeten belüli mozgásra. Következetesebb és nagyobb szakmai igényeket támaszt, mint az angol, ahol például nincs kötelező képesítési előírás.
Kérem engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról, milyen gondolatok vezéreltek bennünket munkánk során. Kiinduló kérdésünk az volt: mit kíván a társadalom a közigazgatástól. Megítélésünk szerint elsősorban szakértelmet. Azt, hogy a köztisztviselők az állampolgárok s szervezetek ügyeit gyorsan, hatékonyan intézzék, hogy az emberek fejében a közigazgatással ne a bürokrácia, hanem a köz szakszerű szolgálata társuljon.
Hogyan lehet ezt elérni? Állandóságot, biztos megélhetést jelentő, vonzó pályát kell nyújtani a közigazgatásban dolgozóknak. Röviden tehát: a közigazgatás stabilitásának feltétele a köztisztviselők biztonsága, akik ennek fejében tudásukat és szakértelmüket bocsátják rendelkezésre.
Az érdekek olyan találkozási pontja ez, ahol azok egymást erősítve vezetnek a kívánt cél, a szakmailag magasan képzett, politikailag semleges tiszviselői kar megteremtéséhez. Ez a vezérfonal vonul végig a törvényjavaslaton, amely az érdemeken alapuló előmeneteli rendszert, a pozitív értelemben vett karrierrendszert helyezi a középpontba, s erre fűzi a köztisztviselői kar jogviszonyának többi elemét is.
Ez a megoldás – a meghatározott, magas szintű szakképzettségen, szaktudáson alapuló jó munkavégzést, valamint a szükséges többletismeretek megszerzését feltételezve és megkövetelve – alanyi jogon biztosítja az előmenetelt, a töretlen pályaívet. Az alanyi jogon járó biztonság előfeltétele, hogy a közigazgatási szakember megfeleljen a szigorú képesítési előírásoknak, ismereteit folyamatosan bővítse, s erről a kötelezően előírt vizsgákon számot adjon. A követelményszint magas, teljesítéséhez a tisztességes megélhetéshez szükséges illetmény és juttatás párosul.
Természetesen meg kell itt jegyezni, hogy azoknál, akik már most megfelelő képesítéssel rendelkeznek köztisztviselőként, ezen képesítéseiknek az elismerését tartjuk szükségesnek.
Igaz lesz a közigazgatásban a régi szólás, hogy mindenki saját sorsának a kovácsa, mert aki a követelményeknek megfelel, aki szakmai ismereteit állandóan bővíti, s kész arra, hogy szakértelmével a szűkebb vagy tágabb közösséget szolgálja, bizton számíthat előmenetelére. Többé már nem a főnöki, szubjektív megítélés lesz remélhetőleg az előrehaladás motorja. S ha ennek eredménye a társadalom kedvező értékítéletével találkozik, akkor más lesz, jobb lesz a közigazgatás társadalmi megítélése, vonzereje lesz a pályának, s nem kell attól tartanunk, hogy a közigazgatás és a kontraszelekció összecsengő fogalmak lesznek.
Tisztelt Országgyűlés! Felvetődhet a kérdés, nem lesz-e a törvénytervezet a szürkék, a középszerűek védőbástyája, a kiugró tehetségek visszahúzója, nem lesz-e merev ez a rendszer. Álláspontunk szerint nem. Annak előrebocsátásával, hogy a közigazgatásban is szükség van – mint minden más területen – a szakmailag felkészült, de inkább csak átlagos képességű, átlagos jó színvonalú munkatársakra, akik az adott szervezet folyamatos, kiegyensúlyozott működését biztosítják, ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a kimagaslóan jó képességű és tehetséges köztisztviselők kamatoztathassák tudásukat, s ezért az általánostól eltérő, kedvezőbb elbírálásban részesüljenek. Mely intézmények teszik ezt lehetővé?
Mindenekelőtt az, hogy a pályaív első tíz évében az előmenetel a későbbieknél dinamikusabb, viszonylag korán jut a fiatal, bizonyítani vágyó köztisztviselő elfogadható illetményhez.
Másodszor: a rendszer a kimagaslóan jól dolgozóknak, a követelményeket idő előtt teljesítőknek lehetőséget nyújt a várakozási idő lerövidítésével az előmenetel felgyorsítására.
Harmadszor – mint láthatják a javaslatban –: a tartósan kiemelkedő munkát végző köztisztviselőknek címek adományozhatók, ami nem egyszerűen erkölcsi elismerést jelent, hanem a kialakított rendszer logikájából adódóan besorolási fokozat átugrását, azaz gyorsított előmenetelt biztosít.
Negyedszer pedig ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a közigazgatásban is szükség van vezetőkre, s a vezetővé válás a jól felkészült, rátermett szakemberek leglátványosabb előmeneteli fajtája. Így tehát azt mondhatom: a tervezet az átlagosan teljesítő szakemberek számára átlagos, a kimagasló tehetségű szakemberek számára gyorsított előmenetelt, s ezzel összhangban álló illetményt biztosít.
Az előzőekben elmondott lehetőségeken túl a rendszer valóban tartalmaz kategorikus előírásokat arra nézve, hogy ki, milyen feltételekkel, milyen előnyökhöz juthat.
Tisztelt Országgyűlés! Erről én azt gondolom, hogy mérlegelni kell: a szubjektivizmust háttérbe szorító, az egyénnek részben automatikus előmenetelt, a közösségnek jól funkcionáló szervezetet biztosító szabályozáshoz fűződik-e nagyobb érdek, vagy pedig a vezetői szubjektivizmusra alapozó, ezért szükségszerűen ingatag rendszerhez.
Hitünk szerint a jól funkcionáló szervezet megteremtése és megtartása a cél. Ez pedig csak saját befutható pályaívüket előre látó tiszviselők munkába állításával érhető el, mégpedig úgy, hogy ha a szabályokat s ezen belül az illetményrendszert akként határozzuk meg, hogy a ma kinevezett dolgozó tudja, holnap is lesz munkahelye, és ha tisztességesen dolgozik, akkor tisztességesen meg tud élni. Ehhez lehet ugyanis hozzárendelni az átlagostól eltérő magasabb követelményeket, amelyek részben a szakmai tudás folyamatos szinten tartásából és fejlesztéséből, a túlmunkavégzési kötelezettségből, a politikai jogok gyakorlásának korlátozásából, a szigorú összeférhetetlenségi szabályokból adódnak.
Célunk volt az infláció okozta hátrányok lehetőség szerinti kiküszöbölése, ezért ajánljuk az illetmények alapjául a közigazgatási és államtitkári fizetést számításba venni.
A stabilitást, biztonságot kívántuk szolgálni azzal, hogy markánsan körülhatároltuk a közigazgatási jogviszony megszűnésének eseteit. Ezzel is védeni kívánjuk a köztisztviselői kart bármikor, bármilyen irányú politikai indíttatású döntéssel szemben. De hangsúlyozom, ez a védelem nem elvtelen, koncepciójában illeszkedik a törvénytervezet fő vonulatához.
Arra természetesen lehetőség van, hogy a munkáját nem tisztességesen végző dolgozótól a hivatal megváljon.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, e nagy horderejű törvénytervezet tárgyalása során ne tévesszék szem elől: a közszolgálat sorsáról kell dönteni, s hogy a széles körű egyetértéssel megalkotott jogi szabályozás hatékonyan, kiegyensúlyozottan működő közigazgatást teremthet. A tét az önkormányzatok, a kormányzat s ezeken keresztül az állam működése. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
