HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Nem szeretném én sem nagyon húzni a tisztelt Ház idejét, de azt hiszem, hogy ha ma pár percet fordítunk erre a témára, akkor a jövőben hosszas vitákat előzhetünk meg.
Nem is annyira az országgyűlési határozati javaslat érdemében szeretnék hozzászólni, hanem arra szeretném felhívni a Ház figyelmét, hogy az elmúlt három hétben immár harmadszor kerülünk abba a helyzetbe, hogy a hétfőn reggel kézhez kapott külügyminisztériumi előterjesztést kedd délután vagy kedden tárgyal meg az Országgyűlés, olyan kérdéseket is, ahol nem teljesen tiszta és világos, vajon tényleg kell-e az Országgyűlésnek döntenie a konkrét kérdésben.
Ebből a szempontból én úgy érzem, hogy a Külügyminisztériumot súlyos mulasztás terheli, mivel az elmúlt hat hónap alatt nem tisztázta az alkotmányos helyzetet, nem tisztázta azt, hogy a nemzetközi szerződések megkötéséhez milyen fajtájú felhatalmazásokra van szükség. Ha áttekintették volna a hatályos jogi szabályozást, akkor megállapíthatták volna, hogy ez a szabályozás jelen pillanatban nem kielégítő, és ennek a szabályozásnak az a következménye, hogy bizonyos értelemben jogi zűrzavar uralkodik ezen a területen. De a zűrzavarból néhány elem azért kiemelkedik. Nevezetesen az, hogy a jelenlegi szabályok három jogszabályban találhatók, az első az 1982. évi 27. sz. törvényerejű rendelet, amely előírja, hogy bizonyos kérdésekben az Országgyűlés, bizonyos kérdésekben a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, bizonyos kérdésekben pedig a Kormány maga járhat el a nemzetközi kapcsolatokban.
Ennek a rendeletnek egyes rendelkezései értelemszerűen – különösen azok, amelyek az Elnöki Tanácsra vonatkoznak – hatályukat vesztették, amiről az 1989. évi 31. sz. törvény szól, s ez azt mondja, minden olyan jogszabályban, ahol az Elnöki Tanácsra valamilyen jogkört ruház a törvényalkotó, az Elnöki Tanács helyett a köztársaság elnökét kell érteni. Az 1987. évi 11. törvényt a korábban említett törvényerejű rendeletekkel s az Alkotmány 7. szakaszával összevetve azt láthatjuk, hogy a megerősítésre szoruló nemzetközi szerződés esetében – és a kettős adózásról szóló szerződés ilyen – a következő eljárást kellene alkalmazni. Ilyenkor a köztársasági elnöknek kellene a jogszabályaink alapján felhatalmazást adnia a Kormánynak, a konkrét esetben a külügyminiszternek arra, hogy a nemzetközi szerződést aláírja, majd a Parlament a köztársasági elnököt felhatalmazza a nemzetközi szerződés megerősítésére.
Ez egy kicsit bonyolult mód, de ezt kellene követni, tehát jelen esetben, amikor az Országgyűlés felhatalmazza a külügyminisztert a szerződés kötésére, akkor nem teljes egészében követi az alkotmányos gyakorlatot, illetve a törvények alapján kiolvasható alkotmányos gyakorlatot. Természetesen ezzel nem követ el igazán súlyos alkotmánysértést, hiszen az Országgyűlés tágabb jogkörben járhat el ebben a vonatkozásban, mint a köztársasági elnök.
A konkrét eset csak arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt 6 hónapban nem sikerült tisztázni a Kormány, az Országgyűlés és a köztársasági elnök közötti munkamegosztás szabályait a nemzetközi szerződések vonatkozásában. Ez vezetett ahhoz, hogy az Országgyűlés járt el minden olyan kérdésben ott is, ahol országgyűlési döntésre tulajdonképpen – mint ahogy a mai napon – nem is lenne szükség.
Ha a Kormány tovább folytatja ezt a gyakorlatot, akkor azonban azzal a ténnyel kell szembesülni, mint ahogy a mai napon is szembesülünk ezzel, és két héttel ezelőtt is szembesültünk, hogy az Országgyűlés továbbra is ugyanabban a helyzetben lesz, mint az elmúlt 40 év során szinte mindig a nemzetközi szerződések vonatkozásában, hogy olyan kérdésekben dönt formálisan, aminek a tartalmát nem is ismeri.
Tisztelt képviselőtársaim közül lehet, hogy van olyan, aki ismeri azt a nemzetközi szerződést, amelynek megerősítésére, amelynek megkötésére most felhatalmazzuk a külügyminisztert. Én magam és a frakcióm nem kapta meg ennek a szerződésnek a tartalmát, tehát nem tudjuk, hogy minek a megkötésére ruházzuk fel vagy bízzuk meg a külügyminisztert.
De ugyanez a helyzet volt az Európa Tanácshoz való csatlakozás eldöntésénél is. Ebben az esetben is a képviselők egy nagyon hevenyészett fordítást kaptak meg több száz oldal terjedelemben a határozathozatalt megelőző hét végén, és úgy döntöttek, hogy alapjaiban nem ismerték azt, amiről döntöttek. Ez persze önmagában még eredményezhet jó döntést, hiszen látatlanban is lehet jól dönteni, de nem hiszem, hogy az lenne a kívánatos gyakorlat a jövőre nézve, és ezért bocsátottam előre bevezetőként, hogy nem annyira a konkrét ügyhöz szólok hozzá, mint a jövőbeni gyakorlatra szeretném felhívni a figyelmet.
Én ezért azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok a Kormányhoz, hogy terjesszen elő jogi szabályozásra javaslatot az Országgyűlés elé a nemzetközi szerződések megkötése, illetve megerősítése vonatkozásában. Alakítsunk ki munkamegosztást a Kormány tagjai, a köztársasági elnök és az Országgyűlés között, és a konkrét esetben is tájékoztassa a köztársasági elnököt, hogy a külügyminiszter olyan ügyben fog eljárni, amelyhez a felhatalmazást a köztársasági elnöknek kellene megadnia. Kívánatos lenne ennek a szabályozásnak a mihamarabbi meghozatala annak elkerülésére, hogy a jövőben több ilyen döntést hozzon az Országgyűlés, ahol – még egyszer mondom – látatlanban döntünk, mint ahogy ma is látatlanban fogunk dönteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
