HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szabad elnök úr hozzászólására szeretnék reagálni. A dokumentumokban utána lehet nézni, hogy az Európa Tanács egyik dokumentuma kivonatos közlésben került a képviselők elé, tehát nem a teljes szöveget ismertük meg. Még egyszer mondom, a dolog érdemét nem érintette a dolog, csak hosszú távon nem szerencsés, ha hasonló precedensek gyakran előfordulnak.
A másik észrevétel volt az, ami igazából arra indított, hogy felszólaljak. Meggyőződésem szerint nem az alkotmányügyi és nem a külügyi bizottság feladata ezeknek a kérdéseknek az áttekintése, mert ezekben a bizottságokban nagyon elfoglalt képviselők végeznek nagyon fontos munkát, a Külügyminisztériumban és az Igazságügyi Minisztériumban pedig elég sok jogász kapja a fizetését azért, hogy ezeket a dolgokat hivatásszerűen ellássa. Tehát szerintem ott könnyebben és eredményesebben el tudják végezni ezt a munkát, mint az említett bizottságokban, tehát célszerűbb lenne, ha a Kormány készítene előterjesztést. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem